Hétfőn a bolgárok ellen kezd a női U17-es válogatott
U17 férfi   |   Archívum   |   2011. október. 16., 22:00
Hétfőn a bolgárok ellen kezd a női U17-es válogatott

U17-es női válogatottunk szerdán a horvátokkal, szombaton a svédekkel játszik.

A négy csapatos selejtező tornát Telkiben és Tatabányán rendezik, a mieink mindhárom mérkőzésüket előbbi helyszínen játsszák. A tíz selejtező csoportból az első helyezettek mellett a négy legjobb második is továbbjut a tavaszi elitkörbe.

 

Hevesi Tamás szövetségi edző a torna előtt elmondta: az ellenfelek közül a svédek kimagaslanak a mezőnyből, a bolgár és a horvát együttes azonban hazai pályán mindenképpen legyőzhető ellenfél.

 

- A torna előtt három játékrendszert vettünk át a lányokkal, ebből kettőt sikerült igazán jól begyakorolnunk - mondta az mlsz.hu-nak Hevesi Tamás. - A felkészülésünk jól sikerült, de most az eddigiektől eltérő kihívás vár ránk: ezúttal nyomás alatt kell jól teljesítenünk, és két-három naponta játszunk nagy iramú, kemény összecsapásokat. A svéd női futball fényévekre van tőlünk minden szegmensét tekintve, mi talán a kreativitásunkkal vehetjük fel a harcot a toronymagas esélyesnek számító skandinávok ellen. A svédek egy meccsét láttam DVD-n, és azon nem teljesítettek kimagaslóan jól, az alapján akár optimisták is lehetünk. Először azonban a bolgárok és a horvátok ellen kell hat pontot szereznünk. Első ellenfelünket egy mérkőzésen láttam, és azt gondolom, mi nagyobb játékerőt képviselünk, míg a horvátok azzal a szerb csapattal lehetnek azonos szinten, amelyet nemrégiben sikerült három góllal legyőznünk. Jól kell taktikáznunk, mert bár egy ilyen sorozatban tartalékolni kell az erőnket, előfordulhat, hogy a végén gólkülönbség dönt majd a továbbjutásról, ezért a lehető legtöbbet kell kihozni magunkból minden mérkőzésen.

 

 

Az Eb-selejtező programja:

 

október 17., hétfő:

 

Svédország-Horvátország 14.00, Tatabánya

Magyarország-Bulgária 14.00, Telki

 

október 19., szerda:

 

Svédország-Bulgária 14.00, Tatabánya

Magyarország-Horvátország 14.00, Telki

 

október 22., szombat

 

Magyarország-Svédország 14.00, Telki

Bulgária-Horvátország 14.00, Tatabánya

 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek
U17: Egy gyors góllal nyertek a lengyelek

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.

U17: keddtől a Syrenka Kupán szerepel a válogatott
Meccsbeszámoló
U17: háromgólos győzelem az üzbégek ellen

U17-es válogatottunk kedden délután megkezdte szereplését a lengyelországi Syrenka-kupán, a mérkőzést a 3. percben szerzett hazai találat döntötte el.