U21: a játékosok szerint győzelmet érdemeltünk
U21 férfi   |   Archívum   |   2014. március. 06., 14:52
U21: a játékosok szerint győzelmet érdemeltünk

U21-es válogatottunk szerdán kétgólos hátrányból felállva döntetlent játszott Skóciában, a házigazdák elleni felkészülési meccsen. Az MLSZ TV-nek a találkozó után nyilatkozó Radó András és Kovács István szerint meg lehetett volna nyerni a találkozót.

A veszélyesen játszó, két gólt szerző Radó András szerint az első félidőben sem volt rossz a mieink játéka, de buta gólokat kapott a válogatott, és ezzel jelentős hátrányba került a szünetre. A Haladás támadója úgy véli, a második félidőben nagyszerű játékkal rukkolt elő a csapat, megérdemelten egyenlített, és akár meg is nyerhette volna a találkozót. Kovács István, a Videoton FC középpályása szerint már az első félidőben is jobb volt a skótnál a magyar válogatott, és az, hogy 0-2-ről sikerült döntetlenre hozni a meccset, egyértelműen a csapat erejét mutatja.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott
U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.

U21: Tanulni kell a győzelemből
Meccsbeszámoló
U21: Lendületet adhat a folytatásra a keddi győzelem

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.