Ezrek fogadták itthon a világ harmadik legjobb csapatát
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2009. október. 18., 00:14
Ezrek fogadták itthon a világ harmadik legjobb csapatát

Több mint kétezer nagyon lelkes szurkoló, és legalább kétszáz újságíró, tévés, rádiós és fotós fogadta az egyiptomi világbajnokságról bronzéremmel hazatérő U20-as válogatottunkat, amelynek repülőgépe szombat éjszaka landolt Ferihegy 2/A-n.

A megérkezés után Mészöly Kálmán, a Vasas ikonja, Kovács Ferenc, a Videoton 1985-ben az UEFA-kupa döntőjébe jutott csapatának szakvezetője, valamint Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendája köszöntötte a csapatot, amelynek tagjait egyesével szólították az MLSZ által külön erre az alkalomra épített dobogóra.

Az együttes megérkezése után a szurkolók, a csapat tagjai és stábja, valamint a szövetség vezetői közösen énekelték el a nemzeti himnuszt, s ezután a világ harmadik legjobb gárdája, az egyiptomi vb-n bronzérmet szerzett magyar válogatott tagjai és irányítói nevében Koman Vladimir, a válogatott kapitánya köszönte meg a szurkolóknak a szeretetet és biztatást. Ezzel be is fejeződött a hivatalos program, amely után együttesünk tagjait még jó ideig nem engedték elmenni az autogramvadászok, tisztelők, és természetesen az interjúk készítésére váró újságírók.

Az egyiptomi U20-as világbajnokság végeredménye:

1. Ghána
2. Brazília
3. MAGYARORSZÁG
4. Costa Rica


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...