Hírkereső

Hír kategória: Válogatottak Archív

Ötödször játszunk Észtország ellen
Ötödször játszunk Észtország ellen

Eddig négyszer találkozott egymással az észt és a magyar válogatott. Csapatunk mérlege ezeken a találkozókon egy vereség és három győzelem.

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két együttes, kilencszer Görögországban, azonban idegenben még sosem nyertünk ellenük. Legutóbb 2–1-re mi győzedelmeskedtünk a Groupama Arénában.

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!

A szövetségi kapitány a portugáloktól elszenvedett 1–0-s vereséget követően elmondta: a szurkolók egy plusz csapattagot jelentettek a válogatott számára.

Tíz emberrel is helytálltunk Portugália ellen
Tíz emberrel is helytálltunk Portugália ellen

A magyar férfi A-válogatott 1–0-s vereséget szenvedett a portugáloktól a két csapat világbajnoki selejtezőmérkőzésén a Groupama Arénában.

Öntudatos, aktív játékra készül a válogatott az Eb-címvédő ellen
Öntudatos, aktív játékra készül a válogatott az Eb-címvédő ellen

A magyar válogatott vasárnapi, Portugália elleni vb-selejtezője előtt Barnd Storck szövetségi kapitány megtartotta hivatalos sajtótájékoztatóját.

50 éves Andreas Möller
50 éves Andreas Möller

Ma ünnepli 50. születésnapját Andreas Möller, a magyar férfi A-válogatott másodedzője.

Jegyinformációk a Svájc és Feröer-szigetek elleni vb-selejtezőkre
Jegyinformációk a Svájc és Feröer-szigetek elleni vb-selejtezőkre

A magyar válogatott október 7-én (20.45) Baselben lép pályára vb-selejtezőn, majd október 10-én (20.45) Feröer-szigetek válogatottját fogadja világbajnoki selejtező mérkőzésen a Groupama Arénában. Jegyinformációk a két mérkőzésre.

Szalaira és Besére sem számíthat Bernd Storck Portugália ellen
Szalaira és Besére sem számíthat Bernd Storck Portugália ellen

Pénteken megkezdte a Portugália elleni felkészülést a férfi A-válogatott. Délelőtt pihentek a játékosok, este azonban már ismét Telkiben tréningeztek.

Szurkolói tájékoztatás: Senki ne vegyen meccsbelépőt utcai árustól
Szurkolói tájékoztatás: Senki ne vegyen meccsbelépőt utcai árustól

A Magyar Labdarúgó Szövetség arra kéri a válogatott szurkolóit, hogy a Portugália elleni vb-selejtezők előtt vegyék figyelembe, és tartsák be a mérkőzésre vonatkozó előírásokat, és csak hivatalos úton vásárolt belépővel érkezzenek a stadionhoz.

Magabiztos győzelem Lettország ellen
Magabiztos győzelem Lettország ellen

A magyar férfi A-válogatott csütörtökön este a Groupama Arénában fogadta vb-selejtező mérkőzésen Lettországot, és végig jó játékot bemutatva, magabiztosan verte 3–1-re ellenfelét a szurkolók fantasztikus buzdítása mellett.

Mindkét mérkőzésen telt ház, indul a jegyértékesítés Feröer ellen
Mindkét mérkőzésen telt ház, indul a jegyértékesítés Feröer ellen

A magyar válogatott mai (Lettország ellen) és vasárnapi (Portugália ellen) következő vb-selejtezőjére minden nézőtéri jegy elfogyott. Mivel a következő hazai selejtezőig alig egy hónap van hatra, a hétvégén indul a soron következő, októberi hazai mérkőzés jegyeinek értékesítése is.

Bernd Storck: Fel akarunk nőni a szurkolók bizalmához
Bernd Storck: Fel akarunk nőni a szurkolók bizalmához

A szövetségi kapitány támadó szellemű magyar válogatottat szeretne a pályán látni a csütörtöki, lettek elleni vb-selejtezőn (Groupama Aréna, 20.45).

Bernd Storck: Szeretnénk megnyerni magunk mellé a szurkolókat
Bernd Storck: Szeretnénk megnyerni magunk mellé a szurkolókat

A csütörtöki, lettek elleni és a vasárnapi, Portugália elleni vb-selejtezők előtt Bernd Storck szövetségi kapitány Telkiben tartott sajtótájékoztatót.

Szurkolói Falu a Budapest Parkban
Szurkolói Falu a Budapest Parkban

A Magyarország-Portugália vb-selejtezővel párhuzamosan az MLSZ Szurkolói Klub egész napos játékokkal egybekötött közös meccsnézést szervez a Budapest Parkba – nem csak klubtagoknak!

Még kaphatóak jegyek a lettek elleni vb-selejtezőre
Még kaphatóak jegyek a lettek elleni vb-selejtezőre

Továbbra is lehet belépőket váltani az augusztus 31-i (Groupama Aréna, 20.45) Magyarország–Lettország világbajnoki selejtezőre. Kártya nélkül továbbra is mindenki kizárólag saját részre válthat jegyet.

Megkezdte a felkészülést Telkiben a válogatott
Megkezdte a felkészülést Telkiben a válogatott

Vasárnap kora délután érkeztek meg az első játékosok Telkibe, a férfi A-válogatott edzőtáborába. Az ebéden még csak 8 játékos vett részt, a délutáni edzésre azonban megérkezett a légiósok közül Elek Ákos, Nagy Ádám és Kádár Tamás is. A Videoton FC és a Ferencváros játékosai - akárcsak a még meg nem érkezett légiósok - a holnapi nap folyamán csatlakoznak a kerethez, amely a hétfő esti tréningre már teljes lesz.

Mérkőzésnapon nem lesz mód jegyvásárlásra a Groupama Arénában
Mérkőzésnapon nem lesz mód jegyvásárlásra a Groupama Arénában

Tájékoztatjuk a szurkolókat, hogy a nemzetközi szövetség (FIFA) biztonsági megfontolásokból alkalmazott szabályai szerint mérkőzésnapokon nem engedélyezett a stadionokban a helyszíni jegyeladás. Ennek megfelelően a magyar válogatott hátralévő három hazai világbajnoki selejtező mérkőzései előtt a Groupama Aréna pénztáraiban nem lesz jegyárusítás.

26 fős kerettel készülünk Lettország és Portugália ellen
26 fős kerettel készülünk Lettország és Portugália ellen

Bernd Storck kihirdette az NB I-ből meghívott játékosok névsorát a soron következő két világbajnoki selejtező-mérkőzésre. A szövetségi kapitány a már korábban meghívott 13 légiós mellé ugyanennyi itthon játszó labdarúgóra számít a vasárnap kezdődő felkészülés során.

Eb-szereplők Bernd Storck keretében
Eb-szereplők Bernd Storck keretében

A magyar labdarúgó-válogatott Lettország és Portugália ellen készülő keretébe 13 légióst hívott meg Bernd Storck szövetségi kapitány.

Telt házas a magyar-portugál, minden jegy gazdára talált
Telt házas a magyar-portugál, minden jegy gazdára talált

Hétfő délutánra az összes jegyet megvásárolták a szurkolók a szeptember 3-i Magyarország-Portugália vb-selejtezőre.

Válogatott mérkőzések: vasárnaptól vásárolhatnak jegyeket a klubtagok
Válogatott mérkőzések: vasárnaptól vásárolhatnak jegyeket a klubtagok

A magyar válogatott augusztus 31-én (20.45) Lettországot, szeptember 3-án (20.45) Portugáliát fogadja világbajnoki selejtező mérkőzésen a Groupama Arénában. Elsőként a portugálok elleni belépők árusítása kezdődik meg: a Szurkolói Klub tagjai számára július 30-án, vasárnap. Egy nappal később, hétfőn már korlátozás nélkül, minden szurkoló számára megnyílik a vásárlás lehetősége.

Bernd Storck és Andreas Möller részt vesz a Nemzetközi Edzőképzési Konferencián
Bernd Storck és Andreas Möller részt vesz a Nemzetközi Edzőképzési Konferencián

Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, és segítője, Andreas Möller részt vesz a Német Labdarúgó-szövetség szervezésében zajló Nemzetközi Edzőképzési Konferencián.

A-válogatott: jegyinformációk Lettország és Portugália ellen
A-válogatott: jegyinformációk Lettország és Portugália ellen

A magyar válogatott augusztus 31-én (20.45) Lettországot, szeptember 3-án (20.45) Portugáliát fogadja világbajnoki selejtező mérkőzésen a Groupama Arénában. A mérkőzésekre szóló jegyek az aréna nézőterére egységesen 1000 forintba kerülnek, a belépők árusítása július végén, illetve augusztus elején kezdődik meg.

FIFA-világranglista: az 57. helyre csúsztunk vissza
FIFA-világranglista: az 57. helyre csúsztunk vissza

A magyar válogatott 24 helyet rontott a FIFA világranglistáján.

Bernd Storck: Mindenkinek vállalnia kell a felelősséget
Bernd Storck: Mindenkinek vállalnia kell a felelősséget

A magyar válogatott szövetségi kapitánya bocsánatot kért a szurkolóktól az Andorra elleni játékért és az elszenvedett vereségért.

Elbukott Andorrában a válogatott
Elbukott Andorrában a válogatott

A magyar válogatott mélyen tudása alatt játszva 1-0-ás vereséget szenvedett Andorrában a két csapat világbajnoki selejtező mérkőzésén.

Türelmes, szervezett játékra van szükség Andorra ellen
Türelmes, szervezett játékra van szükség Andorra ellen

Egy nappal az az Andorra elleni vb-selejtező előtt a magyar férfi A-válogatott megtartotta hivatalos sajtótájékoztatóját.

Andorra kellemetlen ellenfél hazai pályán
Andorra kellemetlen ellenfél hazai pályán

A világranglista 186. helyén álló andorrai válogatott fogadja a magyar csapatot a péntek esti világbajnoki selejtezőn. Lettország és Svájc is csak egy góllal tudott nyerni a kellemetlen ellenféllel szemben.

Műfüves edzéssel készül a válogatott
Műfüves edzéssel készül a válogatott

A magyar férfi A-válogatott műfüves edzéssel folytatta felkészülését a június 9-én sorra kerülő, Andorra elleni vb-selejtezőre.

Szurkolói tájékoztatás az Andorra elleni vb-selejtező előtt
Szurkolói tájékoztatás az Andorra elleni vb-selejtező előtt

A magyar férfi A-válogatott június 9-én, 20.45-től lép pályára idegenben, az Andorra elleni vb-selejtező mérkőzésen.

A válogatott Bázelban lép pályára a Svájc elleni vb-selejtezőn
A válogatott Bázelban lép pályára a Svájc elleni vb-selejtezőn

A Svájci Labdarúgó-szövetség kijelölte a 2017. október 7-i vb-selejtező helyszínét: Magyarország Bázelben csap majd össze a hazaiakkal.

Megérkezett Spanyolországba a válogatott
Megérkezett Spanyolországba a válogatott

Az Andorra elleni vb-selejtezőre készülő magyar férfi A-válogatott megérkezett Spanyolországba. Sérülése miatt nem tartott az utazó csapattal Szalai Ádám, Elek Ákos és Hangya Szilveszter sem.

Bernd Storck: Fontos tapasztalatot szereztek a fiatalok
Bernd Storck: Fontos tapasztalatot szereztek a fiatalok

Bernd Storck szövetségi kapitány az oroszoktól elszenvedett 3-0-ás vereség után elmondta: a mérkőzésen a hosszú távú építkezésre használta fel a válogatott, a fiataloknak még sokat kell tanulniuk, hogy nemzetközi szinten is versenyképesek legyenek.

A nagyobb rutin győzött a Groupama Arénában
A nagyobb rutin győzött a Groupama Arénában

A rendkívül fiatal magyar válogatott hiába játszott mezőnyfölényben az oroszok ellen, a rutinosabb vendégek 3-0-ra megnyerték a két csapat felkészülési mérkőzését a Groupama Arénában.

A tehetség és a rutin kiegészítheti egymást az oroszok ellen
A tehetség és a rutin kiegészítheti egymást az oroszok ellen

A magyar válogatott hétfőn 20.30-tól a 2018-as világbajnokság házigazdáját, az orosz együttest fogadja felkészülési mérkőzésen a Groupama Arénában. A magyar csapat vasárnap délután Bernd Storck szövetségi kapitány, valamint két kerettag, Hangya Szilveszter és Gulácsi Péter részvételével Telkiben tartotta meg a meccset megelőző hivatalos sajtótájékoztatóját.

Erős csapattal érkeznek az oroszok
Erős csapattal érkeznek az oroszok

A június 17-én kezdődő, számukra hazai rendezésű Konföderációs Kupára készül a hétfőn este, 20.30-tól a Groupama Arénában pályára lépő orosz válogatott.

Szalai Ádám ma is erőt tud meríteni az Eb-emlékekből
Szalai Ádám ma is erőt tud meríteni az Eb-emlékekből

Szalai Ádám, a magyar válogatott támadója az elmúlt egy év válogatottbeli és klubsikereiről is beszélt az MLSZ TV-nek adott interjúban.

Priskin nélkül készül a válogatott
Priskin nélkül készül a válogatott

Az oroszok és az andorraiak ellen készülő válogatott kerete csaknem teljes, de még nem mindenki végez azonos edzésmunkát.

Kádár és Gyurcsó is megérkezett Telkibe
Kádár és Gyurcsó is megérkezett Telkibe

A szerdai napon csatlakozott az Oroszország és Andorra ellen készülő magyar válogatott keretéhez Kádár Tamás és Gyurcsó Ádám is – a játékosok mellett további vendégek is érkeztek Telkibe.

Kemény meccsen, sok szurkoló előtt bizonyítana a válogatott
Kemény meccsen, sok szurkoló előtt bizonyítana a válogatott

A magyar válogatott sajtótájékoztatót tartott Telkiben az Oroszország elleni felkészülési meccs, és az Andorra ellen következő, idegenbeli vb-selejtező előtt.

Együtt készül a légiósok egy része
Együtt készül a légiósok egy része

A június 5-i, oroszok elleni felkészülési mérkőzésre és a június 9-i, andorrai vb-selejtezőre készülő labdarúgók között találunk olyan futballistákat, akik számára már véget ért a bajnokság, és klubjuk elengedte őket nyári pihenőjükre.

Újabb fiatalok Bernd Storck végleges keretében
Újabb fiatalok Bernd Storck végleges keretében

A magyar válogatott június 5-én az oroszokat fogadja a Groupama Arénában, majd június 9-én Andorrában játszik vb-selejtezőt. Bernd Storck szövetségi kapitány véglegesítette a két találkozóra készülő keretét, csapatunk 25 játékossal kezdi meg a felkészülést a két találkozóra.

Bernd Storck 17 légióst hívott meg a válogatott keretbe
Bernd Storck 17 légióst hívott meg a válogatott keretbe

A magyar válogatott június 5-én az oroszokat fogadja a Groupama Arénában, majd június 9-én Andorrában játszik vb-selejtezőt. A szövetségi kapitány megnevezte azt a 17 légióst, akikkel megkezdi a felkészülést a két mérkőzésre.

Andorra-Magyarország: megkezdődött a jegyárusítás
Andorra-Magyarország: megkezdődött a jegyárusítás

A mai naptól lehet jegyet vásárolni a június 9-i Andorra-Magyarország világbajnoki selejtezőre.

Az MLSZ is segíti az európai kupaindulást kiharcoló klubokat
Az MLSZ is segíti az európai kupaindulást kiharcoló klubokat

A férfi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az európai kupaindulást kivívó klubok vezetőedzőivel egyeztetve állítja össze a keretet az Oroszország elleni barátságos és az Andorra elleni vb-selejtező mérkőzésre.

Magyarország-Oroszország: jegyinformációk
Magyarország-Oroszország: jegyinformációk

A magyar válogatott június 5-én az oroszokat fogadja a Groupama Arénában, felkészülési mérkőzésen. Az MLSZ Szurkolói Klub tagjai már május 6-án, szombattól megvásárolhatják jegyeiket a találkozóra.

Új szövetségi kapitány Lettország élén
Új szövetségi kapitány Lettország élén

A Lett Labdarúgó-szövetség elfogadta a szövetségi kapitány, Marians Pahars lemondását, a helyére pedig Aleksandr Starkovsot nevezte ki. Lettország egy selejtezőcsoportban szerepel a magyar válogatottal.

Itt a húsvét, itt a nyúl, magyar–brazil három–null
Itt a húsvét, itt a nyúl, magyar–brazil három–null

Az 1986-os világbajnokságot megelőző időszakban a magyar válogatott végigverte fél Európát. A vb-selejtezőket öt győzelemmel és egy vereséggel zártuk, majd 1986 tavaszán a Népstadionban Détári Lajos, Kovács Kálmán és Esterházy Márton góljával 3–0-ra leléptük Brazíliát. Harmincegy éve, hogy mintegy 70 ezer ember torkából szólt egyszerre az „Itt a húsvét, itt a nyúl, magyar–brazil három–null” szlogen.

Szalai duplájával gólzáporos meccset nyert a Hoffenheim
Szalai duplájával gólzáporos meccset nyert a Hoffenheim

A Bundesliga 29. fordulójában a kezdőként pályára lépő Szalai Ádám két góljának köszönhetően a Hoffenheim 5–3-ra verte a Mönchengladbachot.

Nagy Ádám számára véget ért az idény
Nagy Ádám számára véget ért az idény

Sérülés miatt véget ért az idény Nagy Ádám, az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Bologna FC magyar válogatott játékosa számára.

FIFA-ranglista: a 31. helyen a magyar válogatott
FIFA-ranglista: a 31. helyen a magyar válogatott

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) kiadta legfrissebb, április világranglistáját, melyen a magyar válogatott négy pozícióval visszaesett márciusi helyezéséhez képest.

Bernd Storck és Thomas Doll: Félreértések tisztázva
Bernd Storck és Thomas Doll: Félreértések tisztázva

A magyar válogatott szövetségi kapitánya és a Ferencváros vezetőedzője telefonon egyeztettek egymással.

Nem sikerült a bravúr Portugália ellen
Nem sikerült a bravúr Portugália ellen

Az ellenfél könyörtelenül használta ki a hibáinkat, nekünk pedig tanulni kell az Európa-bajnok elleni vereségből – így foglalható össze a játékosok és Bernd Strock szövetségi kapitány véleménye a Portugália elleni 3–0-s vereséget követően.

Legyen Lisszabon is hazai pálya a magyar válogatottnak!
Legyen Lisszabon is hazai pálya a magyar válogatottnak!

A magyar szurkolók már számtalanszor bizonyították, hogy nagyszerű szurkolásukkal akár idegenben is képesek hazai környezetet teremteni a csapat számára. A sportszerű buzdítás mellett a szervezők és az MLSZ arra kéri a szurkolókat, hogy működjenek együtt a hatóságokkal.

Bombaerős portugál kerettel találkozunk
Bombaerős portugál kerettel találkozunk

Nagyon erős kerettel, Európa-bajnokok sorával várja a portugál válogatott a magyarokat a szombati világbajnoki selejtezőre. Az Euro 2016-on szerepelt kulcsemberek közül egyedül Nani hiányzik.

Fehér Miklósra emlékeztünk Lisszabonban
Fehér Miklósra emlékeztünk Lisszabonban

Az MLSZ vezetősége a magyar válogatottal közösen koszorúzta meg Fehér Miklós emlékszobrát a Benfica stadionjában, a vb-selejtező helyszínén. A Benfica képviseletében az egykori portugál válogatott klublegenda, Nuno Gomes és a klub alelnöke, Domingos de Almeida Lima vett részt.

Veszítenivalója csak a portugáloknak van
Veszítenivalója csak a portugáloknak van

A magyar válogatott megtartotta mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját, melyen Bernd Storck szövetségi kapitány mellett Gera Zoltán, és Dzsudzsák Balázs vett részt.

Fernando Santos, a legsikeresebb portugál kapitány
Fernando Santos, a legsikeresebb portugál kapitány

A portugál válogatott történetének legsikeresebb szövetségi kapitánya, Fernando Santos 2014 szeptembere óta irányítja hazája nemzeti tizenegyét. A mérlege 31 mérkőzésből húsz győzelem – s az Európa-bajnoki cím.

Az újoncok jól teljesítenek, Fiola viszont megsérült
Az újoncok jól teljesítenek, Fiola viszont megsérült

Fiola Attilának felerősödött a már korábban is problémát okozó térdfájdalma, így a Videoton FC játékosára biztosan nem számíthat Bernd Storck szövetségi kapitány a szombat esti mérkőzésen.

Magyar-portugál történelem: három-háromtól három-háromig
Magyar-portugál történelem: három-háromtól három-háromig

A portugál válogatott igazi mumusa a magyarnak: eddig még soha nem sikerült legyőzni. Az eddigi tizenegy „kísérletből” a sikerhez legközelebb éppen legutóbb, Lyonban jártunk.

Dzsudzsákkal nem jó szabadrúgásban fogadni
Dzsudzsákkal nem jó szabadrúgásban fogadni

A magyar válogatott egy edzéssel folytatta felkészülését a Portugálok elleni vb-selejtezőre. Nemcsak az időjárás tette próbára a játékosokat, hanem ők is egymást.

Adorján Krisztián szép emlékeket őriz a portugálokról
Adorján Krisztián szép emlékeket őriz a portugálokról

A Novara légiósa - korosztályos szinten - már gólt is rúgott a portugál válogatottnak, most felnőtt szinten is az Európa-bajnoki címvédő ellen készül.

Portugália-Magyarország: szurkolói információk a Lisszabonba utazóknak
Portugália-Magyarország: szurkolói információk a Lisszabonba utazóknak

Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat a március 25-i, Portugália elleni lisszaboni vb-selejtezőre utazó szurkolók számára. A vouchereiket Lisszabonban beváltó szurkolók már 12.00 órától átvehetik jegyeiket a Hotel Corinthiában.