Női U17: két fejessel nyertek a lengyelek
U17 női   |   Archívum   |   2017. február. 21., 17:30
Női U17: két fejessel nyertek a lengyelek

Hiába volt több helyzete, vereséggel zárta első lengyelországi felkészülési mérkőzését női U17-es válogatottunk.

Az Eb-selejtező elitkörre készülő csapatunk múlt héten Walesben játszott két győztes felkészülési mérkőzést, majd a hazaérkezést követően csak néhány napot pihenhettek a játékosok, majd a hét elején Lengyelországba utazott az együttes. A keddi, varsói összecsapás 36. percében Vachter Fanni harcolt ki, majd értékesített egy tizenegyest (0-1), de csak két percig vezettünk, egy kontratámadás végén a lengyelek gólt fejeltek (1-1), így döntetlennel ért véget a játékrész.

A 60. percben egy szabadrúgás után kiszorított szögből fejelhettek a lengyelek, a labda kipattant a kapusunk kezéből, és a hálóban kötött ki (2-1). A hátralévő időben több nagy lehetőségünk is volt, de ezeket kihagytunk, így a helyzetek alapján hiába érdemeltünk jobb eredményt, végül a házigazdák örülhettek győzelemnek.

- Az első félidőben nagyon kapkodó volt a játékunk, görcsösen futballoztunk, mégis vezetést szeretünk. A lengyelek a második játékrészben szerencsés góllal szereztek előnyt, és bár voltak nagy lehetőségeink, ezúttal a befejezéseknél nem volt megfelelő a koncentrációnk. Ezeken a mérkőzéseken nem az eredmény az elsődleges, de azért bízom benne, hogy a második meccsre rendezzük a sorainkat, és sikerül javítanunk. Érezhető, hogy a múlt heti mérkőzések okozta fáradtság még benne van a lábakban, de az elitkörben hasonló terhelés vár a csapatra, ezért hasznosak az intenzív mérkőzések a felkészülés során - mondta a mérkőzést követően Schumi Dorottya szövetségi edző.

A két csapat csütörtökön 11.00 órától ismét megmérkőzik egymással.

Lengyelország-Magyarország 2-1 (1-1)
Magyarország: Virág Renáta Réka - Bódai Viktória, Kovács Laura, Horváth Emese, Csolti Réka - Vasas Lea (André Antónia, 41.), Kovács Eszter - Vachter Fanni, Czellér Dorottya, Dorner Dóra (Papp Luca, 41.) - Nagy Vanessza


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női U17: Nem sikerült megőrizni a vezetést Portugália ellen
Női U17: Nem sikerült megőrizni a vezetést Portugália ellen

A magyar női U17-es válogatott nemzetközi felkészülési mérkőzéseken vesz részt 2017. szeptember 4-8. között Portugáliában.

Női U17: Hétgólos győzelem a románok ellen
Meccsbeszámoló
Női U17: Értékes döntetlen Portugália ellen

A magyar női U17-es válogatott nemzetközi felkészülési mérkőzéseken vesz részt 2017. szeptember 4-8. között Portugáliában.