Bernd Storck: Szép eredmény a döntetlen
Férfi A-válogatott   |   Válogatottak Archív   |   2016. május. 20., 20:36
Bernd Storck: Szép eredmény a döntetlen

A szövetségi kapitány főleg az első félidőben mutatott teljesítménnyel volt elégedett az Elefántcsontpart elleni, 0-0-ás döntetlennel végződő felkészülési mérkőzésen.

- Elégedett vagyok a teljesítményünkkel, főleg az első félidőben mutatott játékkal - értékelt a találkozó után Bernd Storck. - Jól játszottunk egy kiemelkedő tudású, nemzetközileg is jegyzett játékosokkal felálló ellenféllel szemben. Ahogy a mérkőzés előtt is utaltam rá, fáradt volt a csapat az ausztriai edzőtábor után, ezért mindenképpen szép eredménynek tartom a döntetlent az elefántcsontpartiak ellen. Nincs mindenki csúcsformában, többen sérültek voltak az utóbbi időszakban, mások keveset szerepeltek klubcsapatukban, minden körülményt figyelembe véve még jobb eredménynek számít a döntetlen Elefántcsontpart ellen.

- A találkozón nem volt szempont az eredmény tartása, sőt, kockázatot is vállaltunk, hiszen kipróbáltunk több játékrendszert is, a második félidőben több támadó szerepelt a csapatban, és két fiatal is pályára lépett. Nem szabad elfeledkeznünk a szurkolók szerepéről sem, akik az első perctől az utolsóig támogattak bennünket. Fontos volt számunkra, hogy ilyen sokan kijöttek az Eb előtti utolsó hazai mérkőzésre, remek volt az összhang a szurkolók és a csapat között - tette hozzá a szövetségi kapitány.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen
Huszonegyedik mérkőzésére készül A-válogatottunk Görögország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...

Bernd Storck: Köszönjük a szurkolók támogatását!
Meccsbeszámoló
Ötödször játszunk Észtország ellen

Nyolcvan éve találkozott először hivatalos mérkőzésen a magyar és a görög válogatott. Az azóta eltelt évtizedekben hússzor csapott össze a két ...