Nem épültek fel sérültjeink
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2006. szeptember. 04., 16:33
Nem épültek fel sérültjeink

A magyar válogatott tagjai kedden kora délután repülőgépre szállnak és elutaznak Boszniába, ahol szerdán újabb Európa-bajnoki selejtezőn lépnek pályára. Nem tart a csapattal a három sérült: Szabics Imre, Simek Péter és Halmosi Péter.


Edzés a Zseljeznicsar stadionjában

Vasárnap délelőtt Kisteleki István, az MLSZ elnöke Nemes Ferenc alelnök társaságában meglátogatta a válogatott játékosait és vezetőit a tatai edzőtáborban, s beszélt a labdarúgókkal a szombati, Norvégia elleni, valamint a szerdai, zsenicai Eb-selejtezőről is.

Mivel Szabics Imre sérülése nem jött rendbe, a Mainz csatára vasárnap elhagyta az edzőtábort. Magyar Zoltán, a csapat technikai vezetője elmondta, a sérült Halmosi Péter és Simek Péter sem tart a csapattal. A két játékos a hétfő délelőtti tréning során speciális gyakorlatokat végzett, de egyikük sem épült még fel.

Hétfőn délután a csapat a bosnyák válogatott játékát elemezte. Nagy Tamás és Zoran Kuntics is megnézte a mieink következő ellenfelének egy-egy mérkőzését, és a szakemberek beszámoltak Bozsik Péter szövetségi kapitánynak a bosnyákok játékáról. A magyar labdarúgók személyesen is meggyőződhettek az ellenfél játékerejéről, hiszen megtekintették a 2-1-es vendégsikerrel véget ért bosnyák-francia összecsapás felvételét.

A csapat kedden utazik Boszniába, válogatottunk repülőgépe 13 órakor száll fel a Ferihegyi repülőtérről, és 14 órakor landol Szarajevóban. Bozsik Péter szövetségi kapitány 19 órakor a Zseljeznicsar stadionjában vezényel edzést a játékosoknak. Másnap még egy átmozgató tréning vár a labdarúgókra, és 17 óra 15 perckor indul a csapat busza Zsenicába.

Bosznia-Hercegovina-Magyarország Eb-selejtező, szeptember 6., szerda 20 óra 15 perc, Zsenica, Bilino Polje Stadion (Duna TV)
Játékvezetők: Costas Kapitanis; Frixos Petrou és Athinodoros Ioannou illetve George Papoutsos (ciprusiak)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...