U18: nagy csata végén döntetlen Szerbiában
U18 férfi   |   Archívum   |   2016. április. 21., 16:05
U18: nagy csata végén döntetlen Szerbiában

Második felkészülési mérkőzését is lejátszotta Szerbiában edzőtáborozó U18-as válogatottunk.

A keddi első összecsapáson a mieink nagyszerű első félidei játékukkal 2-1-re nyerni tudtak a házigazda szerbek ellen. A vereség alaposan felpaprikázta ellenfelünket, a csütörtöki visszavágón a hazai együttes agresszív, kemény játékkal igyekeztek revánsot venni a keddi meccsért.

A 4. percben sikerült is megszerezni a szerb csapatnak a vezetést, de a mieink még az első negyedóra végén egyenlítettek, Bíró Bence és Kamarás György összjátéka után utóbbi tört kapura, és lőtte el a labdát a kapus mellett.

A folytatásban kemény párharcokkal, sok szabálytalansággal tarkított, kimondottan küzdelmes volt a találkozó, a magyar válogatott alakított ki több helyzetet, de a szerbek előtt is adódott egy-két nagy gólszerzési lehetőség. A mérkőzés végéig az eredmény nem változott, egy jó iramú, harcos találkozón ért el 1-1-es döntetlent a magyar válogatott.

- Nagyon feszült hangulatú mérkőzést játszottunk, amely jóval kiegyenlítettebb volt, mint a keddi, ezt az eredmény is mutatja - mondta a mérkőzés után Oscar Corrochano, a magyar válogatott szövetségi edzője. - Volt esélyünk a sikerre, hiszen nekünk volt több helyzetünk, de ellenfelünk is eljutott a mi kapunkig, ezért a döntetlen reális eredmény. Örülük, hogy egy mentálisan és fizikálisan is kimagaslóan erős szerb csapattal szemben végig fel tudtuk venni a harcot, és két színvonalas mérkőzést sikerült játszanunk az elmúlt négy napban.

Szerbia-Magyarország 1-1 (1-1)
Magyarország: Vajda Dániel - Nagy Ronald, Szalai András, Rétyi Tamás, Nagy Zsombor - Koncsag Martin, Hinora Kristóf, Szabó Dominik, Tömösvári Bálint - Kamarás György, Bíró Bence
G.: Kamarás a 13. percben


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U18: Súlyos vereség az oroszoktól
U18: Súlyos vereség az oroszoktól

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.

U18: nem bírtuk végig erővel Japán ellen
Meccsbeszámoló
U18: Győzelemel zártuk a Jezek-tornát

A magyar U18-as válogatott nagy különbségű vereséggel zárta pénteki mérkőzését a Jezek-tornán.