Ötgólos sikerrel zártunk az Eb-selejtezőben
Futsal Férfi utánpótlás   |   Szurkolók   |   2023. március. 25., 22:47
Ötgólos sikerrel zártunk az Eb-selejtezőben

Férfi U19-es futsalválogatottunk 5-0-ra legyőzte az andorraiakat, és ezzel hét ponttal zárta a hollandiai Eb-selejtező tornát.

A minitorna harmadik játéknapja előtt a magyar és a spanyol válogatott egyaránt 4-4 ponttal állt, e két csapatnak volt esélye az Eb-részvételt érő első hely megszerzésére. A spanyoloknak annyi előnyük volt, hogy ők játszották az utolsó meccset a hollandokkal, így már a kezdéskor tudták, milyen eredmény kell számukra a csoportgyőzelemhez.

A játéknap első meccsénk a mieink megtették, amit lehetett, 5-0-ra legyőzték az andorraiakat, Kovács Ádám kettő, Kiss Noel, Szabó Bence és Knizs Olivér egy-egy góllal járult hozzá a sikerhez. Válogatottunk az első félidőben négygólos előnyre tett szert, és a helyzetek alapján ezt követően akár további három-négy góllal is növelhette volna a vezetést. A fordulás után azonban már a fáradtság is nehezítette a dolgunkat, és a második játékrészben kialakított helyzetekből csak egy gólt sikerült szereznünk. Válogatottunk így hét ponttal, 7-1-es gólkülönbséggel zárta a viadalt, amelyet a szintén 7 pontos, de az utolsó játéknapon a hollandokat 6-1-re legyőző spanyol válogatott nyert meg jobb gólkülönbsége miatt.

– Gratulálok a játékosoknak, mert a torna során megszerzett hét pont erőn felüli teljesítmény volt ebben a csoportban – mondta az mlsz.hu-nak Frank Tamás. – A mai mérkőzésen mindent megtett a csapat, hogy a lehető legnagyobb különbséggel győzze le ellenfelét, de a végére elfáradtunk, és már nem volt meg a kellő átütőerő, nem tudtuk tovább növelni az előnyt. Köszönöm a fiúknak az eddigi munkát, ebben a korosztályban számukra befejeződtek a válogatott programok, de bízom benne, hogy töretlen marad a fejlődésük, és többen közülük néhány éven belül a felnőtt válogatott keretében is helyet követelnek majd maguknak.

Magyarország-Andorra 5-0 (4-0)
Magyarország: Gémesi Gergő - Szabó Bence, Lux Bence, Kovács Ádám, Knizs Olivér
Cserék: Kinics Bálint, Kajtár Mátyás, Katona Noel, Hadzsi Máté, Kiss Patrik, Bartha Balázs, Haász Benjámin


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Futsal U19: a szerbek nyerték a visszavágót
Futsal U19: a szerbek nyerték a visszavágót

Férfi U19-es futsalválogatottunk a szerdai 1-1-es döntetlen után csütörtökön 3-1-es vereséget szenvedett a szerbek elleni kecskeméti felkészülési ...

Futsal: Kecskeméten fogadja a szerbeket az U19-es válogatott
Meccsbeszámoló
Nyíregyházán fogadják az ukránokat U19-es futsalosaink

Férfi U19-es futsalválogatottunk a szerdai 1-1-es döntetlen után csütörtökön 3-1-es vereséget szenvedett a szerbek elleni kecskeméti felkészülési ...