Női U17: magabiztos siker az északírek ellen
U17 női   |   Archívum   |   2016. február. 09., 16:27
Női U17: magabiztos siker az északírek ellen

A Schumi Dorottya vezette korosztályos együttes 3-0-ra nyert az északírek elleni diósdi összecsapáson.

A márciusi Eb-selejtező elitkörre készülő női U17-es válogatottunk lejátszotta első idei felkészülési mérkőzését, amelyen az északírekkel mérte össze erejét. A két csapat tavaly augusztusban Észak-Írországban mérkőzött meg egymással, akkor a mieink az első meccsen 2-1-re nyerni tudtak, két nappal később az északírek egy 2-0-ás győzelemmel vágtak vissza.

Most közel sem volt ilyen kiegyenlített a két csapat párharca, a magyar válogatott végig dominálni tudott, és egy percig sem adott esélyt ellenfelének. Az első félidő végén a vendégek örülhettek, hogy csak egygólos volt a hátrányuk, mert Mikes Vivien 33. percben szerzett gólja mellett két kapufát lőttünk, és több veszélyes lehetőségünk is kimaradt. A fordulás után Mikes megduplázta a magyar előnyt, majd a 68. percben Vasas Lea állította be a 3-0-ás végeredményt.

DSC_3145|

- Elégedett vagyok a csapat játékával, azt kaptam a játékosoktól, amit előzetesen kértem tőlük - mondta a mérkőzést követően Schumi Dorottya szövetségi edző. - A labdaszerzéseinkkel sikerült megakadályoznunk, hogy az északírek a saját játékukat tudják játszani, keveset volt náluk a labda, ezért nem kellett tartanunk az íveléseiktől. Helyenként kimondottan kreatívan futballozott a csapat, ez a mérkőzés jó alapot teremt a felkészülésünk további részére.

Magyarország-Észak-Írország 3-0 (1-0)
Magyarország: Varga Luca - Csigi Eszter, Kovács Laura, Fél Alexandra, Fél Patrícia - Kiss Stella (Bálint Kata, 71.), Bátorfi Boglárka, Vasas Lea, Mikes Vivien (Pilán Tímea, 78.) - Oláh Adrienn (Vári Viktória, 57.), Vachter Fanni
Gólszerzők: Mikes a 33., Mikes a 48., Vasas a 68. percben




Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női U17: Nem sikerült megőrizni a vezetést Portugália ellen
Női U17: Nem sikerült megőrizni a vezetést Portugália ellen

A magyar női U17-es válogatott nemzetközi felkészülési mérkőzéseken vesz részt 2017. szeptember 4-8. között Portugáliában.

Női U17: Hétgólos győzelem a románok ellen
Meccsbeszámoló
Női U17: Értékes döntetlen Portugália ellen

A magyar női U17-es válogatott nemzetközi felkészülési mérkőzéseken vesz részt 2017. szeptember 4-8. között Portugáliában.