Klubváltások az Eb jegyében
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2016. január. 20., 15:43
Klubváltások az Eb jegyében

A magyar válogatott bővebb keretének futballistái közül többen is új csapatba igazoltak a téli átigazolási időszak kezdete óta.

Bernd Storck szövetségi kapitány több interjújában is elmondta: szeretné, ha az A-válogatott keret tagjai megfelelő játéklehetőséget kapnának a tavasz folyamán, és már a januári átigazolási időszakban, az esetleges klubváltás mérlegelésekor elsősorban ezt a célt tartanák szem előtt. A kerettagok közül a napokban többen kihasználták a megnyitott átigazolási időszak adta lehetőséget, és olyan klubhoz igazoltak, ahol több lehetőséget kaphatnak a bizonyításra a következő hónapokban, illetve magasabb szintre léphetnek karrierjükben.

A válogatott két németországi légiósa, Szalai Ádám és Stieber Zoltán egyaránt klubot váltott, előbbi az élvonalban maradt, és a kiesés elkerüléséért küzdő Hannoverhez került kölcsönbe, míg utóbbi a jelenleg másodosztályú, de tavasszal a feljutásért harcoló Nürnbergben folytatja pályafutását, szintén kölcsönszerződéssel.

Klubot vált Elek Ákos is, aki hazatér Kínából, és a DVTK játékosa lesz. Itt a hivatalos bejelentésre - a váltást érintő papírmunka miatt - még várni kell, de a középpályás már hosszabb ideje az Egervári Sándor vezette csapattal készül.

A nemzeti csapatot érintő legfrissebb átigazolás az A-válogatottban múlt ősszel bemutatkozó Kleinheisler László németországi szerződése: a norvégok ellen fontos gólt szerző 21 éves futballista szerdán aláírt a Bundesliga tabellájának 16. helyén álló Werder Bremenhez.

Az említett négy futballista mellett külföldre, a lengyel Pogoń Szczecinhez szerződött a 13-szoros válogatott Gyurcsó Ádám is, aki Bernd Storcknál nem volt ugyan kerettag, de a szövetségi kapitány figyeli a játékát, decemberben meghívta a távlati csapat telki edzőtáborába is. Ezen az összetartáson ott volt Balogh Norbert, aki a a napokban DVSC-Tevából az olasz élvonalbeli Palermóhoz szerződött, valamint Forró Gyula is, aki távozott Újpestről, és a Puskás Akadémia játékosa lett.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...