U17-es elitkör: Kétgólos vereség a címvédőtől
U17 férfi   |   Csapat   |   2022. március. 24., 19:21
U17-es elitkör: Kétgólos vereség a címvédőtől

Sok energiát felemésztő mérkőzésen maradtunk alul az Eb-címvédő ellen az U17-es Eb-selejtező elitkör első fordulójában.

A hazai pályán szereplő Hollandiával találkozott először U17-es válogatottunk az Eb-selejtező elitkörben. A Kelet-Hollandiában, Uden és Venray városában rendezett torna tétje a májusi, izraeli Európa-bajnokságon való részvétel kiharcolása: az Eb-mezőnynek a nyolc csoportgyőztes mellett a hét legjobb csoportmásodik is tagja lesz.

Csapatunk ősszel legjobb harmadikként kvalifikált, míg csütörtöki ellenfelünk a címvédő jogán, selejtező nélkül jutott az elitkörbe.

Ellenfelünk korán, a 4. percben előnybe került: egy labdavesztést követő kontratámadásból Jarden Slory volt eredményes (1–0).

A gyors hazai gól után csapatunk nem tört meg. és a félidő további részében felvette a versenyt a hollandokkal – a szünetig nem is változott az eredmény.

Nagyon küzdelmes játékot hozott a mérkőzés, sok párharccal, ami közül több is sérülésveszélyt rejtett magában, így Széles Zoltán kényszerű változtatásokra is kényszerült.

A szünetben sikerült frissíteni a csapaton, és a második játékrész első 15 percében többször is veszélyt jelentettünk a holland kapura, azonban a támadásainkba pontatlanságok csúsztak. A sok energiát felemésztő találkozón kapusunk több bravúrt is bemutatott, de a 71. percben ő sem tudott menteni, amikor ismét ismét Slory vette be a kapunkat, ezúttal egy jó 19 méteres átlövésből (2–0), beállítva a végeredményt.

 A holland játékosok nem véletlenül játszanak komoly csapatokban, jelenleg ekkora különbség van a két együttes között. Szerencsére a gyors gól után is meccsben maradtunk, és a fejeket és a játékunkat is rendbe tudtuk tenni, ami nagyon fontos volt. Ha a második félidő elején kicsit pontosabbak vagyunk, jobban koncentrálunk, akár gólig is eljuthattunk volna. Most már a második mérkőzésre kell koncentrálnunk, mivel a görögök is nagyon erős csapattal rendelkeznek. Két nap áll a rendelkezésünkre, hogy frissítsünk, és talpra állítsuk a sérültjeinket, amennyire lehet. Természetesen kielemezzük a mai mérkőzést, és a folytatásban igyekszünk a második félidőre építeni – nyilatkozta Szélesi Zoltán a találkozót követően.

Hollandia-Magyarország 20220324
2022.03.24. (csütörtök)
1. csoport (elitkör)
Hollandia NED
Hollandia
Magyarország
Magyarország HUN

Hollandia
Hollandia
1
Kuijsten
2
Rovers
3
Blokzijl
4
Huijsen
5
Breinburg
7
Slory
8
Kleijn
9
Rijkhoff
10
Milambo
11
Babadi
18
Vos
1
5
6
7
10
16
21
Hollandia-Magyarország 20220324
Magyarország
Magyarország
Cserék
Hollandia
Hollandia
6
Tim Van
64'
81'
81'
12
Alvaro Henry
93'
13
Wessel Kooy
14
Oualid Agougil
15
Kaya Symons
16
Bernt Klaverboer
17
Yoram Boerhout
19
Jason Van
75'
20
Ezechiel Banzuzi
64'
Magyarország
Magyarország
3
Komlósi Bence
45'
67'
84'
90'
9
Barkóczi Benedek
45'
12
Bánfalvi Gergő
13
Göndör Alex
15
Kovács Kolos
53'
88'
18
Kocsis Gergely
84'
19
Klausz Milán
76'
20
Pócs Balázs


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Nem volt esélyünk a házigazdák ellen az angliai elitkör második meccsén
Nem volt esélyünk a házigazdák ellen az angliai elitkör második meccsén

U17-es válogatottunk szombaton az északíreket 5-1-re legyőző házigazda angoloktól kapott ki 5-0-ra az Európa-bajnoki selejtező angliai elitkörében.

Egygólos vereséggel kezdtük az Eb-selejtező elitkört
Meccsbeszámoló
U17: Harmadik elitkörös meccsét is elveszítette a válogatott

U17-es válogatottunk szombaton az északíreket 5-1-re legyőző házigazda angoloktól kapott ki 5-0-ra az Európa-bajnoki selejtező angliai elitkörében.