Második helyen jutott ki az Eb-re az U17-es válogatott
U17 férfi   |   Csapat   |   2019. április. 01., 18:19
Második helyen jutott ki az Eb-re az U17-es válogatott

Férfi U17-es válogatottunk lejátszotta utolsó mérkőzését is a hazai rendezésű Eb-elitkörben. A magyar csapat az első félidőben vezetést szerzett, a belgák azonban már a szünet előtt fordítottak, és végül magabiztos győzelmet arattak, amivel megnyerték a csoportot. A belgák az első, a mieink a második kalapból várják a csütörtöki Eb-sorsolást.

A Preisinger Sándor vezette U17-es válogatott múlt pénteken megnyerte második elitkörös mérkőzését is, ezzel bebiztosította részvételét a május 3-án kezdődő írországi Európa-bajnokságon. Egy mérkőzés azonban még várt a mieinkre, méghozzá a szintén hatpontos, s így szintén Eb-résztvevő belgák ellen. A mérkőzés tétje a csoportgyőzelem volt, és az ezzel járó kiemelt státus a csütörtöki Eb-sorsoláson. 

A magyar válogatottban több változás is történt, bekerült a kapuba Vaits Marcell, a védősorba Hosszú Zétény, az eltiltását letöltő Balogh Botond, valamint Dávid Zoltán, ott volt a pályán Németh András és az abszolút friss embernek számító Szalay Szabolcs is. A taktikai hadrendünk is változott, három belső védővel játszottunk, ami a gyakorlatban  védekezésben egy 5-4-1-es, támadásban 3-4-3-as felállásnak felelt meg. 

Az első percekben átadtuk a kezdeményezés lehetőségét a belgáknak, és már 4 perc után ígéretes kontrát tudtunk vezetni, de a befejezés nem sikerült. A 11. percben viszont pontos volt a befejezés, Kosznovszky Márk jobb oldali beadását követően a rövid saroknál érkező Szalay Szabolcs magasra ugorva a kapu bal oldalába fejelt, a kapus beleért a labdába, de nem tudta megakadályozni, hogy az ne kerüljön a hálóba (1-0). 

A 16. percben Zuigeber pazar labdájával Szalay törhetett kapura, de lövése előtt, a 16-oson belül az utolsó védő elválasztotta a labdától. A belgák irányították a meccsek, és egyre veszélyesebben futballoztak, a 29. percben pedig megszerezték az egyenlítő találatot: egy kapu előtti kavarodás során a játékvezető szabálytalanságot látott magyar oldalról, a megítélt büntetőt Doku magabiztosan váltotta gólra (1-1).

Az egyenlítés után is nyomás alatt maradt a magyar kapu, ami azért volt gond, mert a magyar védelem nem tudta semlegesíteni a belgák technikás, jól cselező támadóit, egy az egy elleni megnyert párharcaik, illetve megindulásaik rendre gólveszélyt eredményeztek. A 45. percben is egy ilyen akcióból alakult ki helyzet a kapunk előtt, Landu pedig 13 méterről a kapunk jobb oldalába pörgetett (1-2), kialakítva a félidei eredményt.

Preisinger Sándor a szünetben kettőt cserélt, Hegyi Krisztián állt be a kapuba, míg Kalmár Benedek a támadósorba érkezett. Fél perc telt el a félidőből, amikor Zuigeber lövése elkerülte a kaput, két percre rá a belgák előtt adódott helyzet, ők viszont nem hibáztak: a jobb oldalon vezetett pontos akció végén Baeten lőtt közelről a léc alá (1-3). Az 56. percben Idumbo-Mazumbo vert meg a jobb oldali egy az egyben egymás után több védőt is, Posztobányi Patrik csak szabálytalanul tudta elválasztani a labdától, a jogos büntetőt Doku magabiztosan értékesítette (1-4). Preisinger Sándor két cserével igyekezett stabilizálni a csapatot, ami sikerült, hiszen kevésbé játszottak veszélyesen a belgák, de a vendégek mezőnyfölénye továbbra is megmaradt.

A hátralévő időben volt pár ígéretes kontránk, a 84. percben egy ellentámadás végén Hosszú Zéténnyel szemben szabálytalankodtak a 16-oson belül, a játékvezető tizenegyest ítélt. Kalmár Benedek büntetőjét a kapus védte, de a kipattanót közelről a hálóba passzolta a Puskás Akadémia támadója, beállítva a 2-4-es végeredményt.

– A játékosokra nem lehet egy rossz szavam sem, mert taktikailag megvalósították, amit kértem tőlük, voltak veszélyes támadásaink, gólokat szereztünk. Sajnos becsúsztak hibák is a játékunkba, az ellenfélnek pedig volt egy-két elképesztően dinamikus támadója, akiket nem tudtunk tartani. Tanulni kell ebből a mérkőzésből, mert az Európa-bajnokságon csak a belgához hasonló erősségű csapatok szerepelnek majd, és szeretnénk felvenni velük a versenyt a tornán – értékelt a lefújás után Preisinger Sándor.

A magyar válogatott vereségével a második kalapból várja a csütörtöki, dublini sorsolást. Ez azt jelenti, hogy az ír, holland, olasz, francia, portugál, spanyol, izlandi, belga nyolcasból két csapatot kapunk, míg az orosz, görög, cseh, német, osztrák, svéd, angol hetesből egy ellenfelet sorsolnak mellénk.

Magyarország-Belgium 2019-04-01
2019.04.1. (hétfő)
Magyarország HUN
Magyarország
Belgium
Belgium BEL

Magyarország
Magyarország
Preisinger Sándor
2
5
12
13
15
20
2
Bahadir
4
Hautekiet
7
Persyn
11
Doku
12
Lammens
14
Landu
15
Al Dakhil
16
Asoma
17
Ait El Hadj
19
Idumbo-Mazumbo
20
Baeten
Magyarország-Belgium 2019-04-01
Belgium
Bob Browaeys
Belgium
Cserék
Magyarország
Magyarország
1
Hegyi Krisztián
45'
6
Kata Mihály
8
Major Sámuel
69'
72'
11
Komáromi György
55'
69'
92'
17
Molnár Rajmund
18
Tóth Borisz
55'
90'
19
Kalmár Benedek
45'
84'
84'
21
László Dávid
Belgium
Belgium
1
Maarten Vandevoordt
3
Killian Sardella
66'
68'
5
Rob Nizet
6
Marco Kana
87'
91'
91'
8
Wouter George
9
François Xavier
75'
10
Mathias De
75'
88'
13
Hugo Siquet
18
Chris Kalulika


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Nem volt esélyünk a házigazdák ellen az angliai elitkör második meccsén
Nem volt esélyünk a házigazdák ellen az angliai elitkör második meccsén

U17-es válogatottunk szombaton az északíreket 5-1-re legyőző házigazda angoloktól kapott ki 5-0-ra az Európa-bajnoki selejtező angliai elitkörében.

Egygólos vereséggel kezdtük az Eb-selejtező elitkört
Meccsbeszámoló
U17: Harmadik elitkörös meccsét is elveszítette a válogatott

U17-es válogatottunk szombaton az északíreket 5-1-re legyőző házigazda angoloktól kapott ki 5-0-ra az Európa-bajnoki selejtező angliai elitkörében.