Magabiztos U21-es győzelem San Marino ellen
U21 férfi   |   Csapat   |   2022. március. 24., 18:25
Magabiztos U21-es győzelem San Marino ellen

A magyar U21-es válogatott megszerezte harmadik győzelmet az Eb-selejtező sorozatban. Csapatunk magabiztos 4-0-s sikert aratott San Marino ellen.

A mieink ősszel 4-0-s győzelmet arattak San Marinóban, és ellenfelünk azóta sem szerzett pontot a csoportunkban, vagyis a magyar válogatott számított a találkozó egyértelmű esélyesének. 

Gera Zoltán szövetségi edző több olyan labdarúgót is a kezdőbe jelölt, akik ebben a selejtező sorozatban még nem léptek pályára a csapatban. Iyinbor Patrick, Kata Mihály és Tamás Olivér is ott volt a pályán a kezdő sípszónál.

Ahogyan arra számítani lehetett, a magyar válogatott gyorsan magához ragadta az irányítást, és igyekezett nyomás alatt tartani a vendégek kapuját. Az első gólunkra sem kellett sokáig várni, az 5. percben Tamás Olivér szöktette Németh Andrást a balösszekötő helyén, ő egy csellel becsapta a védőjét, majd 14 méterről a bal alsó sarokba helyezett (1-0). A második gólunk a 14. percben született meg, Komáromi György bal oldali beadását követően a kapu előtt érkező Németh pörgetett a léc alá (2-0). A Genk légiósa már az első félórában mesterhármasig juthatott volna, a 25. percben egy bal oldali beadás után a keresztlécre fejelt. Kétgólos előnyben is a magyar válogatott birtokolta a labdát, és helyzetben sem volt hiány, sőt a 44. percben a harmadik gólunk is megszületett: Mezei Szabolcs bal oldali beadása után Iyinbor Patrick fejelt a kapu jobb oldalába (3-0). 

A szünetben Gera Zoltán két támadó szellemű játékost cserélt be, pályára küldte az U21-es válogatottban debütáló Szabó Bálintot, valamint Kiss Tamást is. A játék képe nem változott, jelentős magyar fölényt hozott a második félidő is. A 62. percben Horváth Krisztofer és Szendrei Norbert is lehetőséget kapott a bizonyításra, Németh András és Kata Mihály hagyta el a pályát.

Érezhetően a csereként beállt játékosok is szerettek volna hozzájárulni a győzelemhez, így továbbra is nyomás alatt tartottuk a kaput, és a 80. percben sikerült négyre növelni az előnyt, ezúttal Major Sámuel lőtt a hálóba Komáromi centerezése után (4-0). 

A hajrában is maradt a magyar fölény, U21-es válogatottunk magabiztos győzelmet aratott. Gera Zoltán együttese jelenleg 7 ponttal csoportja negyedik helyén áll.

– Hamar eldöntöttük a mérkőzést, de onnantól nehéz dolgunk volt, mivel az ellenfelünk próbált kizökkenteni minket a ritmusból, így a második félidőben már nem tudtunk úgy pörögni. Amit a játékosoktól kértünk, azokat többé-kevésbé megoldották, de a következő mérkőzésre gondolva nem vagyok teljesen nyugodt. Több csapattag nincs mérkőzésben, ez talán látszott is a pályán. De mindenesetre meg kell dicsérnem a fiúkat, mert nagyon profi volt a hozzáállásuk, és viszontláttam tőlük azt a taktikát, amit az edzéseken gyakoroltunk. Gratulálok a csapatomnak – nyilatkozta Gera Zoltán szövetségi edző a találkozót követően.

MAgyarország-San Marino 20220324
2022.03.24. (csütörtök)
B csoport
Magyarország HUN
Magyarország
San Marino
San Marino SMR

Magyarország
Magyarország
1
6
10
11
13
21
23
1
De Angelis
4
Dolcini
5
Moretti
7
Tosi
8
Matteoni
10
Ciacci
11
Pancotti
13
Rosti
16
Tomassini
19
Toccaceli
21
Capicchioni
MAgyarország-San Marino 20220324
San Marino
San Marino
Cserék
Magyarország
Magyarország
2
Várkonyi Bence
7
Kiss Tamás
45'
14
Szendrei Norbert
60'
63'
63'
15
Horváth Krisztofer
61'
94'
16
Hidi M Sándor
82'
18
Radics Márton
19
Kerkez Milos
20
Szabó Bálint
45'
49'
90'
22
Veszelinov Dániel
San Marino
San Marino
3
Andrea Contadini
45'
46'
6
Filippo Santi
9
Daniele Babboni
12
Achille Terenzi
29'
14
Giacomo Valentini
15
Thomas Rastelli
69'
17
Alberto Baldazzi
18
Samuele Zannoni
83'
22
Filippo Pasolini
45'
60'


Címkék:

Kapcsolódó hírek