U17: Magabiztos sikerrel kezdtük az Eb-selejtezőket
U17 férfi   |   Csapat   |   2021. október. 22., 18:55
U17: Magabiztos sikerrel kezdtük az Eb-selejtezőket

Férfi U17-es válogatottunk már az első félidőben kétgólos vezetésre tett szert az észtek elleni Eb-selejtezőn Telkiben, majd a fordulás után tovább növelte az előnyt, és magabiztos győzelemmel szerezte meg a három pontot.

Férfi U17-es válogatottunk az észtek elleni mérkőzéssel megkezdte meg szereplését a hazai rendezésű Európa-bajnoki tornán. Szélesi Zoltán csapatát az első kalapból sorsolták a négyesbe, amelyből az első két helyezett biztos résztvevője lesz a tavaszi elitkörnek, a valamint az összes csoport négy legjobb harmadikja is továbbjut a sorozat következő fordulójába. 

A magyar válogatott már az első percektől jóval kezdeményezőbb futballt játszott ellenfelénél, az első negyedórában Barkóczi Benedek, majd Szűcs Tamás is jelentkezett egy-egy veszélyes lövéssel, de ekkor még nem született meg a vezető gólunk. A 23. percen viszont igen, a Szűccsel szemben elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt a sértett magabiztosan értékesítette (1-0). 



Az észtek hátrányban játszva sem tudtak újítani, a kapunkban Pécsi Árminnak szinte egyáltalán nem volt dolga. Nagyon sok veszélyes akciót vezettünk a félidő hátralévő részében, a befejezések nem voltak mindig kellően pontosak, ezért sokáig maradt az egygólos előny, a 45. percben azonban sikerült megnyugtatóvá tenni a vezetést, Barkóczi 16 méterről hajszálpontosan a bal alsó sarokba lőtt (2-0). 

Az észtek próbálták támadóbb szellemben kezdeni a második félidőt, de veszélyes akciókat nem tudtak vezetni. A magyar válogatott az 52. percben újabb gólt ért el, Csatári Kevin jobb oldali beadása után Lisztes Krisztián 11 méterről, látványos mozdulattal lőtt kapásból az észt kapuba (3-0).  

A biztos előny tudatában Szélesi Zoltán hármas cserét hajtott végre, a játék képén ez nem sokat változtatott, továbbra is a mieink irányították a játékot.  A hátralévő időben megvolt a lehetőségünk újabb gólok szerzésére, de az eredmény nem változott, 3-0-ra győztük le az észteket.

A csoport másik mérkőzésén Grúzia 1-1-es döntetlent játszott Izland ellen Budaörsön. A magyar válogatott hétfőn 17.00 órakor a grúzok ellen folytatja szereplését a tornán.

– Gratulálok a csapatnak, mert végig kézben tartottuk a mérkőzést, a játékosok betartották, amit kértünk tőlük, taktikusan, fegyelmezetten futballoztak. Az eredmény hűen tükrözi a játék képét, ma ennyivel jobbak voltunk az ellenfélnél. Egy lépéssel közelebb kerültünk a célunkhoz, de a továbbjutás kiharcolásához még sokat kell tennünk, hiszen két jóval nehezebb mérkőzés vár ránk a folytatásban – értékelt a mérkőzés után Szélesi Zoltán.

Magyarország-Észtország 1022
2021.10.22. (péntek)
4. csoport
Magyarország HUN
Magyarország
Észtország
Észtország EST

Magyarország
Magyarország
1
5
6
10
14
1
Pareiko
2
Sepp
3
Käit
4
Alterberg
6
Hõim
7
Kriis
8
Volossatov
9
Õunapuu
10
Oliver Nikola
11
Mustmaa
15
Kolobov
Magyarország-Észtország 1022
Észtország
Észtország
Cserék
Magyarország
Magyarország
4
Komlósi Bence
12
Bánfalvi Gergő
13
Kráz Tamás
15
Nagy Mihály Dávid
74'
85'
92'
16
Mihály Bálint
62'
17
Kovács Kolos
62'
68'
80'
18
Pintér Máté
19
Klausz Milán
81'
88'
89'
20
Pócs Balázs
62'
72'
81'
87'
Észtország
Észtország
5
Herman Pedmanson
12
Gregor Pürg
13
Ramaz Kardava
14
Sander Soo
62'
16
Dimitri Jepihhin
81'
17
Tristan Pajo
74'
90'
92'
18
Tristan Vendelin
74'
19
Laurits Õunpuu
20
Emir Dikajev
62'
79'


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Nem volt esélyünk a házigazdák ellen az angliai elitkör második meccsén
Nem volt esélyünk a házigazdák ellen az angliai elitkör második meccsén

U17-es válogatottunk szombaton az északíreket 5-1-re legyőző házigazda angoloktól kapott ki 5-0-ra az Európa-bajnoki selejtező angliai elitkörében.

Egygólos vereséggel kezdtük az Eb-selejtező elitkört
Meccsbeszámoló
U17: Harmadik elitkörös meccsét is elveszítette a válogatott

U17-es válogatottunk szombaton az északíreket 5-1-re legyőző házigazda angoloktól kapott ki 5-0-ra az Európa-bajnoki selejtező angliai elitkörében.