Megérkezett Tallinnba az A-válogatott
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2018. október. 13., 19:51
Megérkezett Tallinnba az A-válogatott

A pénteki meccsnapot követően szombaton még Athénban edzett férfi A-válogatottunk, majd az ebédet követően a görög fővárosból elutazott Tallinnba, a hétfői mérkőzés helyszínére. A hétfői Észtország-Magyarország Nemzetek Ligája-találkozót a török Halis Özkahya vezeti majd.

A válogatott szombat délelőtt két csoportban tréningezett Athénban: azok a játékosok, akik kezdők voltak a görögök elleni mérkőzésen, regenerálóedzésen vettek részt, a többiek viszont egy a csapat szállásához közeli pályán teljesértékű edzésmunkát végeztek.

Mivel két meccs között az egyik legfontosabb feladat a játékosok regenerálása, így a csapat ezúttal nem Budapestre utazott, hanem egyből az észt fővárosba, hogy minél kevesebbet kelljen utaznia a két összecsapás között. Ugyan az Észtország elleni találkozón Fiola Attila nem léphet pályára sárgalapos eltiltás miatt, ennek ellenére természetesen ő is a kerettel tartott.

Mintegy négyórás repülőutat követően este 20 óra körül szállt le a csapat repülőgépe Tallinban, majd vacsora következett, illetve ezt követően máris a pihenésé lett a főszerep. Vasárnap a hivatalos edzés és sajtótájékoztató vár a válogatottra a hétfői mérkőzés helyszínén, a Le Coq Arénában.

Jelenleg minden játékos egészséges, így Marco Rossinak ezúttal sem kell majd sérülés miatti kompromisszumokat kötnie a kezdőcsapat kijelölésekor.

A találkozót a török Halis Özkahya vezeti majd. Asszisztensei Ceyhun Sesigüzel, Hakan Yemisken, Ümit Öztürk és Koray Gençerler lesznek, míg a negyedik játékvezető feladatait Kerem Ersoy látja majd el.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Marco Rossi:
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

A Koszovó elleni 2-0-s győzelmet követően szövetségi kapitányunk értékelt.

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Meccsbeszámoló
Már kaphatók a jegyek az Írország-Magyarország mérkőzésre

A Koszovó elleni 2-0-s győzelmet követően szövetségi kapitányunk értékelt.