Hírkereső

Hír kategória:

Négy góllal nyertünk Izland ellen
Négy góllal nyertünk Izland ellen

Férfi U20-as válogatottunk második mérkőzését is megnyerte Izland ellen: a szerdai 2-0-s sikert követően pénteken 4-0-ra győzött Gyirmóton.

Kétgólos siker az U20-as válogatott első mérkőzésén
Kétgólos siker az U20-as válogatott első mérkőzésén

A Babó Levente vezette U20-as válogatott 2-0-ra megnyerte szerdai felkészülési mérkőzését, melyet az izlandi együttes ellen játszott a gyirmóti Alcufer Stadionban.

Izland ellen készül az U20-as válogatott
Izland ellen készül az U20-as válogatott

A 2004-es és 2005-ös születésű játékosokból álló korosztályos válogatott Babó Levente irányításával játszik két felkészülési mérkőzést Gyirmóton.

Kétgólos vereséggel zártunk Észak-Írországban
Kétgólos vereséggel zártunk Észak-Írországban

Férfi U19-es válogatottunk a harmadik helyen végzett az észak-írországi nemzetközi tornán.

Korai gólokkal nyertek a portugálok
Korai gólokkal nyertek a portugálok

Férfi U19-es válogatottunk a házigazdák legyőzése után a portugálokkal szemben alulmaradt a négy csapatos északírországi tornán.

U19: Győzelemmel kezdtünk Észak-Írországban
U19: Győzelemmel kezdtünk Észak-Írországban

Férfi U19-es válogatottunk megkezdte négy csapatos nemzetközi tornán szerepel a héten Észak-Írországban. Az első játéknapon a mieink Batai Tamás és Pesti Zoltán góljával 2-1-re legyőzték a házigazdákat.

Nemzetközi tornával zárja az évet az U19-es válogatott
Nemzetközi tornával zárja az évet az U19-es válogatott

Babó Levente együttese Észak-Írországban játszik három mérkőzést, a házigazdák mellett a portugálok és a csehek lesznek az ellenfeleink.

Vereség a norvégoktól, lemaradtunk az elitkörről
Vereség a norvégoktól, lemaradtunk az elitkörről

Férfi U19-es válogatottunk vereséggel zárta a lettországi Eb-selejtező tornát, és rosszabb gólkülönbségével elvesztette a második helyet, így nem jutott tovább a csoportból.

Hoztuk a kötelezőt, de nehéz lesz a torna vége
Hoztuk a kötelezőt, de nehéz lesz a torna vége

Férfi U19-es válogatottunk Mohos és Klausz duplájával, valamint Szűcs és Vingler egy-egy góljával 6-0-ra nyert Gibraltár ellen a lettországi Eb-selejtező minitorna második játéknapján. A mieink kedden a norvégok ellen zárják a viadalt, amelynek az első két helyezettje jut a tavaszi elitkörbe.

U19: Döntetlen az Eb-selejtezős nyitányon
U19: Döntetlen az Eb-selejtezős nyitányon

U19-es válogatottunk a héten Európa-bajnoki selejtezőket vív Lettországban. A mieink ma este játszották első mérkőzésüket a házigazdák ellen, a találkozón 1-1-es döntetlen született.

Lettországban küzd az elitkörért az U19-es válogatott
Lettországban küzd az elitkörért az U19-es válogatott

Babó Levente együttese a házigazdák ellen kezdi meg szereplését az Eb-selejtező minitornán.

Vereséggel zártuk a Vilotic-tornát
Vereséggel zártuk a Vilotic-tornát

Férfi U19-es válogatottunk a montenegróiakkal szemben is alulmaradt a szabadkai viadalon.

Nem sikerült pontot szereznünk a franciák ellen
Nem sikerült pontot szereznünk a franciák ellen

Férfi U19-es válogatottunk 2-0-s vereséggel zárta a franciák elleni mérkőzést a Vilotic-torna második játéknapján. Kedden Montenegró ellen zárjuk a viadalt.

Kétgólos vereséggel kezdtük a Vilotic-tornát
Kétgólos vereséggel kezdtük a Vilotic-tornát

A házigazda szerb válogatott 3-1-re legyőzte férfi U19-es együttesünket Szabadkán.

A szerbek ellen kezdünk a Vilotic-emléktornán
A szerbek ellen kezdünk a Vilotic-emléktornán

Férfi U19-es válogatottunk az októberi Eb-selejtezők előtt még három felkészülési mérkőzést játszik, mindhármat a csütörtökön kezdődő Vilotic-emléktornán.

Román U19-es siker Telkiben
Román U19-es siker Telkiben

Férfi U19-es válogatottunk 3-2-es vereséggel zárta a románok elleni felkészülési mérkőzést Telkiben.

A románokat fogadja az U19-es válogatott
A románokat fogadja az U19-es válogatott

Szerdán délután Telkiben játssza első idénybeli nemzetközi mérkőzését az októberi Eb-selejtezőkre készülő férfi U19-es válogatott.

Észak-Macedóniában kezdik a szezont az U18-asok
Észak-Macedóniában kezdik a szezont az U18-asok

Szélesi Zoltán együttese szerdán délután, Szkopjéban játssza első felkészülési mérkőzését.

Új edzők, új célok az utánpótlás-válogatottnál
Új edzők, új célok az utánpótlás-válogatottnál

Július végén megkezdődik a férfi utánpótlás-válogatottak felkészülése az őszi feladatokra.

U19: Vereséggel búcsúztunk az elitkörtől
U19: Vereséggel búcsúztunk az elitkörtől

U19-es válogatottunk utolsó mérkőzésén lépett pályára az elitkörben, az ellenfél Izland együttese volt. Bár csapatunk a mérkőzés nagyobb részében jobban futballozott, nem sikerült betalálnia, míg az izlandiak két kontrát követően kétszer is eredményesek voltak, így 2-0-ra megnyerték a találkozót.

U19: Csak győzelemmel van esély a továbbjutásra
U19: Csak győzelemmel van esély a továbbjutásra

U19-es válogatottunk március 28-án, kedden utolsó mérkőzésén lép pályára az angliai elitkörben, az ellenfél ezúttal Izland együttese lesz. Csapatunknak muszáj győznie a továbbjutás kiharcolásához.

U19: Döntetlen Törökország ellen
U19: Döntetlen Törökország ellen

U19-es válogatottunk Törökország ellen lépett pályára az angliai elitkör 2. fordulójában. A mieink végig uralták a mérkőzést, számtalan helyzetet alakítottak ki, és a 73. percben Jurek révén pedig a vezetést is megszerezték, a törökök azonban öt perccel a rendes játékidő vége előtt egyenlítettek így döntetlen született.

Törökország ellen szerezheti meg első győzelmét az U19-es válogatott
Törökország ellen szerezheti meg első győzelmét az U19-es válogatott

U19-es válogatottunk az Európa-bajnoki selejtezők elitkörében szerepel Angliában, ahol második mérkőzését Törökország ellen vívja, március 25-én, magyar idő szerint 20.30-tól. A csoportból az első helyezett jut ki a nyári Európa-bajnokságra.

Az utolsó másodpercig küzdöttek Anglia ellen U19-eseink
Az utolsó másodpercig küzdöttek Anglia ellen U19-eseink

U19-es válogatottunk Anglia ellen lépett pályára az Európa-bajnoki selejtezők elitkörének első mérkőzésén. Csapatunk méltó ellenfele volt a házigazdának, az 57. perctől azonban emberhátrányban futballozott, és végül 1-0-s vereséget szenvedett.

U19: Fegyelmezett játékkal meglephetjük Angliát
U19: Fegyelmezett játékkal meglephetjük Angliát

U19-es válogatottunk szerdán Anglia ellen kezdi meg elitkörös szereplését. A mieink a házigazda angolokkal, Izlanddal és Törökországgal szerepelnek egy négyesben. A csoportból az első helyezett kvalifikálja magát a nyári, máltai kontinensviadalra.

Megérkezett Angliába az U19-es válogatott
Megérkezett Angliába az U19-es válogatott

U19-es válogatottunk március 22. és 28. között az Európa-bajnoki selejtezők elitkörében szerepel Angliában. A mieink a házigazda angolokkal, Törökországgal és Izlanddal küzdenek meg az Eb-kvalifikációért.

Telkiben készül az U19-es válogatott
Telkiben készül az U19-es válogatott

A héten Telkiben edzőtáborozik az Eb-selejtezők elitkörére készülő U19-es válogatott. A mieink március végén Angliában vívhatják ki az Európa-bajnokságon való szereplés jogát, a házigazda angolok, valamint Törökország és Izland ellen.

Legyőzték Észtországot U19-eseink
Legyőzték Észtországot U19-eseink

A héten Spanyolországban edzőtáborozó U19-es válogatottunk két nap alatt másodjára csapott össze Észtországgal. A keddi 0-0-t követően a mieink a második mérkőzésen 2-1-re múlták felül az észt válogatottat.

U19: Gól nélküli döntetlen Észtország ellen
U19: Gól nélküli döntetlen Észtország ellen

A márciusi, angliai Eb-selejtező elitkörre készülő férfi U19-es válogatottunk utolsó felkészülési mérkőzéseit vívja a héten, az ellenfél Észtország együttese. Az első találkozón nem bírtak egymással a felek, gól nélküli döntetlen született.

Észtország ellen folytatja a felkészülést az U19-es válogatott
Észtország ellen folytatja a felkészülést az U19-es válogatott

U19-es válogatottunk a héten a spanyolországi Oliva Novában edzőtáborozik, ahol két felkészülési mérkőzést vív Észtországgal. Csapatunk márciusban az Európa-bajnokság selejtezőjének elitkörében szerepel, a címvédő Angliával, Izlanddal és Törökországgal egy kvartettben.

U19: Nem tudtunk visszavágni Izraelnek
U19: Nem tudtunk visszavágni Izraelnek

Férfi U19-es válogatottunk három napon belül második mérkőzését vívta Izrael ellen. A mienk az első összecsapáson nagy csatában csupán egy góllal maradtak alul, a második találkozón azonban nem tudták meglepni az ellenfelet, és 2-0-s vereséget szenvedtek.

U19: Nagy küzdelemben vereség Izrael ellen
U19: Nagy küzdelemben vereség Izrael ellen

A márciusi elitkörre készülő U19-es válogatottunk a héten két mérkőzést vív Izraellel. Az első összecsapáson a mieink sokáig megnehezítették a hazaiak dolgát, és az utolsó percekig úgy tűnt, hogy a találkozó gól nélküli döntetlennel zárul. Ellenfelünk azonban a 87. percben betalált, így szűkös, egy gólos győzelmet aratott.

Izraelbe utazott az U19-es válogatott
Izraelbe utazott az U19-es válogatott

Férfi U19-es válogatottunk megkezdte a felkészülést a márciusi Eb-selejtező elitkörre.

Az Eb-címvédővel is találkozunk az U19-es elitkörben
Az Eb-címvédővel is találkozunk az U19-es elitkörben

Az UEFA nyoni sorsolásán elkészült a tavaszi férfi U19-es elitkör csoportbeosztása, valamint kialakultak a jövő őszi Eb-selejtezős csoportok is.

Másodszor is kikaptak Olaszországtól U19-eseink
Másodszor is kikaptak Olaszországtól U19-eseink

U19-es válogatottunk négy nap alatt másodjára lépett pályára Olaszország ellen. A mieink az első összecsapáson 3-0-s vereséget szenvedtek, míg a mai visszavágón 7-2-re maradtak alul.

U19: Háromgólos vereség Olaszországtól
U19: Háromgólos vereség Olaszországtól

U19-es együttesünk négy nap alatt két felkészülési mérkőzést vív Olaszország ellen. A mieink az első, covercianói mérkőzésen méltó ellenfelei voltak a házigazdának, de végül 3-0-s vereséggel zártak.

Két mérkőzést vív Olaszország ellen az U19-es válogatott
Két mérkőzést vív Olaszország ellen az U19-es válogatott

U19-es férfi együttesünk hétfő délután érkezett meg Olaszországba, ahol november 16-án, szerdán és november 19-én, szombaton is megmérkőzik a házigazdák korosztályos csapatával.

U19: Kettőből kettő Ciprus ellen
U19: Kettőből kettő Ciprus ellen

U19-es válogatottunk három napon belül második mérkőzését játszotta Ciprus ellen Gyirmóton. A küzdelmes mérkőzésen sokáig nem született döntés, de szervezetten és határozottan futballozó csapatunk a hajrában bedarálta ellenfelét, és Jurek Gábor duplájának köszönhetően 2-0-s győzelmet aratott.

Szép gólokkal nyertünk Ciprus ellen
Szép gólokkal nyertünk Ciprus ellen

Férfi U19-es válogatottunk Bodnár Gergő és Gruber Zsombor második félidei találataival 2-0-ra legyőzte a ciprusiakat Gyirmóton, felkészülési mérkőzésen.

Ciprus ellen már az elitkörre készül az U19-es válogatott
Ciprus ellen már az elitkörre készül az U19-es válogatott

Férfi U19-es válogatottunk a héten két felkészülési mérkőzést játszik Ciprus ellen. A mieink először október 25-én, majd két nappal később, október 27-én lépnek pályára Gyirmóton.

Elitkörben U19-eseink
Elitkörben U19-eseink

U19-es válogatottunk utolsó mérkőzésén lépett pályára a walesi Európa-bajnoki selejtezőtornán. A mieink az első félidőben hátrányba kerültek, és a második játékrész felétől emberhátrányban futballoztak, de fegyelmezett és önfeláldozó játékuknak köszönhetően nem kaptak újabb gólt, így tavasszal az elitkörben folytathatják.

Győzni akarnak U19-eseink Írország ellen
Győzni akarnak U19-eseink Írország ellen

Utolsó mérkőzésén lép pályára férfi U19-es válogatottunk a walesi Európa-bajnoki selejtezőtornán. A mieink szeptember 27-én, kedden a csoportot jelenleg vezető, eddig hibátlan Írországgal csapnak össze.

U19: Kiütéses siker Gibraltár ellen
U19: Kiütéses siker Gibraltár ellen

Gibraltár ellen lépett pályára férfi U19-es válogatottunk a walesi Európa-bajnoki selejtezőtorna második mérkőzésén. A mieink már a 4. percben megszerezték a vezetést, és végig fölényben futballozva, nagy arányú, 8-0-s győzelmet arattak.

Kötelező a győzelem Gibraltár ellen az U19-eseknek
Kötelező a győzelem Gibraltár ellen az U19-eseknek

Szeptember 24-én, szombaton második mérkőzésén lép pályára férfi U19-es válogatottunk, a walesi Eb-selejtezőtornán. Ezúttal Gibraltárral mérkőznek meg a mieink, és egyértelmű céljuk a három pont megszerzése, lehetőleg minél nagyobb gólkülönbséggel.

U19: Küzdelmes mérkőzésen döntetlen Wales ellen
U19: Küzdelmes mérkőzésen döntetlen Wales ellen

Férfi U19-es labdarúgó-válogatottunk a házigazda walesiek ellen lépett pályára az Európa-bajnoki selejtezősorozat első mérkőzésén. A mieink több nagyobb helyzetet is kidolgoztak, míg az ellenfélnek kisebb lehetőségei adódtak, gól azonban nem született a mérkőzésen.

U19: Cél a továbbjutás
U19: Cél a továbbjutás

Walesben vív Európa-bajnoki selejtezőket szeptember 21. és 27. között a férfi U19-es válogatott. A mieink a házigazdával, Írországgal és Gibraltárral szerepelnek egy négyesben, a csoportból az első két helyezett jut tovább a tavaszi elitkörbe. Az első, Wales elleni mérkőzést megelőzően Szélesi Zoltán szövetségi edző adott interjút az mlsz.hu-nak.

Megérkezett Walesbe az U19-es válogatott
Megérkezett Walesbe az U19-es válogatott

Férfi U19-es válogatottunk szeptember 21. és 27. között Európa-bajnoki selejtezőn lép pályára Walesben. A mieink a házigazdával, Írországgal és Gibraltárral mérkőznek meg.

U19: Visszavágtunk Gyirmóton a szlovákoknak
U19: Visszavágtunk Gyirmóton a szlovákoknak

Férfi U19-es válogatottunk négy napon belül második felkészülési mérkőzését játszotta a szlovák korosztályos együttessel, és a keddi 1-0-s vereséget követően csütörtök délután 3-1-re győzött Gyirmóton.

U19: Szoros mérkőzésen vereség Szlovákia ellen
U19: Szoros mérkőzésen vereség Szlovákia ellen

Kedden délután Szlovákia ellen lépett pályára a férfi U19-es válogatott Szencen. A felkészülési mérkőzésen a mieink jó teljesítményt nyújtottak, de a helyzeteiket nem tudták gólra váltani, így a hazaiak 1-0-s sikert arattak.

Szlovákia ellen lép pályára az U19-es válogatott
Szlovákia ellen lép pályára az U19-es válogatott

A héten két felkészülési mérkőzést játszik a férfi U19-es válogatott északi szomszédunk ellen: augusztus 23-án kedden Szencen, augusztus 25-én, csütörtökön Gyirmóton.

Telkiben edzőtáborozott az U19-es válogatott
Telkiben edzőtáborozott az U19-es válogatott

Szélesi Zoltán vezetésével kezdte meg a felkészülést a következő idényre a férfi U19-es válogatott. A háromnapos összetartását a Vasas NB III-as csapata elleni edzőmérkőzéssel zárta az együttes.

Drámai hajrában elszálltak az Eb-álmok
Drámai hajrában elszálltak az Eb-álmok

Benczenleitner góljával a 81. percig vezettünk Törökország ellen. A végeredmény 2-1-es török győzelem lett az elitkör utolsó mérkőzésén.

Észak-Írország-Magyarország: belfasti jegyátváltás, szurkolói információk
Észak-Írország-Magyarország: belfasti jegyátváltás, szurkolói információk

A mérkőzés napján, kedden 15 órakor kezdődik a magyar szektorba szóló voucherek beváltása Belfastban.

Háromgólos győzelem Skócia ellen, versenyben vagyunk az Eb-ért
Háromgólos győzelem Skócia ellen, versenyben vagyunk az Eb-ért

Férfi U19-es válogatottunk magabiztos győzelemmel folytatta szereplését a hazai rendezésű Eb-selejtező elitkörben Gyirmóton.

U19: Gól nélküli döntetlennel kezdődött az elitkör
U19: Gól nélküli döntetlennel kezdődött az elitkör

Izrael elleni 0-0-s döntetlennel kezdte meg szereplését U19-es válogatottunk a hazai rendezésű Eb-selejtező elitkörben.

Indul a tavaszi meccsdömping
Indul a tavaszi meccsdömping

Nyolc nap alatt tíz válogatott mérkőzés következik, ebből hetet élőben közvetít az M4 Sport csatorna.

U19: Szerdától az Európa-bajnokságért játszik a válogatott
U19: Szerdától az Európa-bajnokságért játszik a válogatott

Finisbe ért az U19-es válogatott felkészülése, szerdán este, Izrael ellen lép pályára férfi csapatunk az Eb-selejtező elitkörben, az ETO Parkban.

Kétgólos hátrányból nyertek a dánok ellen az U19-esek
Kétgólos hátrányból nyertek a dánok ellen az U19-esek

U19-es válogatottunk kétgólos hátrányból fordítva 3-2-re legyőzte a dán csapatot a márciusi Eb-selejtező elitkör főpróbáján a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

A dánok ellen főpróbázik az U19-es válogatott
A dánok ellen főpróbázik az U19-es válogatott

Szerdán délután játssza utolsó felkészülési mérkőzését az Eb-selejtező elitkörére készülő férfi U19-es válogatott.

U19: Másodszorra döntetlen Bosznia-Hercegovina ellen
U19: Másodszorra döntetlen Bosznia-Hercegovina ellen

Az Eb-selejtező elitkörére készülő férfi U19-es válogatottunk a keddi 6-2-es győzelem után csütörtökön 0-0-s döntetlent játszott a bosnyákok korosztályos csapatával Szegeden.

Hat gólt lőtt a bosnyákoknak az U19-es válogatott
Hat gólt lőtt a bosnyákoknak az U19-es válogatott

Vancsa Zalán és Kerezsi Zalán duplájával, valamint Gera Zalán és Debreceni Ákos egy-egy találatával győztük le 6-2-re a szintén az elitkörre készülő bosnyákokat Szegeden.

U19: A bosnyákok ellen készülünk az elitkörre
U19: A bosnyákok ellen készülünk az elitkörre

Tímár Krisztián együttese kedden és csütörtökön Szegeden lép pályára felkészülési mérkőzésen.

U17, U19: Megvannak az elitkörös ellenfelek
U17, U19: Megvannak az elitkörös ellenfelek

Szerdán rendezték az U17-es és az U19-es Eb-selejtező elitkör sorsolását, mindkét korosztályban versenyben vannak férfi válogatottjaink.

U17, U19: Elitkörös ellenfelekre várva
U17, U19: Elitkörös ellenfelekre várva

Az UEFA szerdán tartja az U17-es és az U19-es Eb-selejtező elitkörök sorsolását. Mindkét korosztályban versenyben vannak férfi válogatottjaink.