U17: Skócia és Anglia a két spanyolországi ellenfél
U17 férfi   |   Csapat   |   2019. február. 07., 14:09
U17: Skócia és Anglia a két spanyolországi ellenfél

U17-es válogatottunk hétfő óta a spanyolországi San Pedro de Pinatarban készül a március Eb-selejtező elitkörre.

A 2002-es születésű játékosokból álló magyar válogatott ősszel selejtező csoportja első helyén végezve szerzett jogot arra, hogy részt vegyen a tavaszi elitkörben. A decemberi sorsoláson kiderült, hogy a mieink három ellenfele a norvég, a bosnyák és a belga válogatott, a minitorna helyszíne pedig Magyarország lesz március végén.

Az elitkör előtt még két felkészülési mérkőzés vár a mieinkre, mindkettő a mostani spanyolországi edzőtáborban, ahová hétfőn utazott el a Preisinger Sándor vezette együttes. A keretben vannak hiányzók, az őszi Eb-selejtezőkön résztvevő játékosok közül kilencen nem tudtak elutazni az összetartásra, helyükön olyan labdarúgók bizonyíthatnak a bővebb keretből, akik tavaly jól teljesítettek ugyan, de a tétmérkőzéseken végül nem kaptak lehetőséget.

– Több játékosunk számára is itt a lehetőség, hogy posztjukon megpróbálják megelőzni azokat a társaikat, akik most különböző okokból nem lehetnek velünk. Az elmúlt napokban azokat a taktikai elemeket gyakoroltuk, amelyek az őszi mérkőzéseinken is jellemzőek voltak a játékunkra, és igyekszünk kijavítani azokat a hibákat, amiket elkövettünk a selejtezőkön. Két e heti ellenfelünk, a skót és az angol együttes is kitűnő játékerőt képvisel, de amellett, hogy próbálunk alkalmazkodni a játékukhoz, már az elitkörös felkészülés jegyében fogunk pályára lépni ellenük – mondta az mlsz.hu-nak Preisinger Sándor.

A skótok elleni mérkőzés pénteken 15.00 órakor kezdődik, majd vasárnap 13.00 órától az angolok ellen játszik a magyar csapat.

Az edzőtáborozáson résztvevő keret:

Kapusok:

Vaits Marcell (Puskás Akadémia)
Megyeri Gábor (Honvéd-MFA)

Védők:

Pereira Américo (Győri ETO)
Posztobányi Patrik (Puskás Akadémia)
Balogh Botond (MTK Budapest)
Bekker Roland (Mönchengladbach)
Hosszú Zétény (Puskás Akadémia)
Horváth Milán (Honvéd-MFA)
Dávid Zoltán (Békéscsaba)
Orosz Donát (DVTK)

Középpályások:

Berekali Márk (Puskás Akadémia)
Sipos Gábor (Puskás Akadémia)
Tóth Borisz (DVTK)
Kosznovszky Márk (MTK Budapest)

Támadók:

Zuigeber Ákos (MTK Budapest)
László Dávid (Honvéd-MFA)
Komáromi György (Puskás Akadémia)
Kalmár Benedek (Puskás Akadémia)
Molnár Rajmund (Honvéd-MFA)
Szalay Szabolcs (Illés Akadémia)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Nem volt esélyünk a házigazdák ellen az angliai elitkör második meccsén
Nem volt esélyünk a házigazdák ellen az angliai elitkör második meccsén

U17-es válogatottunk szombaton az északíreket 5-1-re legyőző házigazda angoloktól kapott ki 5-0-ra az Európa-bajnoki selejtező angliai elitkörében.

Egygólos vereséggel kezdtük az Eb-selejtező elitkört
Meccsbeszámoló
U17: Harmadik elitkörös meccsét is elveszítette a válogatott

U17-es válogatottunk szombaton az északíreket 5-1-re legyőző házigazda angoloktól kapott ki 5-0-ra az Európa-bajnoki selejtező angliai elitkörében.