Lengyelország legyőzésével zártuk a vb-selejtezőket
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2021. november. 15., 23:24
Lengyelország legyőzésével zártuk a vb-selejtezőket

Férfi A-válogatottunk Schäfer András és Gazdag Dániel találataival 2-1-re legyőzte a lengyel válogatottat Varsóban a világbajnoki selejtezősorozat utolsó fordulójában.

A vb-kvalifikáció szempontjából tét nélküli mérkőzést játszott a lengyel és a magyar válogatott Varsóban, hiszen a házigazdák már az előző fordulóban megszerezték a csoport második helyét, míg a mieink vb-részvételi esélyei már korábban szertefoszlottak. Mindkét oldalon hiányzott az előző játéknap legeredményesebb játékosa: Robert Lewandowski és Szoboszlai Dominik egyaránt két-két gólt szerzett múlt héten, és egyikük sem futott ki a pályára, a magyar középpályás combsérülés miatt maradt ki Marco Rossi csapatából. 

Az első félidőben mezőnyfölényben és veszélyesebben futballozott a lengyel válogatott, védekezésben sokat kellett dolgozniuk a játékosainknak, emellett kontratámadásokból próbáltunk veszélyeztetni. Az ellenakcióink ekkor még nem voltak kellően pontosak, így igazán nagy lehetőségeket nem tudtunk kialakítani. A házigazdáknak voltak helyzeteik, de Dibusz Dénes és a védelem tagjai rendre odaértek, és felszabadítottak. A 37. percben némileg talán váratlanul, de megszereztük a vezetést, Nagy Zsolt szabadrúgását követően a felszabadítani igyekvő Puchacz csak csúsztatni tudott, így hozta helyzetben Schäfer Andrást, aki közelről kapura fejelt, a labda Szczesny lábai között a hálóba kötött ki (0-1). A félidő hajrájában Dibusz védett kettőt, így egygólos vezetéssel zártuk a játékrészt.

A fordulás után is a házigazdák birtokolták többet a labdát, de jóval veszélyesebbek lettek a kontratámadásaink, szépen felépített akciókkal jutottunk el párszor a kapu elé, de a második gólt ekkor még nem sikerült megszerezni. A 61. percben egy jobb oldali szöglet után egyenlítettek a lengyelek, Karol Swiderski fejelt a hálóba (1-1). A folytatás is nagy iramú, küzdelmes játékot hozott, egyik fél sem mondott le a győztes találat megszerzéséről. A 79. percben visszaszereztük az előnyt: Fiola labdaszerzését követően egy tökéletesen, pontosan lejátszott támadás végén Kiss Tamás gurított vissza középre a második hullámban érkező Gazdagnak, aki egy átvétel után 12 méterről a léc alá bombázott (1-2).

A lengyelek a hajrában már nem tudtak újítani, a magyar válogatott nagyot küzdve, példaértékű harcossággal és küzdőszellemmel megszerezte a három pontot, és győzelemmel zárta a sorozat. A negyedik helyről azonban nem tudtunk előrébb lépni, az albánok ugyanis 1-0-ra legyőzték Andorrát, és megőrizték harmadik helyüket a tabellán. Az angol válogatott San Marino 10-0-s idegenbeli legyőzésével ünnepelte a csoportelsőségét.

Lengyelország-Magyarország 20211115
2021.11.15. (hétfő)
VB2022 i selejtezőcsoport
Lengyelország POL
Lengyelország
Magyarország
Magyarország HUN

Lengyelország
Lengyelország
Paulo Sousa
1
Szczęsny
2
Cash
3
Dawidowicz
4
Kędziora
5
Bednarek
8
Linetty
10
Klich
11
Świderski
15
Puchacz
16
Moder
23
K. Piątek
1
2
4
5
6
7
8
9
11
13
19
Lengyelország-Magyarország 20211115
Magyarország
Marco Rossi
Magyarország
Cserék
Lengyelország
Lengyelország
6
Michał Helik
7
Arkadiusz Milik
64'
75'
9
Przemysław Płacheta
82'
12
Łukasz Skorupski
13
Maciej Rybus
14
Robert Gumny
17
Damian Szymański
18
Bartosz Bereszyński
19
Przemysław Frankowski
64'
65'
20
Piotr Zieliński
45'
48'
48'
60'
68'
73'
73'
74'
84'
84'
90'
91'
21
Kamil Jóźwiak
45'
66'
22
Kamil Grabara
Magyarország
Magyarország
3
Kecskés Ákos
12
Szappanos Péter
14
Hahn János
88'
91'
16
Gazdag Dániel
57'
73'
73'
77'
79'
82'
17
Kiss Tamás
71'
72'
87'
20
Spandler Csaba
21
Botka Endre
22
Bogdán Ádám
23
Vécsei Bálint
88'

A selejtezősorozat végeredménye:

2022 - Világbajnokság i selejtezőcsoport
VB2022
i selejtezőcsoport
M GY D V RG KG P
Anglia ENG 10 8 2 0 39 3 26
Lengyelország POL 10 6 2 2 30 11 20
Albánia ALB 10 6 0 4 12 12 18
Magyarország HUN 10 5 2 3 19 13 17
Andorra AND 10 2 0 8 8 24 6
San Marino SMR 10 0 0 10 1 46 0


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.