Lengyelországban is a csapatjáték lehet az erősségünk
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2007. október. 14., 18:00
Lengyelországban is a csapatjáték lehet az erősségünk

Válogatottunk szombaton, a Szusza Ferenc Stadionban Eb-selejtezőn 2-0-ra győzött Málta ellen. Együttesünk szerda délután Lódzban Lengyelországgal mérkőzik meg - Várhidi Péter szövetségi kapitány hétfőn délelőtt 10. 30-kor a sajtó képviselői számára nyilvános edzést tart a Vízművek Sporttelepén.

A „helyettesek” megoldották feladatukat

A szombati, Feczesin Róbert és Tőzsér Dániel góljával elért siker értékét növeli, hogy nemzeti csapatunkból három, kulcsembernek számító játékos is hiányzott, együttesünk azonban így is szervezett, érett futballt produkált.

- Priskin Tamás elsőszámú helyettese, Feczesin Róbert hasonló játékfelfogású támadó, így nem kellett attól tartanunk, hogy csalódást okoz majd – kezdte a mérkőzés értékelését Várhidi Péter.

Feczesin nem okozott csalódást
– Hajnal Tamás pótlása már komolyabb feladat volt, mert a helyén számításba vett játékosok - Gera Zoltán, Buzsáky Ákos, vagy Filkor Attila - más stílusban futballoznak, mint ő. De Tamás hiánya nem volt érezhető, középpályás-játékunk jó volt. Vanczák Vilmos helyén Balogh Béla lépett pályára, számára kissé idegen volt a bal oldali védő szerepe, de megbízhatóan oldotta meg a feladatot.

Az idő nekünk dolgozott

Együttesünkben Gera Zoltán a csatársor jobb oldalán kezdett, de néhány perc elteltével váltott Filkor Attilával, s visszalépett a középpálya közepére.

- Gera azért kezdett a jobb szélen, mert úgy számítottam, őt ismerik a leginkább ellenfeleink, és lehet, hogy külön őrzőt kap – folytatta a kapitány. - Elhitettük, hogy Zoli a jobb oldalon játszik, aztán bejött középre. A húzás bevált, Gera mindkét poszton jól teljesített, akárcsak Filkor Attila. Szerezhettünk volna több gólt is, de ez a csapat még nem elég felkészült ahhoz,
Gera mindkét poszton jól teljesített
hogy felállt, betömörülő védelem ellen ötletesebbnél ötletesebb támadásokat vezessen. Kellett egy kis idő, amíg a játékosok megtapasztalták, hogy akkor is képesek szellemesen futballozni, ha ők a meccs esélyesei. Tudtuk, hogy ráérünk megnyerni a meccset a második félidőben is, nem szabad rohannunk, kapkodnunk, az a legfontosabb, hogy ne kapjunk gólt. Meg is oldottuk a feladatot, jókor szereztünk vezetést, és a második félidőben végleg el is döntöttük a meccset.


Egyre érettebben játszik a csapat

A találkozó után sokan szegezték a kérdést a kapitánynak: ezt a győzelmet visszavágásnak tekinti-e a tavaly októberi, 2-1-es máltai vereségért.

Fiatal játékosokból áll a csapat
- Mindenkinek azt válaszoltam, hogy a máltai mérkőzés után új időszak kezdődött a magyar válogatott életében – mondta erről a szakvezető. - A jelenlegi csapat új koncepciók alapján, hosszútávra építkezik. Fiatal játékosokból áll, akiknek más erényeik vannak, mint a tavalyi együttes tagjainak, ezért nincs értelme az összehasonlítgatásnak. A mai válogatottnak a csapatjáték az erőssége, nem egyéni képességek dönthetnek a javára, hanem az egységes, fegyelmezett, összefogott futball, amit egyre érettebben produkál.

Újabb mérkőzés, újabb erőpróba

Szerdán Lengyelországban lép pályára a csapat. Leo Beenhakker válogatottja sem világsztárokból áll, ám nem kérdéses, hogy erősebb, jobb csapat, mint a máltai együttes.

- Most újra egy minőségi ellenfél következik. A lengyel futball igen jó, és bár kevés az igazán kimagasló egyéniségük, a keret összetétele erős. Szerdai ellenfelünk is masszív, szervezett játékáról ismert, most újabb erőpróbán mérhetjük le, hogy hol tartunk. Nekünk minden meccs jól jön, hiszen a játékosok így szerezhetnek egyre több nemzetközi tapasztalatot – fejezte be Várhidi Péter.

A válogatott tagjai vasárnapra kimenőt kaptak. A hét első napján azonban folytatódik a felkészülés: hétfőn délelőtt 10. 30-kor a kapitány a Vízművek sporttelepén a sajtó képviselői számára nyilvános edzést tart. Együttesünk kedden utazik Lengyelországba, s szerdán, 18 órakor Lódzban barátságos találkozó keretében mérkőzik meg a házigazdák nemzeti csapatával.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...