Kétgólos vereség a vb-selejtező nyitányán
Női A-válogatott   |   Csapat   |   2021. szeptember. 17., 21:54
Kétgólos vereség a vb-selejtező nyitányán

Tizenegyes után szerzett vezetést a skót válogatott az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Bár voltak szép támadásaink, a végeredmény 2-0-s vendégsiker lett.

Skócia volt az első ellenfele tétmérkőzésen a Margret Kratz vezette női A-válogatottnak. A keretbe öt olyan játékos is bekerült, aki még nem mutatkozott be a felnőtt csapatban: Erős Evelin, Csigi Eszter, Nagy Fanni, Czellér Dorottya és Oláh Adrienn is a debütálás reményében érkezett meg a hét elején a telki edzőtáborba.

A kezdőcsapatban is helyet kapó Vachter Fanninak is ez volt mindössze a második válogatott találkozója, míg Kovács Laura harmadszor léphetett pályára. De a nyáron az MTK-ba szerződő Nagy Virág sem tartozik a tapasztaltak közé, ő kilencedszer vehette fel a címeres mezt. A kispadon kezdő Szakonyi Emese eddig két alkalommal szerepelt a felnőttek között, Boros Kinga pedig egyszer kapott lehetőséget.

A fiatalok mellett olyan rutinos játékosok is szerepet kaptak, mint a válogatottsági rekordot tartó Vágó Fanni (127 a találkozó előtt), illetve a kapusok rekordere, Szőcs Réka (94). Sipos Lilla (64) pedig több év kihagyás után volt ismét kezdő.

A vb-selejtező mérkőzés három korábbi játékos búcsúztatásával kezdődött: Tálosi Szabina 2007-ben, Kínában mutatkozott be a nemzeti csapatban, és azóta 94 mérkőzésen 4 gólt szerzett. Tóth Alexandra első válogatott mérkőzését 2009-ben, Szerbia ellen játszotta, több mint egy évtized alatt, 64 mérkőzésen lépett pályára és 1 gólt szerzett. Szeitl Szilvia pedig 2007 és a Szlovákia elleni bemutatkozó mérkőzése óta 95 mérkőzésen játszott a válogatottban, ezeken 2 gólt szerzett.

Az 5. percben a skótok igyekeztek áttörni a védelmen, de a vezetéshez ez még nem volt elég.  Nagy lehetőségek egyik oldalon sem voltak, csapatunk labdaszerzésekből igyekezett megindulni, de a vendégek védelme jól működött.

A 16. percben Turányi Lilla volt szabálytalan, Cuthberttel szemben a kapu előtt, aki így tizenegyeshez jutott: a lövést Szőcs Réka előbb kiütötte, de az ismétlésnél már nem tudott menteni, a Chelsea támadója, Cuthbert szerezte meg a vezetést Skócia számára (0–1).

A 21. percben Sipos Lilla gyönyörű szólóval hozta helyzetbe Zeller Dórát, akinek lövését könnyedén fogta a kapus. Nem sokkal később Nagy Virág ívelt balról, de ezt is lehúzta Alexander. Ahogy az várható volt, a skótok igyekeztek többet támadni, és labdabirtoklási fölényben futballoztak, a félidő második felére teljesen átvették az irányítást. A 39. percben – ahogy azt a félidő elején is próbálták – Vachter Fanni passzolt Zeller Dórához, aki nem tudta lefutni védőjét, a támadásból kirúgás lett. A félidő legszebb lövését mégis a magyar csapat mutatta be: a 40. percben megint Vachter Fanni passzolt középről, ezúttal Sipos Lillához, aki óriási lövéssel, nagyjából 25 méterről vette célba a kaput, de a kapus vetődött és védett.

A szünetig a skótok négy kapura lövéssel próbálkoztak, ebből kettő találta el a kaput. Csapatunk egyszer, az MTK labdarúgójának lövéséből volt veszélyes a kapura.

A második játékrészre nem cserélt Margret Kratz. Dinamikusan kezdett ellenfelünk, a 47. percben már az ETO kapusának kellett hárítania egy élesen középre lőtt labdát. A folytatásra a nemrég Győrbe visszatérő Németh Loretta állt be Csiki Anna helyett. 

A skótok saját térfelünkre szorítottak bennünket. Az 54. percben Vachter Fannit hozta nagy helyzetbe Vágó Fanni – aki az ellenfél térfelén szerezte meg a labdát –, de a DVTK-ból az MTK-ba szerződött Vachter a kapu fölé tekert. Az újabb frissítést az 59. percben lépte meg Margret Kratz: az első félidőben rengeteget dolgozó Vachter Fanni helyett Csányi Diána állt be.

A 62. percben ismét nagy helyzet adódott a skótok előtt, aminek a végén Cuthbert sajt társát találta el, Turányi Lilla pedig az utolsó pillanatban felszabadított. A nem sokkal később elvégzett szögletből kapufáig jutott ellenfelünk. A labdaszerzésekből nem tudtunk megindulni, illetve veszélyesek lenni, pontatlanok voltak a passzaink. 

A következő nagy helyzet Clellandé volt, a 69. percben kicsivel lőtt a kapu fölé. Az előnyt egy szögletet követően duplázták meg: a csereként beállt Thomas fejelt a hálóba a 73. percben (0–2).

Az utolsó negyedórára Zeller Dórát Oláh Adrienn, Nagy Virágot Kocsán Petra váltotta. Nem sokkal később Clelland lépett ki üres területre, a lövést Szőcs Réka védte. A következő helyzetek a mieink voltak: Sipos Lilla beadásából Kocsán Petra fejese nem talált kaput; majd Sipos Lilla is fejelt, de ő sem volt eredményes. A hajrában mindkét fél próbált támadni, a skótok játékán látszott, hogy szeretnének nagyobb gólkülönbséggel elutazni Budapestről, és az utolsó percekben is adtak Szőcs Rékának feladatot, a végeredmény azonban nem változott.

A találkozó végéig hétszer lőttünk kapura, a skótok pedig éppen kétszer ennyiszer, tizennégyszer próbálkoztak.

– A második félidőben volt néhány lehetőségünk, de mindez nem volt elég a nagyon erős skót válogatott ellen. Az első félidőben voltak a gyenge pontjaink, de jól szerveződtünk és a védelmünk is nagyon jól működött. Sikerült szűkítenünk a területeket és nyomást gyakorolnunk. Aztán a tizenegyes után vezetést szereztek. Utána még volt esélyünk az egyenlítésre, ezzel törést okozhattunk volna, és jobban kihasználhattuk volna a gyengeségeiket, ez azonban nem sikerült. Át kellett állnunk, és a második félidőben szerintem már jobbak voltunk, harcosabb játékot mutattunk, és azt az agressziót, amit a skótok az első percektől kezdve alkalmaztak. Volt ma 20 olyan perc, amikor közel álltunk a skót válogatotthoz, de ez nem tartott tovább. Egy mérkőzésen szükség van legalább egy félidőre, amikor jobbak vagyunk, mint az ellenfél. A spanyolok ellen Európa legjobbjaival kell megküzdenünk, ami nagyon nehéz lesz, de szembenézünk a kihívással, és nem fogjuk hagyni magunkat – nyilatkozta Margret Kratz szövetségi kapitány.

Magyarország-Skócia 2021-09-17
2021.09.17. (péntek)
Magyarország HUN
Magyarország
Skócia
Skócia SCO

Magyarország
Magyarország
1
5
7
8
10
11
15
18
19
1
Alexander
2
McLauchlan
3
Docherty
4
Corsie
5
Beattie
6
Robertson
9
Grimshaw
13
J. Ross
17
Hanson
18
Emslie
22
Cuthbert
Magyarország-Skócia 2021-09-17
Skócia
Skócia
Cserék
Magyarország
Magyarország
2
Csigi Eszter
4
Pusztai Sára
6
Boros Kinga
9
Oláh Adrienn
74'
12
Bíró Barbara
13
Czellér Dorottya
14
Németh Loretta
50'
16
Csányi Diána
58'
17
Kocsán Petra
74'
21
Szakonyi Emese
22
Erős Evelin
23
Nagy Fanni
Skócia
Skócia
7
Samantha Kerr
8
Rachael Boyle
76'
10
Martha Ellen
61'
72'
11
Jenna Clark
12
Jenna Fife
14
Chloe Arthur
89'
15
Sophie Howard
16
Brianna Maureen
19
Lana Clelland
61'
20
Lauren Davidson
89'
21
Eartha Cumings
23
Elizabeth Arnot

Szőcs Réka, Csiszár Henrietta, Csiki Anna (Németh Loretta 50.), Sipos Lilla, Szabó Viktória, Vágó Fanni, Nagy Virág (Kocsán Petra 74.), Vachter Fanni (Csányi Diána 58.), Kovács Laura, Zeller Dóra (Oláh Adrienn 74.), Turányi Lilla


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Szarvas Alexandra a női válogatott szövetségi kapitánya
Szarvas Alexandra a női válogatott szövetségi kapitánya

Az U19-es csapatot vezető, nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező Szarvas Alexandra veszi át a távozó Margret Kratz helyét a női A-válogatott ...

Margret Kratz befejezi munkáját a női válogatott élén
Meccsbeszámoló
Női Eb-selejtező: Szarvas Alexandra kihirdette első női A-válogatott keretét

Az U19-es csapatot vezető, nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező Szarvas Alexandra veszi át a távozó Margret Kratz helyét a női A-válogatott ...