Sokgólos siker a Feröer szigeteken
Női A-válogatott   |   Csapat   |   2021. október. 26., 20:53
Sokgólos siker a Feröer szigeteken

Feröer szigetek szerezte meg a vezetést a vb-selejtezőn, de a kezdeti sokk után Margret Kratz csapata hamar megfordította az állást, és sima, 7-1-es győzelmet aratott.

A magyar női A-válogatott története során először mérkőzött meg Feröer szigetekkel, a találkozó előtt mindkét együttes pont nélkül állt vb-selejtező csoportja utolsó két helyén.

Több nehézség is próbára tette női A-válogatottunkat a mostani összetartásán. Rögtön az edzőtábor elején három játékosától (Boros Kinga, Schildkraut Fruzsina és Szemán-Tóth Barbara) is el kellett búcsúznia, majd Sipos Lilla utazott haza, miután súlyosan megsérült a térde a skótok elleni találkozó elején. A feröeriek ellen pedig Fördős Beatrix sem állhatott a szövetségi kapitány rendelkezésére.

Válogatottunk a skóciai 2–0-s vereséget követően nem tudott a tervek szerint elutazni a Feröer szigetekre, a viharos időjárás nem tette lehetővé, hogy repülőgépe landoljon a célállomáson, így hosszas körözés után visszatért Glasgow-ba. A csapat emiatt további másfél napot Skóciában töltött.

Margret Kratz: Ugyanazt a motivációt szeretném látni a csapatomtól, mint Skóciában

Margret Kratz: Ugyanazt a motivációt szeretném látni a csapatomtól, mint Skóciában

Női A-válogatottunkat hétfő délelőtt megérkezett a Feröer szigetekre, ahol kedden, 19.00-kor játszik vb-selejtező mérkőzést. A két ország válogatottja most először szerepel egymás ellen.

Tovább

Végül a találkozó előtti napon biztonságosan megérkezett a csapat a Feröer szigetekre, ahol Csiszár Henrietta századik alkalommal lépett pályára a címeres mezben, továbbá ötvenedszer vezette pályára csapatkapitányként a felnőtt válogatottat!

A mérkőzésnek otthont adó Tórsvollur Stadion a második legnagyobb befogadóképességű stadion a Feröer szigeteken. A fővárosban található, és itt, a műfüves pályán játssza a legtöbb nemzetközi mérkőzését a helyi férfi válogatott is.

Margret Kratz szövetségi kapitány két helyen változtatott kezdőcsapatán a skótok ellenihez képest. Németh Diána helyett ezúttal a szintén mindössze 17 éves Savanya Csilla kapott lehetőséget; elől pedig a 18 esztendős Pápai Emőke játszott Sipos Lilla helyett.

Rögtön a találkozó elején igyekeztünk magunkhoz ragadni az irányítást, Savanya Csilla szöglete és Csiszár Henrietta beadása után Zeller Dóra fejesével a 2. percben meg is volt az első gólszerzési kísérletünk, nem sokkal később Pápai Emőke találta el a kapufát. A 7. percben azonban bajba kerültünk, a feröeriek szögletet végezhettek el, és az üresen hagyott Lisberg a kapuba csúsztatta a labdát (1–0).

Csapatunk tovább támadott az egyre jobban szakadó esőben, aktívabban futballozott, és többet birtokolta a labdát. A 12. percben Vágó Fanni kapura tartó szabadrúgását védte a kapus, majd 19. percben Nagy Virág próbálkozott. Végül a 22. percben sikeresek voltunk: Szabó Viktória az alapvonaltól adta be a labdát, amelyet Vágó Fanni fejelt kapura, a hazai kapus ugyan még bele tudott ütni a labdába, de az így is a kapuban kötött ki (1–1).

Nem sokkal később Savanya Csilla ívelt középre a tizenhatos sarkától, a passzból pedig Vágó Fanni a 28. percben megfordította a találkozó állását (1–2). Hamar jött a harmadik is, akkor Szabó Viktória továbbított Vágó Fannihoz, ő pedig Zeller Dórához, aki két védőt is kicselezve lőtt a kapuba (1–3). Alig néhány perc telt el, amikor ismét Szabó Viktória adta be a labdát, amit Fenyvesi Evelin teljesen tisztán fejelt a hálóba (1–4).

A lefújásig nem tudtak érvényesülni a feröeriek, teljesen beszorítottuk őket a térfelükre. Zeller Dóra viszont még egyszer eredményes volt a félidőben: a 43. percben Vágó Fanni szerezte vissza a labdát a tizenhatos előtt, és passzából az FC Bayer 04 Leverkusen légiósa megszerezte ötödik gólunkat (1–5).

A második félidőre aztán beszállt Németh Diána, Kocsán Petra és Pusztai Sára is Pápai Emőke, Csiszár Henrietta, illetve Nagy Virág helyére. Alig kezdődött el a játékrész, a második válogatott mérkőzésén szereplő, 17 éves Németh Diána gólpasszt, Vágó Fanni pedig mesterhármast jegyzett (1–6). 

Az egyre rosszabbra forduló időben csak elvétve tudott kijönni saját térfeléről a feröeri válogatott, végig nyomás alatt tartottuk a hazai kaput. 

Az utolsó félórára Csányi Diána is beszállt, ő Fenyvesi Evelint váltotta. A 67. percben Zeller Dóra kísérleténél mentett a kapus, majd Kocsán Petra szabadrúgását követően Szabó Viktória lövését ütötte a kapu fölé a feröeri hálóőr, aki Pusztai Sára kísérletét is kivédte. 

Lehetőséget kapott a találkozón Zágor Bernadett is, aki Zeller Dóra cseréje volt, és pályára lépése után hamarosan helyzetbe került, de ekkor is hárított Joensen. A 81. percben viszont már tehetetlen volt a kapus, amikor Szabó Viktória passzából, a kapu közvetlen közeléből Zágor megszerezte hetedik, utolsó találatunkat (1–7). 

Női A-válogatott nagyarányú győzelmével megszerezte első pontjait a vb-selejtezőben.

Azt mondtam a lányoknak, hogy nem számít, ki az ellenfél, koncentrálnunk kell, agresszíven kell játszanunk, és ezt nem láttam az első tíz percben. Ezután a játék megváltozott, és az első félidőben öt gólig jutottunk. A játék minden elemében jók voltunk, megnyertük a párharcokat, vezettünk támadásokat a széleken és középen is, sikeresek voltak a beadásaink, jól mozogtunk a vonalak között. A második játékrészre cseréltem, mert lehetőséget akartam adni a többi fiatal kerettagnak és a sérülésből visszatérőknek is. A játékunk ugyanolyan maradt, szép kombinációink, támadásaink voltak, de kettőnél több gólt ekkor már nem szereztünk. Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, hiszen Skócia szintén 7–1-et, Ukrajna pedig 4–0-t játszott a feröeriek ellen, ezért azt gondolom, megmutattuk, hogy hol tartunk most – nyilatkozta a találkozót követően Margret Kratz szövetségi kapitány.

Feröer-szigetek-Magyarország 2021-10-26
2021.10.26. (kedd)
Feröer-szigetek FRO
Feröer-szigetek
Magyarország
Magyarország HUN

Szőcs Réka, Csiszár Henrietta (Kocsán Petra 45.), Fenyvesi Evelin (Csányi Diána 62.), Szabó Viktória, Savanya Csilla, Vágó Fanni, Nagy Virág (Pusztai Sára 45.), Pápai Emőke (Németh Diána 45.), Kovács Laura, Zeller Dóra (Zágor Bernadett 73.), Papp Luca

Feröer-szigetek
Feröer-szigetek
1
Joensen
2
Johannesen
3
Ryan
5
Hummeland
6
H. Sevdal
7
A. Johannesen
8
Djurhuus
9
Mortensen
13
Tórolvsdóttir
19
Mittfoss
20
Lisberg
1
8
10
11
13
18
19
23
Feröer-szigetek-Magyarország 2021-10-26
Magyarország
Magyarország
Cserék
Feröer-szigetek
Feröer-szigetek
4
Maria Á
45'
11
Sara Samson
83'
12
Monika Biskopstø
14
Sanna Svarvadal
45'
67'
15
Tórunn Joensen
16
Eydvør Klakstein
17
Tóra Mohr
21
Maria Biskopstø
62'
79'
23
Valborg Østerø
Magyarország
Magyarország
4
Pusztai Sára
45'
50'
72'
76'
86'
5
Németh Diána
45'
56'
12
Bíró Barbara
14
Németh Loretta
15
Vachter Fanni
16
Csányi Diána
62'
81'
17
Kocsán Petra
45'
68'
20
Csigi Eszter
21
Zágor Bernadett
73'
80'
22
Erős Evelin


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen
Toronymagas magyar fölény ellenére döntetlen az azeriek ellen

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...

Női A-válogatottunk pénteken megkezdi az Eb-selejtező sorozatot
Meccsbeszámoló
Zeller Dóra: jobb csapat vagyunk, győzni szeretnénk Törökországban

A B ligában szereplő női A-válogatott pénteki Európa-bajnoki selejtező nyitómérkőzése 1-1-es döntetlennel ért véget Azerbajdzsán ellen a szegedi ...