Futsal: ismét jobbak voltak a horvátok
Férfi futsal   |   Archívum   |   2016. november. 02., 20:22
Futsal: ismét jobbak voltak a horvátok

A magyar futsalválogatott szerdán is megmérkőzött a horvátokkal Zalaegerszegen.

A keddi 4-0-ás vereséget követően futsalválogatottunk a visszavágás reményében lépett pályára a horvátok ellen szerdán este. A mieink dolgát nehezítette, hogy Dróth Zoltán és Németh Péter sérülés miatt nem lehetett ott a csapatban.

A mérkőzés hasonlóan rosszul kezdődött, mint a keddi, a horvátok már az 1. percben megszerezték a vezetést egy pontos átlövésből. A folytatás szerencsére már sokkal jobban alakult, néhány másodperccel később egyenlítettünk: Szeghy Szabolcs bal oldali beadása után Klacsák Bence pörgetett közelről a hálóba.

A folytatásban harcosabban, gyorsabban játszottunk, mint az első mérkőzésen, ennek köszönhetően teljesen kiegyenlített volt a mérkőzés. A horvátok többet kezdeményeztek, de jól védekekztünk, a labdaszerzésekből indított ellenakcióink pedig veszélyesek voltak. A szünetig nem született újabb gólt, 1-1-ről vártuk a folytatást.

A második félidő elején Dávid Richárd kevéssel tévesztett célt, bombája után a kapufáról vágódott le a labda. A szünet után bátrabban alkalmaztuk a letámadást, mint az első játékrészben, többet kényszerült védekezésre a horvát válogatott, pörgős, változatos volt a meccs. A 31. percben Szeghy Szabolcs utolsó emberként labdát veszített, a horvátok pedig kíméletlenül kihasználták az adódó ziccert, és visszavették a vezetést. A hajrában friss emberek érkeztek a csapatba (debütált a válogatottban Gulyás Márk, a Veszprém játékosa), de a horvátok támadásban maradtak, és a 34. percben egy felső sarkos bombagóllal 1-3-ra alakították az állást. Voltak helyzeteink a hajrában, kapufát is lőttünk, majd támadásban átálltunk az öt a négy elleni játékra, de nem tudtunk közelebb kerülni a vendégekhez, sőt egy kontrából a horvátok megszerezték negyedik góljukat is. Fél perccel a vége előtt Rábl János passzából Komáromi Péter szerzett gólt közelről, így alakult ki a 2-4-es végeredmény.

- Az eredmény is mutatja, hogy jobban játszottunk, mint kedden, de a horvát csapat ismét bizonyította, hogy remek játékerőt képvisel, és néhány nagyszerű játékossal rendelkezik. A védekezésünk javult, de elkövettünk gyerekes hibákat, amiket kihasznált az ellenfél. Támadásban érződött Dróth Zoltán hiánya, de így is voltak jó periódusaink, öt a négy ellen például sikerült gólt szereznünk, igaz, kaptunk is egyet. Szívvel játszott a csapat, a hozzáállásra nem lehetett panasz, de sok téren javulnunk kell még az áprilisi Eb-selejtezőkig - mondta a mérkőzés után Sito Rivera szövetségi kapitány.

A magyar válogatott legközelebb december 5-én és 6-án lép pályára Nyíregyházán, a világranglista-második spanyolok ellen.

Magyarország-Horvátország 2-4 (1-1)
Magyarország: Matkovics Gábor - Dávid Richárd, Klacsák Bence, Vas Ádám, Szeghy Szabolcs
Cserék: Gulyás Márk, Rábl János, Harnisch Ákos, Komáromi Péter, Tóth Gyula, Varga Csaba, Gál István


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát
Futsal: Küzdelmes meccsen vertük Kínát

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.

Horvátországi tornára utazott a futsalválogatott
Meccsbeszámoló
Futsal: Vereség a főpróbán

A magyar futsalválogatott lejátszotta első mérkőzését horvátországi felkészülési minitornáján.