Izland ellen kezdjük az Eb-selejtezőt
Női A-válogatott   |   Csapat   |   2019. augusztus. 28., 21:10
Izland ellen kezdjük az Eb-selejtezőt

Az izlandi nemzeti stadionban játszik női A-válogatottunk csütörtökön, magyar idő szerint 20.45-kor. Markó Edina szövetségi kapitány a legerősebb kezdőcsapatát küldi pályára. A találkozót élőben követhetik az m4sport.hu-n, illetve a második félidőt már az M4 Sport tévécsatornán is.

A FIFA-Világranglista 17. helyezettje ellen meglehetősen negatív a 45. helyen álló mieink mérlege: az izlandi női válogatottal eddig öt alkalommal találkoztak legjobbjaink és mind az öt alkalommal vereség lett a vége.

Az első négy mérkőzés szintén Eb-selejtező volt. Először 2003-ban, Reykjavíkban játszottuk (4–1-es vereség), itthon 0–5 és 0–1, majd ismét Reykjavíkba 3–0-ás kudarc következett. Legutóbb, 2013-ban Portugáliában, az Algarve Kupán mérte össze tudását a két válogatott, ahol 4–1-es vereséget szenvedtünk. Az öt találkozón góljainkat Nagy Anett és Pádár Anita szerezték.

Izland a nyáron Finnországgal játszott felkészülési mérkőzést. Az első körben 0–0 lett a végeredmény, a visszavágón pedig ellenfelünk nyert 2–0-ra.

A magyar válogatott kedden érkezett meg Reykjavíkba, ahol edzéssel kezdte a programot. Ezen a foglalkozáson már a teljes keret részt vett, csatlakoztak a csapathoz a német és az osztrák bajnokságban futballozó játékosok is.

A mérkőzés előtti napon a találkozó helyszínén, a Laugardalsvöllur stadionban tréningezett Markó Edina csapata.

Az edzésre helyi magyar szurkolók is kilátogattak. 

A keretbe ezúttal nem kapott megívót a sérült Szeitl Szilvia (FTC-Telekom), Tálosi Szabina (Haladás-Viktória FC) és Tóth Barbara (MTK Hungária FC) sem. Ott van viszont a csapatban a betegségből visszatérő Süle Dóra (ETO FC Győr), illetve a tehetséges fiatal Pusztai Sára (FTC-Telekom) és Kovács Laura (ETO FC Győr) is.

Az utazókeretben nincs sérült, mindenki harcra kész.

A válogatott Eb-selejtező mérkőzései:

2019. augusztus 29.: Izland–Magyarország
2019. október 4.: Magyarország–Svédország
2019. november 8.: Szlovákia–Magyarország
2019. november 12.: Magyarország–Lettország
2020. április 10.: Magyarország–Izland
2020. április 14.: Svédország–Magyarország
2020. június 9.: Lettország–Magyarország
2020. szeptember 22.: Magyarország–Szlovákia

Női Eb: Svédországgal és Izlanddal is megküzdünk a selejtezőben

Női Eb: Svédországgal és Izlanddal is megküzdünk a selejtezőben

Az UEFA elkészítette a 2021-es női Európa-bajnokság selejtezőjének csoportbeosztását. A magyar válogatott Svédország, Izland, Szlovákia és Lettország mellé került. A mérkőzések augusztus végén kezdődnek.

Tovább

 

(Statisztikák: Thaly Zoltán)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen
Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...

Női A-válogatottunk pénteken megkezdi az Eb-selejtező sorozatot
Meccsbeszámoló
Zeller Dóra: jobb csapat vagyunk, győzni szeretnénk Törökországban

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...