Marco Rossi: Megérdemelt győzelmet arattunk!
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2020. szeptember. 03., 23:48
Marco Rossi: Megérdemelt győzelmet arattunk!

Marco Rossi szerint az első idei Nemzetek Ligája-mérkőzésén a törököket 1-0-ra legyőző magyar válogatott kapitánysága legjobb félidejét produkálta, és harcos játékával megérdemelte a győzelmet.

Bombagól hozta meg a megérdemelt bravúrgyőzelmet Törökországban!

Bombagól hozta meg a megérdemelt bravúrgyőzelmet Törökországban!

A magyar válogatott nagyszerű játékkal, és egy hatalmas szabadrúgásgóllal 1-0-ra legyőzte idegenben a törököket a Nemzetek Ligája első fordulójában.

Tovább

– Az első félidőben nagyon jól teljesítettünk, olyannyira, hogy megítélésem szerint ez volt az eddigi legjobb félidőnk, mióta én vagyok a szövetségi kapitány. A törökök több játékosunkat nem ismerték, tudat alatt talán kicsit lebecsültek bennünket, és úgy láttam, meg is lepődhettek a taktikánkon. A fordulás után picit fáradtabbak voltunk, túl sokat kellett védekeznünk, hátrébb helyezkedtünk, mint a szünet előtt. Az első félidőben sok lehetőségünk volt, a másodikban ellenfelünk veszélyesebbé vált, két-három helyzete is volt, de mindent összevetve megérdemelt győzelmet arattunk – fogalmazott Marco Rossi.

A kapitány kitért arra is, hogy a kevésbé rutinos játékosok beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, és az is jó döntésnek bizonyult, hogy a rengeteg elemzést követően taktikai változtatással készültünk az összecsapásra.

– Bizonyítási lehetőséget adtunk néhány kevesebb tapasztalattal rendelkező játékosnak, de ezt a kockázatot fel kellett vállalnunk, és végül mindenki nagyon jó csapatmunkát végzett, megmutattuk, hogy egységesek vagyunk. A három belső védős felállás nem teljesen új, kétszer már játszottunk ebben a rendszerben, és ilyen hadrendben csak egy gólt kaptunk eddig. Az elmúlt időszakban rengeteg statisztikát vizsgáltunk meg, és arra jutottunk, hogy ebben a felállásban kevesebb helyzetet dolgoztak ki ellenünk a riválisaink. Kevés idő állt a rendelkezésünkre, azt kértem a játékosoktól, hogy küzdjenek az országukért, és mutassák meg, hogy képesek a harcos futballra. Ez a győzelem csak az első lépés volt, sok lépés vár még ránk a céljaink eléréséhez, ám ennek a mérkőzésnek önbizalmat kell adnia a folytatásra. Az oroszok ellen még nehezebb dolgunk lesz, mert vasárnapi ellenfelünk labdarúgói már hosszabb ideje játékban vannak, lement hat forduló a bajnokságukból, ezért várhatóan fizikálisan is remek állapotban lesznek, így ellenük várhatóan még nehezebb lesz pontot szerezni – tette hozzá a válogatott szövetségi kapitánya.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.