Lengyel tornán az U17-es válogatott
U17 férfi   |   Archívum   |   2011. augusztus. 29., 19:02
Lengyel tornán az U17-es válogatott

Az Európa-bajnoki selejtezőre készülő U17-es együttes a belgák ellen kezd a lengyelországi Syrenka Kupán.

A Pisont István szövetségi edző vezette gárda augusztusban remek teljesítményt nyújtva megnyerte a Telki Kupát, a héten pedig Lengyelországban folytatja felkészülését az őszi tétmérkőzésekre. A mieink a belga, a dán és a fehérorosz csapattal kerültek egy csoportba, a másik kvartettben a lengyel, a ciprusi, az ukrán és a norvég korosztályos csapat kapott helyet.

 

Válogatottunk három mérkőzést játszik, kedden a belgákkal, majd győzelem esetén a dán-fehérorosz meccs nyertesével, vereség esetén pedig a vesztesével kerül össze. Az utolsó játéknapon lesznek a helyosztók, a két csoport első helyezettje a tornagyőzelemért, a másodikok a bronzéremért játszanak, valamint az ötödik és a hetedik helyért is rendeznek meccseket.

 

- A felkészülésünk újabb fontos állomása lehet ez a rendkívül rangos torna, hiszen amellett, hogy nemzetközi tapasztalatot szerzünk, a játékosok megismerhetnek más futballkultúrákat is - mondta az mlsz.hu-nak Pisont István. - Első ellenfelünkkel, a belgákkal a Telki Kupán nem kerültünk össze, a célunk az, hogy győzzünk, és bejussunk a legjobb négy közé, majd a lehető legjobb helyen zárjuk a viadalt. A keretben van néhány új játékos is, akiket mindenképpen szerettünk volna kipróbálni, hiszen az Eb-selejtezőkön a lehető legoptimálisabb csapattal akarunk részt venni.

 

 

Az U17-es válogatott kerete:

 

Kapusok:

Dániel Csaba (FTC)

Fadgyas Tamás (MTK Budapest)

 

Védők:

Baksa Dénes (PFLA)

Asztalos Dávid (MTK Budapest)

Fényes Szabolcs (PFLA)

Pataki Zsolt (Parma)

Kovács Tamás (Illés Akadémia)

Forgács Dávid (Atalanta)

 

Középpályások:

Szabó Bence (Győri ETO)

Szalánszki Bálint (UTE)

Ács Ádám (MTK Budapest)

Kalmár Zsolt (Győri ETO)

Nagy Dominik (Pécsi MFC)

 

Támadók:

Tóth László (PFLA)

Farkas Zoltán (Győri ETO)

Bobál Gergő (MFA)

Popgeorgiev Pantelis (FTC)

Vallejos Dominique (PFLA)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek
U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.

U17: keddtől a Syrenka Kupán szerepel a válogatott
Meccsbeszámoló
U17: háromgólos győzelem az üzbégek ellen

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.