Tízgólos döntetlen Wales ellen
U17 férfi   |   Archívum   |   2013. szeptember. 23., 18:12
Tízgólos döntetlen Wales ellen

Az U17-es Európa-bajnoki selejtező minitorna első napján Tuboly Frigyes együttese 5-5-ös döntetlent ért el a britek ellen.

A magyar válogatott nehéz csoportba került, a házigazda szlovén csapat mellett a walesi és a skót korosztályos együttessel kell megküzdenie az első két hely valamelyikéért. A walesiek elleni első mérkőzésen az ellenfél a 12. percben büntetőhöz jutott, és meg is szerezte a vezetést, ezt követően azonban az történt a pályán, amit a mieink akartak. Sallai egy szabadrúgásból egyenlített, majd több látványos akciót vezettünk, amiből hármat góllal fejeztünk be, Damásdi Alex a 26. és a 31. percben is betalált, Hursán György találatával pedig már 4-1-re vezettünk.

A fordulás után a walesiek gyorsan szépítettek, és bár két perccel később Pávkovics Bence fejesével újra háromgólos volt az előnyünk, ellenfelünk nem adta fel, átvette az irányítást, és az 59., majd a 62. percben szerzett góllal 5-4-re feljött. A hajrában óriási nyomás alá került a magyar kapu, nem is tudtuk megőrizni az előnyt, Evans a 80. percben beállította az 5-5-ös végeredményt. A csoport másik mérkőzésén a skótok 3-1-re győztek a szlovén válogatott ellen.

- Elképesztő meccs volt, az első félidő teljes mértékben a miénk volt, ekkor parádés gólokat szereztünk, a második viszont egyértelműen a walesieké - mondta Tuboly Frigyes a találkozó után. - Végig óriási iram jellemezte a meccset, ellenfelünk borzasztóan agresszíven játszott, és a második játékrészben jól kihasználta fizikális fölényét. A fordulás után javarészt a mi térfelünkre helyeződött át a játék, nem tudtuk megtartani a labdákat, a pontrúgásokat pedig képtelenek voltunk levédekezni, ezek folyamatosan veszélyt jelentettek a kapunkra. Az ötödik gólunk után, háromgólos előnyben kicsit elhittük, hogy meglesz a győzelem, a walesiek viszont egy pillanatra sem adták fel, és kihasználták az adódó helyzeteiket. Ritkán látható mérkőzésen vagyunk túl, az öt rúgott gól mindenképpen biztató a szerdai, szlovénok elleni mérkőzés előtt, ugyanakkor a játék több elemében javulnunk kell a folytatásra.

Európa-bajnoki selejtező, 1. forduló:
Magyarország-Wales 5-5 (4-1)
Magyarország:
Major Barna - Katona Máté, Hursán György, Csonka Bonifác - Dudás Richárd, Pávkovics Bence, Szatmári István, Ayrton de Oliveira - Damásdi Alex, Korozmán Kevin, Sallai Roland
Gólszerzők: Sallai a 19., Damásdi a 26., Damásdi a 31., Hursán a 38., Pávkovics az 52., ill. Morrel a 12., Harries az 50., James az 59., Wilson a 62., Evans a 80. percben

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek
U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.

U17: keddtől a Syrenka Kupán szerepel a válogatott
Meccsbeszámoló
U17: háromgólos győzelem az üzbégek ellen

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.