Sok helyzet, de csak egy gól - vereség a szlovákoktól
Futsal Férfi utánpótlás   |   Csapat   |   2023. november. 09., 20:18
Sok helyzet, de csak egy gól - vereség a szlovákoktól

Férfi U19-es futsalosaink szerdán a szlovákok ellen debütáltak a nemzetközi porondon, méghozzá sikerrel: 5-4-re győzték le a vendégeket. A csütörtöki visszavágón a mieink jobban kezdtek, mint egy nappal korábban, a helyzetek száma és minősége alapján az első félidőt két-három góllal is megnyerhették volna, de a kapu előtti pontatlanság és a szlovák kapus bravúrjai (két esetben pedig a kapufa) megakadályozta, hogy gólokban is megmutatkozzon a fölényünk. A szlovákok kevesebb helyzetből több gólt szereztek, előbb egy távoli lövéssel szereztek vezetést, majd Korponai Bence egyenlítő gólját követően egy egyéni villanással vették vissza az előnyt, így alakult ki az 1-2-es félidei állás.

A második félidőben is a mieink voltak veszélyesebbek, nyolc perc elteltével mégis a szlovákok örülhettek gólnak, megduplázva az előnyüket. A szlovákok kapusa remek napot fogott ki, a második félidőben is megbabonázta a támadóinkat, így hiába alakítottunk ki sok lehetőséget, nem tudtuk szorossá tenni a találkozót, a vendégek 3-1-es győzelmet arattak.

– Több helyzetet alakítottunk ki és veszélyesebbek voltunk kapura, mint a szerdai mérkőzésen, mégis csak egy gólt szereztünk, és ez vereséget eredményezett. Úgy gondolom, sokat kivett a játékosokból a tegnapi mérkőzés, elsősorban fejben fáradtak el, ezért rendre rossz döntéseket hoztak a kapu előtt, és egymás után hagyták ki a helyzeteket. Az eredménytől függetlenül megmutatkozott, hogy még rengeteget kell fejlődnie a csapatnak, de ez természetes, hiszen a közös munka legelején járunk – mondta az mlsz.hu-nak Frank Tamás a lefújás után.

U19-es futsalosaink legközelebb februárban edzőtáboroznak együtt.

Magyarország-Szlovákia 1-3 (1-2)
Magyarország: Lehotai Ákos - Győri Balázs, Molnár Dániel, Bognár Martin, Nguyen Nhat Duy
Cserék: Mező Lőrinc, Tóth Barnabás, Novák Dániel, Körmendy Gábor, Magyari Csaba, Somogyi Patrik, Körtélyesi Viktor, Korponai Bence, Urr Dániel, Kovács Benjamin, Schalbert Dominik

 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Nemzetközi tornán a férfi U15-ös és U16-os válogatott
Nemzetközi tornán a férfi U15-ös és U16-os válogatott

A 2008-as és a 2009-es születésű játékosokból álló válogatottunk is külföldi négyes tornán vesz részt a héten.

Emberhátrányban szenvedtünk vereséget a norvégoktól
Meccsbeszámoló
Döntetlen után tizenegyesekkel nyert az U16-os válogatott

A 2008-as és a 2009-es születésű játékosokból álló válogatottunk is külföldi négyes tornán vesz részt a héten.