Hat gól, fájó pontvesztés a lengyelek ellen
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2021. március. 25., 22:46
Hat gól, fájó pontvesztés a lengyelek ellen

A magyar válogatott a második félidőben már 2-0-ra vezetett a lengyelek elleni világbajnoki selejtezőn a Puskás Arénában, de a vendégek egy perc alatt két gólt szereztek, majd Orbán Willi találata után másodszor is kiegyenlítettek, és elvitték az egyik pontot.

A magyar válogatott hazai pályán kezdte meg a jövő évi világbajnokság selejtező sorozatát, méghozzá a legnagyobb csoportrivális, a lengyel válogatott ellen. Marco Rossi nem számíthatott a sérült Szoboszlai Dominik és Holender Filip játékára, a német RB Leipzig középpályásán és a Partizan Belgrád szélsőjén kívül azonban minden kulcsember bevethető volt a Puskás Arénában rendezett összecsapáson. A szövetségi kapitány nem változtatott az ősszel kitűnően működő rendszeren, három belső védővel és két csatárral álltunk fel, előbbi poszton Fiola Attila, Orbán Willi és Szalai Attila szerepelt, utóbbin Szalai Ádám és Sallai Roland. Közöttük öt középpályás, Lovrencsics Gergő, Nagy Ádám, Kalmár Zsolt, Kleinheisler László és Hangya Szilveszter kapott helyet, míg a kapuban Gulácsi Péter állt.

Nagyszerűen kezdtük a mérkőzést, rögtön az első támadásunkból gólt szereztünk: egy labdaszerzés után Fiola Attila parádésan indította a védők között a saját térféleléről induló Sallai Rolandot, aki a jobbösszekötő helyén betört a 16-oson belülre, majd kilőtte a rövid sarkot, a kapus a hosszúra várta a labdát (1-0). A gól után átadtuk a területet a lengyeleknek, akik jóval többet birtokolták a labdát, kapura tartó lövést azonban nem jegyezhettünk fel az első 45 percben. A mieink a saját térfélen szerzett labdákat megjátszva igyekeztek ellentámadásokat indítani, volt ugyan egy-két ígéretes kontránk, de a szünetig nem változott az eredmény 1-0-ás vezetésünknél ért véget a játékrész.

A második félidő eleje is a magyar válogatotté volt, és hét perc elteltével megdupláztuk az előnyt: Sallai lövése lepattant egy védőről, Szalai Ádám két hátvéd szorításában 10 méterről a kapu jobb oldalába helyezett (2-0). Semmi nem utalt arra, hogy a lengyelek visszajöhetnek a mérkőzésbe, de Paulo Sousa kettős cseréje után egy perc alatt két védelmi megingásból egyenlített a vendégcsapat: Piotek az első labdaérintéséből lőtt gólt a 61. percben (2-1), majd egy perccel később Kamil Józwiak volt eredményes (2-2).

A két gól megfogta a magyar válogatottat, a lengyelek jelentős mezőnyfölényben futballoztak, nyomás alatt tartották a tizenhatosunkat. Marco Rossi átalakította a védelmet, Loic Nego és Lang Ádám is beállt, majd Varga Kevin érkezett Sallai Roland helyére. Ebben a periódusban nem sikerült veszélyes ellentámadásokat vezetni, a vendégek a gyors egyenlítés adta lélektani előnyben mezőnyfölényben játszottak. A 75. perc környékén enyhült a nyomás, percekig a lengyel térfélen tartottuk a labdát, és a 78. percben sikerült visszavennünk az előnyt: Szalai Ádám az alapvonal közeléből, a bal oldalról ívelt középre, Lang Ádám csúsztatott, a hosszú érkező Orbán Willi pedig a bal kapufánál a hálóba helyezett (3-2).

A hajrára Marco Rossi stabilizálta a középpályát, Sigér Dávid állt be Kalmár Zsolt helyére, a 83. percben azonban megvillant a bántóan egyedül hagyott Robert Lewandowski, és egy jobb oldali beadás után a léc alá bombázott (3-3). A hátralévő percekben mindkét fél úgy érezte, hogy megszerezhető a győzelem, és hajtott a negyedik góljáért. A 94. percben Fiola Attila megkapta második sárga lapját, így tíz emberrel fejeztük be a mérkőzést, amely 3-3-as döntetlennel ért véget. A világklasszis játékosokkal felálló lengyelek ellen a döntetlen nem rossz eredmény, de 2-0-ás, majd 3-2-es vezetésről mégis fájó a pontvesztés, mert benne volt a mérkőzésben a magyar győzelem.

A magyar válogatott vasárnap San Marinóban folytatja a vb-selejtező sorozatot. 

Magyarország-Lengyelország 20210325
2021.03.25. (csütörtök)
VB2022 i selejtezőcsoport
Magyarország HUN
Magyarország
Lengyelország
Lengyelország POL

Magyarország
Magyarország
Marco Rossi
3
4
5
6
8
9
13
20
1
Szczęsny
3
Reca
5
Bednarek
7
Milik
8
Helik
9
Lewandowski
10
Krychowiak
16
Moder
18
Bereszyński
19
Szymański
20
Zieliński
Magyarország-Lengyelország 20210325
Lengyelország
Paulo Sousa
Lengyelország
Cserék
Magyarország
Magyarország
2
Lang Ádám
65'
72'
72'
7
Nego Loic
65'
10
Cseri Tamás
11
Varga Kevin
71'
80'
12
Dibusz Dénes
16
Gazdag Dániel
17
Varga Roland
18
Sigér Dávid
80'
19
Schäfer András
21
Botka Endre
22
Tóth Balázs
23
Nikolics Nemanja
Lengyelország
Lengyelország
2
Kamil Piątkowski
4
Pawel Dawidowicz
6
Rafał Augustyniak
11
Kamil Grosicki
83'
12
Łukasz Skorupski
13
Maciej Rybus
78'
14
Kacper Kozłowski
15
Kamil Glik
57'
80'
93'
17
Przemysław Płacheta
21
Kamil Jóźwiak
58'
60'
22
Łukasz Fabiański
23
Krzysztof Piątek
58'
59'
79'
89'

 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.