U17: Törökországban készül az elitkörre a válogatott
U17 férfi   |   Archívum   |   2015. február. 03., 17:27
U17: Törökországban készül az elitkörre a válogatott

A Belvon Attila vezette együttes egy hetet tölt a törökországi Belekben.

Az 1998-as születésű játékosokból álló U17-es válogatott ősszel a hazai rendezésű Eb-selejtező tornán biztosította helyét a tavaszi elitkörben, amelyet március 20-25. között rendeznek Telkiben és Tatabányán. A mieink a cseh, a skót és a bosnyák válogatottal mérkőznek meg a májusi, bulgáriai Eb-n való részvételért, és a létszámemelésnek köszönhetően (immár 16 csapat vesz részt a viadalon), már a második hely is Európa-bajnoki kvalifikációt jelenthet a tornán.

A válogatott játékosai az elitkör előtt még kétszer vesznek részt összetartáson, szerdától egy hétig a törökországi Belekben edzőtáboroznak, majd március elején a finnekkel játszanak felkészülési mérkőzéseket Telkiben.

Belvon Attila 23 fős keretet hirdetett a beleki edzőtáborozásra, az elitkörben szereplő alapcsapatból - klubja kérésére - nem tarthat a többiekkel két légiós, Bíró Bence és Szalai Attila, míg Szalai András sérülése miatt maradt ki a gárdából. Együttesünk két edzőmeccset is játszik Törökországban, vasárnap a román válogatott, jövő kedden pedig a dán Silkeborg korosztályos csapata lesz az ellenfél.

- Bő, huszonhárom fős kerettel utazunk ki Törökországba, ahol az Eb-selejtező elitkör mérkőzéseire tervezett taktikai elemek gyakorlása lesz a fő feladatunk - mondta az mlsz.hu-nak Belvon Attila. - A legfontosabb, hogy gyorsítsunk a védekezésből támadásba, valamint támadásból védekezésbe történő átmeneteken, hogy labdavesztéskor minél előbb rendeződni tudjunk, labdaszerzéskor pedig a lehető leggyorsabban támadásba lendüljünk. Kiemelten foglalkozunk a gyors súlypontáthelyezésekkel, oldalváltásokkal, az ellenfélre való nyomásgyakorlásra és a pontrúgásokkal is. Megkezdjük az elitkörös ellenfelek feltérképezését is, de a törökországi programban még a saját játékunk kialakítása lesz napirenden.

A válogatott tagjai kedden délután találkoztak Telkiben, majd részt vettek egy edzésen, szerdán délelőtt pedig fizikai felmérés vár rájuk. A csapat szerda délután repül el Belekbe.

A válogatott kerete:

Kapusok:

Demjén Patrik (MTK Budapest)
Vajda Dániel (Budapest Honvéd-MFA)
Szalay Alex (Újpesti TE)

Védők:

Tóth Dávid (Győri ETO FC)
Patik Márton (FC Salzburg)
Nemes Barna (Budapest Honvéd-MFA)
Nagy Zsombor (MTK Budapest)
Tóth Bence (Puskás Akadémia)
Gergényi Bence (Budapest Honvéd-MFA)

Középpályások:

Molnár Tamás (Illés Akadémia)
Bodrogi János (Budapest Honvéd-MFA)
Vogyicska Bálint (MTK Budapest)
Tajti Mátyás (FC Barcelona)
Szabó Bence (Puskás Akadémia)
Szőke Dániel (Illés Akadémia)
Tóth Keve (Puskás Akadémia)

Támadók:

Tömösvári Bálint (Budapest Honvéd-MFA)
Bíró Ákos (Budapest Honvéd-MFA)
Szabó Dominik (MTK Budapest)
Dragóner Filip (Ferencvárosi TC)
Kamarás György (Puskás Akadémia)
Herjeczki Kristóf (Budapest Honvéd-MFA)
Kovács Dávid (Vasas FC)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek
U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.

U17: keddtől a Syrenka Kupán szerepel a válogatott
Meccsbeszámoló
U17: háromgólos győzelem az üzbégek ellen

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.