Női A: Haza pályán az Eb-selejtezőben
Női A-válogatott   |   Csapat   |   2019. november. 11., 18:01
Női A: Haza pályán az Eb-selejtezőben

A negyedik fordulóban Lettország látogat Szombathelyre, ahol női A-válogatottunk a három pont megszerzését tűzte célul maga elé. Nem lesz könnyű feladat feltörni a vendégek védelmét, de a csapaton sokat lendítettek az elmúlt hét közös edzései és a szlovákiai pontszerzés is. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti. 

Szlovákiában megszerezte első pontját a 2021-es Európa-bajnokság selejtezőjében a női A-válogatott, majd négy nappal a találkozó után a negyedik kalapból sorsolt Lettországot fogadja Szombathelyen, a Haladás Sportkomplexumban – idén az utolsó tétmérkőzését játssza itt Markó Edina csapata.

Válogatottunkat a harmadik kalapból húzták a csoportbeosztáskor, tehát papíron erősebbek vagyunk, ám semmi esetre sem szabad lebecsülni ellenfelünket – hiszen Lettország ugyan pontot még nem szerzett, a svédek és a szlovákok ellen is meg tudta szerezni a vezetést. A lett csapat most először szerepelt idegenben az Eb-selejtezőben.

Ellenfelünk eddigi eredményei:
Lettország–Svédország 1–4
Lettország–Szlovákia 1–2
Lettország–Izland 0–6

A mieink három mérkőzésen, két vereségen és egy döntetlenen vannak túl.

 Már a sorsoláskor tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz a rajt, hiszen a második kalapból húzott Izlanddal kezdtük, majd a vb-bronzérmes svédekkel folytattuk a sorozatot. A női mezőnynek 15-20 topcsapata van jelenleg, akik jóval előrébb járnak, mint a középmezőny válogatottjai. A két vereség persze fájó, mert meglepetést akartunk okozni, de ehhez még sokat kell dolgoznunk. Ezek után nagyon nehéz helyzetben érkeztünk meg Szlovákiába, az összetartás elején fel kellett rázni a csapatot. El kellett a játékosoknak mondani, hogy nagyon büszke vagyok rájuk, hiszen rengeteget fejlődtünk mind játékelemekben, mind taktikailag, helyzeteink voltak, míg néhány évvel ezelőtt alig volt esélyünk egy komoly csapat ellen. Most elérkezett a Lettország elleni találkozó, ahol nyerni kell. Lendített rajtunk a szlovákiai pontszerzés és az együtt töltött idő, a közös edzések is. Különböző bajnokságokból és állapotban érkeznek a válogatottba a játékosok, de a mögöttünk lévő hét nem múlt el nyomtalanul, akár a játékosok állapotát, akár a csapatösszetartást tekintve. A kerettagok még jobbak akarnak lenni, be akarják bizonyítani, hogy megérdemelnek egy jó eredményt. A lettektől arra számítunk, hogy be fognak állni védekezni, ami nehéz feladat lesz, de ezt is meg kell oldanunk – fogalmazott Markó Edina a csapat hétfői, hivatalos edzésén, ahol a lányok kipróbálták a Haladás Sportkomplexum gyepét.

A csapat minden tagja egészséges, a szövetségi kapitány rendelkezésére áll a kedden 20.00-kor kezdődő találkozón. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti. 

A több, mint százszoros válogatott Rácz Zsófia mondhatni hazai pályán játszhat, hiszen a klubja a szombathelyi Haladás-Viktória, ebből az alakulatból érte el a válogatottságot is 2007-ben.

A letteket szeretnénk itthon legyőzni. Papíron jobbak vagyunk és ezt szeretnénk a pályán is megmutatni. Ha csapategység jól fog működni és kihasználjuk a helyzeteket, akkor a három pont itthon marad.

Persze ők is szeretnék megszerezni az első győzelmüket. Az eddigi mérkőzéseik alapján, úgy látjuk, masszívan védekező csapat, amely kontratámadásokból próbál gólt szerezni. Nehéz lesz egy ilyen védekező együttes ellen játszani. Ha sikerrel vennénk ezt a fordulót, az nagy lökést adna és önbizalommal mehetnénk a visszavágókra tavasszal – nyilatkozta a játékos.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen
Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...

Női A-válogatottunk pénteken megkezdi az Eb-selejtező sorozatot
Meccsbeszámoló
Zeller Dóra: jobb csapat vagyunk, győzni szeretnénk Törökországban

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...