U21: Háromgólos vereség Izraelben
U21 férfi   |   Csapat   |   2021. november. 16., 20:37
U21: Háromgólos vereség Izraelben

U21-es válogatottunk vereséggel zárta izraeli Eb-selejtezőjét, és a vereséggel jelentős hátrányba került az Európa-bajnoki kvalifikációért küzdő három riválisával szemben.

U21-es válogatottunk számára kulcsfontosságú mérkőzés volt az Izrael elleni, idegenbeli összecsapás, hiszen túl az Eb-selejtezők felén ötpontos hátrányban voltunk a házigazdákkal szemben, és ezen mindenképpen faragni kellett volna ahhoz, hogy reális esély maradjon a tavaszi mérkőzéseken az Eb-részvétel kiharcolására.

Gera Zoltán több helyen is változtatott a letteket 1-0-ra legyőző együttes kezdőcsapatán, bekerült a csapatba Huszti András, Balogh Botond, Csongvai Áron és Szánthó Regő is.

Az izraeliek a szeptemberi, gyirmóti mérkőzésen mezőnyben nem tudtak a mieink fölé nőni, a Petah Tikva-i összecsapáson azonban gyorsan magukhoz ragadták az irányítást, és már az 5. percben megszerezték a vezetést, Sahar jobb oldali beadása után Bar Arad megelőzte védőjét, és a jobb sarokba lőtt (1-0). A gól érezhetően megfogta a magyar csapatot, hosszabb ideig nehezen tudtunk kijönni a hazaiak szorításából. Voltak azért lehetőségeink, a 13. percben Csongvai Áron egy szabadrúgás után fejelt a kapu fölé, nem sokkal később Szendrei késztette védésre a kapust, majd a félidő hajrájához közeledve Balogh Botond távoli lövését kellett védenie az izraeli kapusnak. A hazaiak azonban összességében veszélyesebben, agresszívebben futballoztak, nem hagyták kibontakozni a magyar csapatot.

A második félidő is izraeli góllal kezdődött, az 51. percben egy jobb oldali beadást követően Bar Arad bújt ki két védőnk közül, és fejelt a kapu bal oldalába (2-0). Az 54. percben Gera Zoltán kettőt cserélt, Skribek Alen és Bukta Csaba érkezett a pályára Huszti András és Szánthó Regő helyére.

A folytatásban átvettük a kezdeményezést, jelentős labdabirtoklási fölénybe kerültünk, az izraeliek ekkor már nagyobb energiát fordítottak a védekezésre, és az előny őrzésére. A félidő derekán újabb cserékkel frissített Gera Zoltán, szerkezetet is váltottunk, de hiába rohamoztunk nagy erőkkel, a támadóharmadban nem jöttek azok a megoldások, amelyekkel komolyabb helyzetbe kerülhettek volna támadóink. 

A 84. percben ráadásul emberhátrányba kerültünk, Balogh Botondot állította ki második sárgával a játékvezető. Tíz emberrel is támadtunk a szépítésért, de ekkor már nem volt esélyünk a gólszerzésre, az izraeliek viszont a 92. percben Zasno révén megszerezték a harmadik találatukat is, beállítva a 3-0-s végeredményt.

– Rosszul kezdtük a mérkőzést, és a gyors izraeli gól után végig futnunk kellett az eredmény után. Voltak periódusok, amikor lehetett volna esélyünk nyílttá tenni a mérkőzést, de túlságosan pontatlanok voltunk támadásban, ellenfelünk pedig hatékonyan futballozott, kihasználta a hibáinkat, és végül megérdemelten nyerte meg a találkozót – értékelt a mérkőzés után Gera Zoltán.

A csoport másik két mérkőzésén érvényesült a papírforma, a lengyelek 5-0-ra nyertek a lettek ellen, míg a németek 4-0-ra győzték le San Marinót. A mieink legközelebb március 24-én San Marinót fogadják, majd öt nappal később Lengyelországban lépnek pályára.

Izrael-Magyarország 2021-11-16
2021.11.16. (kedd)
B csoport
Izrael ISR
Izrael
Magyarország
Magyarország HUN

Izrael
Izrael
Alon Hazan
1
Nir On
2
Jaber
3
Morgan
4
Blorian
5
Cohen
7
Davida
8
Arad
14
Zargary
15
Buganim
17
Shahar
22
Gandelman
1
2
4
13
16
17
19
23
Izrael-Magyarország 2021-11-16
Magyarország
Gera Zoltán
Magyarország
Cserék
Izrael
Izrael
6
Glezer Tamir
9
Oz Bilevi
57'
80'
10
Maor Levi
11
Iuval Sade
67'
90'
12
Ethane Azoulay
67'
85'
85'
16
Tomer Mahluf
18
Shareef Keuof
19
Zohar Zasano
77'
91'
20
Amit Glazer
Magyarország
Magyarország
3
Csóka Dániel
5
Hidi M Sándor
6
Mezei Szabolcs
9
Tóth-Gábor Kristóf
70'
75'
11
Skribek Alen
54'
87'
18
Csontos Dominik
70'
89'
20
Bukta Csaba
54'
21
Major Sámuel
22
Kovács Péter

2023-as Európa-bajnokság B csoport
B csoport
M GY D V RG KG P
Németország GER 10 9 0 1 32 9 27
Izrael ISR 10 6 1 3 19 10 19
Lengyelország POL 10 5 3 2 26 9 18
Magyarország HUN 10 4 2 4 16 17 14
Lettország LVA 10 2 1 7 5 19 7
San Marino SMR 10 0 1 9 0 34 1


Címkék:

Kapcsolódó hírek