Paulo Sousa: A kvalitásaink ellensúlyozzák majd a magyarok összeszokottságát
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2021. március. 24., 20:16
Paulo Sousa: A kvalitásaink ellensúlyozzák majd a magyarok összeszokottságát

Intenzív napok után lép pályára holnap a lengyel válogatott a mieink ellen. Paulo Sousa szövetségi kapitány a találkozó előtt arról beszélt, hogy intenzív futballt szeretne látni a csapatától, amihez játékosainak meg is vannak a képességeik.

A magyar válogatott csütörtökön 20.45-től a Puskás Arénában, zárt kapuk mögött vb-selejtezőt játszik Lengyelországgal. Szerdán este megtartotta a mérkőzés előtti utolsó sajtótájékoztatóját a lengyel válogatott, melyen a vendégek portugál szövetségi kapitánya, Paulo Sousa – aki korábban, 2011-2013 között vezetőedzőként a Videotont is irányította –  elmondta, hogy mindössze három nap közös munkán van túl a csapatával, ezért  úgy gondolja, kollégájának, Marco Rossinak ebből a szempontból könnyebb a dolga, hiszen túl van már 24 mérkőzésen és összeszokott, jó csapata van, amely régóta veretlen. Sousa első benyomásai a saját csapatáról pozitívak, az edzéseken látottak alapján a játékosok minősége ellensúlyozza majd a magyarok összeszokottságát. A munkát ugyan soha sem lehet megúszni, ahhoz idő kell, de ami a legfontosabb, a koncepció összeállt a fejében.

A Budapesten,  alig pár nap közös munka után lengyel szövetségi kapitányként bemutatkozó szakember szerint a pandémia miatt egyébként is mindenki nehéz helyzetben van, bármilyen jó is a szervezés, senki sincs teljes biztonságban a járvány miatt. A kezdőcsapatát csak holnap délután jelöli ki, ekkor tudják meg majd a játékosai is.

Nem mi vagyunk a csoport esélyesei, de minden mérkőzésen a győzelem a célunk. Intenzív futballt szeretnék látni, ehhez megvannak a kvalitások a lengyel válogatottban – fogalmazott.

A lengyel válogatott első számú kapusa, Wojciech Szczesny elmondta, hogy meglepte a szövetségi kapitány váltás, mert nem a korábbi szakemberrel, Jerzy Brzeczekkel, hanem a csapat teljesítményével volt baj. Ugyanakkor örült Paulo Sousa meghívójának és noha övé az 1-es számú mez, a Juventus hálóőre csak a Budapesten elért jó eredménnyel együtt tudna ennek igazán örülni. Erre minden esély megvan, hiszen igaz, hogy csak három napot tudtak együtt dolgozni az új kapitánnyal, de azt meglehetősen intenzíven tették. Kedden például két edzés is volt, elemezték a vendéglátók mérkőzéseit és csütörtökre olyan taktikával készülnek, amely talán sokak számára meglepő lesz. Nem kifejezetten csak a magyarok ellen használható megoldásokra kell gondolni, univerzális, mások ellen is alkalmazható taktika lesz ez.

A sajtótájékoztató közben érkezett a hír, hogy a korábban pozitív tesztje miatt otthon maradt Mateusz Klichnek az újabb koronavírus tesztje negatív lett, így elképzelhető, hogy a csapat után repül Budapestre. 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.