Pátkai döntött, Wales ellen is megvan a három pont!
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2019. június. 11., 22:45
Pátkai döntött, Wales ellen is megvan a három pont!

Férfi A-válogatottunk Wales ellen lépett pályára Eb-selejtezőn a Groupama Arénában. A magyar csapat végig éretten, szervezetten játszva megérdemelt, 1-0-ás győzelemmel zárta a találkozót, és továbbra is vezeti Eb-selejtezős csoportját.

Marco Rossi szövetségi kapitány két helyen változtatott kezdőcsapatán a szombati, bakui találkozóhoz képest: Pátkai Máté és Holender Filip került be az együttesbe, Nagy Dominik és Kleinheisler László helyére. Változás történt a kispadon is, a szövetségi kapitány eltiltása miatt Cosimo Inguscio irányította a csapatot. A walesiek szövetségi kapitánya, Ryan Giggs jobban felforgatta csapatát, öt helyen változtatta meg a horvátok elleni kezdőt. A magyar válogatott három meccsen hat pontot szerzett a találkozó előtt, a walesiek két találkozó után három ponttal álltak a csoporttabellán.

Mindkét csapat óvatosan kezdte a mérkőzést, a mieink valamivel aktívabbak voltak, az első három percben két szögletet is elvégezhettünk. A walesiek szélvészgyors szélsőikre próbáltak építeni, a jobb oldalon Gareth Bale, a bal oldalon Daniel James várta, hogy labdát kapjon. A mieink persze extra figyelemben részesítették a két futógépet, az első félidőben nem igazán tudták kamatoztatni gyorsaságukat.

Négy mérkőzésen harmadik győzelmét szerezte meg csapatunk. Hazai pályán mindkét találkozóját behúzta a magyar válogatott. 

A 17. percben Dzsudzsák nagyszerű ütempasszával Szalai Ádám lépett ki, centerezése után Holender Filip centikkel maradt le a labdáról. A 26. percben alakították ki a legnagyobb helyzetüket a walesiek, Gulácsi vetődve védett. A 37. percben Dzsudzsák beadását követően Orbán fejelt az oldalhálóba, a 43. percben pedig Dzsudzsák megpattanó beadására ért oda kevés híján Szoboszlai Dominik. 

A gólnélküli első félidő után egyik szakvezető sem cserélt, a második játékrész elején a walesiek átvették az irányítást, de helyzetig nem jutottak el. Az 56. percben Szoboszlai Dominik 15 méterről lőtt kapura, a labda centikkel a bal felső sarok mellett suhant el. Ezt követően a walesiek percei következtek, a 62. percben az addigi legnagyobb helyzetet hagyták ki: James jobbról adott középre, érkezett Bale, és óriási ziccerben Gulácsi kezébe pörgetett. 

A 70. percben Dzsudzsák helyére Kleinheisler László érkezett, aki nem sokkal később egy életerős lövéssel mutatkozott be, amit szögletre tolt Hennessey kapus. A 78. percben a jobb oldali szöglet után a walesiek a gólvonalról szabadítottak fel, majd blokkolták Szoboszlai ismétlését is. A 81. percben azonban már senki sem tudott menteni: Szalai kapott remek labdát a kapu előtt, két walesi védő lebirkózta, de érkezett Pátkai Máté és 7 méterről a léc alá helyezett, 1–0! 

A gólunk után a vendégeknek kockáztatniuk kellett, mi pedig sorra dolgoztuk ki a helyzeteket a fellazuló védekezést kihasználva, de a rendes játékidő végéig ezekből nem tudtunk gólt szerezni. A négyperces hosszabbításban a walesiek nyomás alá helyezték a kapunkat, de egyenlíteniük nem sikerült, a magyar válogatott ismét hatalmasat küzdött, és érett játékkal szerezte meg a három pontot.

A csoport másik keddi mérkőzésén Szlovákia 5-1-re nyerni tudott Bakuban. A mieink négy mérkőzésen szerzett kilenc pontjukkal vezetik a csoportot! Folytatás szeptemberben, Szlovákia ellen hazai pályán.

Magyarország-Wales 2019-06-11
2019.06.11. (kedd)
EURO2020 E selejtezőcsoport
Magyarország HUN
Magyarország
Wales
Wales WAL

Magyarország
Magyarország
Cosimo Inguscio
3
6
8
9
16
1
Hennessey
2
Gunter
4
Davies
6
A. Williams
7
Allen
11
Bale
15
Lawrence
16
Brooks
18
Ampadu
19
Lawrence
20
James
Magyarország-Wales 2019-06-11
Wales
Ryan Giggs
Wales
Cserék
Magyarország
Magyarország
4
Ferenczi János
5
Vinícius Paulo
11
Németh Krisztián
12
Dibusz Dénes
13
Kalmár Zsolt
15
Kleinheisler László
69'
83'
92'
17
Varga Roland
58'
75'
76'
85'
18
Nagy Dominik
19
Holman Dávid
20
Kovács István
21
Bese Barnabás
82'
88'
90'
22
Kovácsik Ádám
Wales
Wales
3
Neil Taylor
5
Chris Mepham
8
Matthew Smith
53'
67'
9
Sam Vokes
78'
10
Harry Wilson
72'
12
Danny Ward
13
Ben Woodburn
14
Connor Roberts
17
Rabbi Matondo
21
Adam Davies
22
Tom Lockyer
23
Will Vaulks


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.