Lendületet kaphat a hazai futsal
Futsal Férfi A   |   Csapat   |   2017. december. 04., 15:05
Lendületet kaphat a hazai futsal

Új összetételű Futsal Bizottság alakul az elkövetkező két év feladatainak végrehajtására. Dr. Drucskó Zoltán, a bizottság leköszönő elnöke az mlsz.hu számára összegezte a szakág eredményeit és kihívásait.

Az elmúlt időszakban a magyar futsal bázisa megerősödött, válogatott és klub szinten is ért el nemzetközi sikert a szakág. A sikerek közül kiemelkedik a 2016-os belgrádi Európa-bajnokságra való kijutás, illetve a Rába ETO múlt heti bejutása az UEFA Futsal Cup négyes döntőjébe.

­– Ha az elmúlt évekre visszatekintünk, akkor az látszik, hogy több szép nemzetközi eredményt is elért a szakág – fogalmazott Drucskó Zoltán a testület elnöke. – A válogatottunk a 2010-es hazai rendezésű Eb után 2016-ban újra Európa-bajnokságon szerepelhetett, míg aktuális bajnokcsapatunknak az elmúlt 7 évben mindig sikerült Európa legjobb 16 csapata közé kvalifikálnia magát, ami, úgy gondolom, megsüvegelendő teljesítmény, idén ráadásul, az egyesületi futsal legnagyobb sikerét aratva, a győri együttes bejutott a kontinens legjobb négy csapata közzé. Azonban azt is látnunk kell, hogy a válogatott versenyeredményei nem javultak érdemlegesen, a legutóbbi két kvalifikációs sorozatban nem sikerült megismételnünk a 2015-ben, a románok ellen az Eb-pótselejtezőn bemutatott bravúrt. Ennek oka elsősorban az, hogy a bajnokság élcsapatai mögött a hátország és az utánpótlás nem erősödött megfelelő mértékben.

A testület vezetését 2013-ban átvevő szakember a szakág kihívásaival kapcsolatban, a bizottság elmúlt időszakban végzett munkájáról szólva hozzátette: az elmúlt években elért sikerek ellenére a hazai futsalnak a jövőben új összetételű, és más koncepció mentén működő irányító szervezetre lesz szüksége.

– A négy éve újjáalakult bizottságunk alapvetően egy véleményező, tanácsadó, elsősorban javaslattételre felhívott, konzultatív testület, amely a szakág stratégiájáért felelős. Munkánk során kiemelten képviseltük az egyesületek érdekeit, ám egyben gondoskodtunk a szövetségi program támogatásáról is. Javaslatunkra átalakult az utánpótlásbajnoki rendszer, illetve az idei bajnoki szezontól a férfiak immár három bajnoki osztályú rendszerben mérkőznek egymással, ebben a tekintetben Európa élvonalához tartozunk. Ennek ellenére a kluboknál folyó munkára nem, illetve csak közvetett ráhatásunk volt. A sportág további fejlődése szempontjából a kluboknál folyó munka fejlesztése kiemelt jelentőséggel bír. Jelenleg az élvonal csapatai közül mindössze kettő foglalkoztat professzionális játékosokat, a többiek jelentősen kevesebb edzésszámmal, nagypályás játékosokkal a keretekben próbálnak előre lépni. Ez önmagában nem okozna problémát, de Európa-szerte robbanásszerű fejlődésnek indult a sportág, amit az UEFA is kiemelten támogat, így ez a működési koncepció, melynek véleményem szerint a határaihoz értünk, nem biztosít további fejlődést. Az utóbbi évek felzárkózása után ismételten a leszakadás évei következhetnek, ha nem tudunk ezen változtatni, nem tudunk megújulni. Bizottságunk a jelenlegi feladatköréből adódó lehetőségeit kihasználva megpróbálta a sportág fejlesztését szolgálni, azonban megítélésem szerint a bizottság jelenlegi funkcionalitásában nem alkalmas arra, hogy e paradigmaváltás katalizátora legyen, így a sportág további fejlődésének érdekében egy új típusú és szélesebb körű jogosítványokkal rendelkező bizottság felállítására tettem javaslatot az MLSZ főtitkárának, aki ezt elfogadva az elnökség elé fogja terjeszteni ezen elképzelést. Egy olyan bizottságra van szükség, amely a szakág fejlesztési koncepcióját jobban tudja szolgálni, és nagyobb kohéziót tud teremteni a futsaltársadalom tagjai között.

A sportág hosszú távú sikeressége érdekében több területen is tovább kell lépnie a hazai futsalnak. A beavatkozás irányával, az új bizottság lehetőségeivel és feladataival kapcsolatban Drucskó Zoltán úgy fogalmazott: a szakág helyzete stabil, de a pozitív folyamatokat, a hátországot, a klubokat, az utánpótlást tovább kell erősíteni.

- Jelentősen léptünk előre a tömegesítésben, hiszen közel hétszeresére nőtt a csapatok létszáma és immár több mint 22.000 kiadott versenyengedéllyel rendelkezünk. Sikeres volt a bajnoki rendszer fejlesztése és átalakítása, az edzőképzés és az utánpótlás-nevelés fejlesztése, előreléptünk a válogatott versenyeztetése területén is. A futsal mára a magyar sport integrált részévé vált, de a további fejlődéshez, fejlesztéshez még több minőségi és mennyiségi munkára van szükség. Az MLSZ főtitkárával egyetértésben fontosnak tartjuk a szakág további integrációját az MLSZ szervezetében és a nagypályás csapatokhoz való kapcsolódásban. Fontos, hogy új generációkat nyerjünk meg a sportágnak mind szurkolók, mind játékosok, mind szakemberek és a női futsal területén is. Kulcsfontosságú területnek tartom a média szélesebb körű bevonását, melyben kisebb eredményeket mi is elértünk, de az átütő siker még várat magára. Hadd ragadjam meg az alkalmat, és köszönjem meg a bizottságainak tagjainak nevében Csányi Sándor elnök úrnak és az MLSZ elnökségének a bizalmat, hogy munkánkkal a magyar labdarúgást, a magyar futsal fejlődését szolgálhattuk. Másrészről szeretném megköszönni bizottságunk jelenlegi és volt tagjainak, valamint Kozma Mihály szakágvezetőnek a munkáját, illetve minden csapatvezetőnek, játékosnak, szurkolónak a fáradozását, amellyel a magyar futsal fejlődését segítették. Remélem, az elnökség által kinevezendő új bizottság munkáját is hasonló lelkesedéssel fogják támogatni –
fogalmazott Drucskó Zoltán.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Visszavágtak férfi futsalosainknak a kuvaitiak
Visszavágtak férfi futsalosainknak a kuvaitiak

Férfi futsalválogatottunk kétgólos hátrányból még egyenlített Kuvait ellen a két csapat vasárnapi, kuvaitvárosi mérkőzésén, de a hazaiak a ...

Nyerni tudott Kuvaitban a megfiatalított futsalválogatott
Meccsbeszámoló
Futsal: új játékosokkal bővül a válogatott keret

Férfi futsalválogatottunk kétgólos hátrányból még egyenlített Kuvait ellen a két csapat vasárnapi, kuvaitvárosi mérkőzésén, de a hazaiak a ...