Véget ért a felkészülés, pénteken Eb-selejtező
U17 férfi   |   Archívum   |   2011. szeptember. 22., 21:00
Véget ért a felkészülés, pénteken Eb-selejtező

Az U17-es válogatott csütörtökön zárta felkészülését a hazai rendezésű Eb-selejtezőkre.

Pisont István szövetségi edző csapata a hét elejétől a minitorna helyszínén, Telkiben készül a selejtezőkre. Csütörtökön este már csak a tornára nevezett 18 játékos tartózkodott az edzőcentrumban, a bő keretből három játékos, Szabó Bence, Szántó Gergő és Fadgyas Tamás hagyta el az edzőtábort.

 

A keret tagjai mozgalmas napon vannak túl, a csapat ugyanis ma délelőtt a Parlamentben tett látogatást, a délutáni programban pedig egy jó hangulatú beszélgetés szerepelt: a válogatottat meglátogatta Szekeres Adrián és Debreceni András, akik saját utánpótlás-válogatottbeli élményeikről, illetve az U20-as világbajnokságon sikeresen szereplő együttesről meséltek az utódoknak, illetve tapasztalataik alapján tanácsokkal látták el az első tétmérkőzéseikre készülő fiatalokat.

 

A mieink pénteken 15 órától a fehéroroszok ellen kezdik meg szereplésüket az Eb-selejtezőben. Pisont István első ellenfelünkről elmondta: a fehéroroszok várhatóan egy zártabb védekezésből igyekeznek majd gyors kontrákkal veszélyt teremteni a kapunk előtt.

 

- Az első mérkőzés meghatározó lesz a torna további kimenetele szempontjából, ezért nagyon fontos, hogy eredményesen kezdjünk. A fehéroroszokat láttuk a lengyelországi Syrenka Kupán, akkor egy zárt védekezésből indított kontrajátékra építettek, hasonló stílusra számítok tőlük most is. A játékosok elszántak, motiváltak, és ha ez bátor játékkal is párosul holnap, akkor biztos vagyok benne, hogy a jó eredmény sem marad el - mondta Pisont István.

 

 

A magyar keret:

 

Kapusok:

Hrabina Alex (Nyírsuli)

Dániel Csaba (FTC)

 

Védők:

Baksa Dénes (PFLA)

Asztalos Dávid (MTK Budapest)

Kovács Tamás (Illés Akadémia)

Pataki Zsolt (Parma)

Tamás Krisztián (AC Milan)

 

Középpályások:

Fényes Szabolcs (Felcsút)

Németh Márió (Illés Akadémia)

Szabó Bence (Győri ETO)

Ács Ádám (MTK Budapest)

Medgyes Zoltán (Illés Akadémia)

Kalmár Zsolt (Győri ETO)

Nagy Dominik (Pécsi MFC)

 

Támadók:

Tóth László (Felcsút)

Farkas Zoltán (Győri ETO)

Bobál Gergő (MFA)

Forgács Dávid (Atalanta)

Popgeorgiev Pantelis (FTC)

 

 

Az Eb-selejtező torna programja:

 

Szeptember 23., péntek:

Magyarország-Fehéroroszország, Telki, 15.00

Norvégia-Andorra, Tatabánya, 15.00

 

Szeptember 25., vasárnap

Fehéroroszország-Norvégia, Telki, 12.00

Magyaroroszág-Andorra, Telki, 15.00

 

Szeptember 28., szerda

Andorra-Fehéroroszország, Tatabánya 12.00

Magyarország-Norvégia, Telki 15.00


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek
U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.

U17: keddtől a Syrenka Kupán szerepel a válogatott
Meccsbeszámoló
U17: háromgólos győzelem az üzbégek ellen

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.