A válogatott Hongkong elleni debütálása következik
Női A-válogatott   |   Csapat   |   2020. március. 06., 14:58
A válogatott Hongkong elleni debütálása következik

A második játéknapon keleti ellenféllel néz szembe Markó Edina szövetségi kapitány együttese Törökországban, Hongkong ellen ez lesz a válogatott első mérkőzése.

Női csapatunk még sosem játszott Hongkong ellen, így a szombati a találkozó történelmi lesz: ellenfelünk a 60. csapat, amely ellen hivatalos mérkőzést játszik a női válogatott.

A csapat túl van már egy felkészülési mérkőzésen a kazah bajnok ellen és három edzésen Törökországban. A mérkőzés előtti utolsó tréning játékosan kezdődött, majd már Hongkong játékára készültek futballistáink. A tornán az áprilisban folytatódó Eb-selejtező sorozatra készült Markó Edina csapata, ahol két nagyon nehéz ellenfél vár rá: előbb hazai pályán, az Illovszky Rudolf Stadionban fogadja Izlandot, majd Svédországba utazik.

Az utazókeretből Németh Loretta a 25. válogatottságát érheti el, ha pályára lép Hongkong (vagy Románia) ellen, Turányi Lillának ehhez három meccsre van szüksége. Vágó Fanni öt mérkőzés alatt érheti el a 125-ös számot, amely ugyan ezen a tornán nem valósulhat meg, de az Eb-selejtező alatt utolérheti Pádár Anitát (szintén 125-szörös válogatott), és megközelíti a csúcstartó Hummel-Smuczer Angélát, aki 126 alkalommal viselte a magyar címeres mezt és a török tornára videóelemzőként utazott a csapattal.

A tornán Románia ellen lép még pályára a válogatott kedden.

 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen
Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...

Női A-válogatottunk pénteken megkezdi az Eb-selejtező sorozatot
Meccsbeszámoló
Zeller Dóra: jobb csapat vagyunk, győzni szeretnénk Törökországban

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...