Pontot hozott Bukarestből a válogatott
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2014. október. 11., 19:55
Pontot hozott Bukarestből a válogatott

A románok az első félidő végén vezetést szereztek, de Dzsudzsák Balázs a 82. percben szabadrúgásból kiegyenlített, ezzel a találattal alakult ki az 1-1-es végeredmény a két válogatott bukaresti Eb-selejtezőjén.

Dárdai Pál Király Gábor állította a kapuba, a Korcsmár-Juhász belső védőpárosnak szavazott bizalmat, a jobb oldalon Varga József, a balon Kádár Tamás egészítette ki a védelmet. A középpálya tengelyében Gera Zoltán és Elek Ákos kapott helyet, előttük a Lovrencsics-Stieber-Dzsudzsák trió szerepelt, ékként pedig Szalai Ádám kezdett.

Az első percek nyomasztó román fölénnyel teltek el, a mieink erejéből csak a védekezésre futotta, el kellett telnie bő tíz percnek, mire valamelyest ki tudtunk jönni a szorításból. A hazaiak mezőnyfölénye azonban továbbra is egyértelmű volt, a fegyelmezetten védekező magyar válogatott kontrákból és szabadrúgásokból, szögletekből tudott veszélyeztetni.

A románok rendre a széleket játszották meg, támadóik az üres területekre belőtt labdákra próbáltak lecsapni. Néhány alkalommal sikerült a védelmünk mögé kerülniük, de a beadásokat, utolsó passzokat hatékonyan takarították a védőink. A 39. percben Dzsudzsák Balázs ívelt szabadrúgásból a román kapu elé, Szalai Ádám a hálóba fejelt, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a gólt. Úgy tűnt, gól nélkül ér véget a félidő, de a 44. percben egy védelmi hibát góllal büntettek a hazaiak: Rat futott el a bal oldalon, Varga József későn váltott ki rá, így nem tudta megakadályozni a beadást, a középen érkező Raul Rusescuról pedig Elek Ákos maradt le, a románok kilencese így zavartalanul lőtt 8 méterről a jobb felső sarokba (1-0).

DSC_8183|

A szünetben Dárdai Pál egyet cserélt, Stieber helyére Nikolics Nemanja állt. A fordulás után bátrabb lett a magyar válogatott játéka, feljebb toltuk a védekezésünket, többet birtokoltuk a labdát, veszélyesebbé váltunk támadásban. A 69. percben a románok is lőttek egy lesgólt (azzal a különbséggel, hogy ez egyértelműen les volt, míg Szalai Ádám első félidei találata a visszajátszások alapján szabályos körülmények között esett), nem sokkal később kihasználtuk az utolsó cserelehetőségünket is, a 63. percben Lovrencsics helyére beálló Simon Krisztián után Tőzsér Dániel váltotta Gera Zoltánt.

A 82. percben megszereztük az egyenlítő gólt: Dzsudzsák Balázs kiharcolt egy szabadrúgást 20 méterről a román kaputól, majd elvállalta az elvégzését is, és milyen jól tette, mesterien csavart a kapu jobb oldalába, a hazaiak kapusa csak beleérni tudott a labdát, hárítania nem sikerült (1-1).

A hajrában a győztes gólt is megszerezhettük volna, Nikolics lábában volt a második magyar találat, de nagy helyzetben a bal kapufa mellé csavart, miközben Simon Krisztián üresen várta a hosszú oldalon a labdát.

Az eredmény az utolsó percekben nem változott, a magyar válogatott értékes döntetlent ért el Bukarestben!

Románia-Magyarország 1-1 (1-0)
Magyarország: Király Gábor - Varga József, Juhász Roland, Korcsmár Zsolt, Kádár Tamás - Elek Ákos, Gera Zoltán (Tőzsér Dániel, 77.) - Lovrencsics Gergő, Stieber Zoltán (Nikolics Nemanja, 46.), Dzsudzsák Balázs - Szalai Ádám


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...