Gólnélküli döntetlen az Európa-bajnokság főpróbáján
Férfi A-válogatott   |   Csapat   |   2021. június. 08., 21:56
Gólnélküli döntetlen az Európa-bajnokság főpróbáján

A részben hazai rendezésű Európa-bajnokságot megelőző utolsó felkészülési mérkőzésen a magyar válogatott 0-0-s döntetlent ért el az írek ellen a Szusza Ferenc Stadionban.

A Ciprus elleni múlt heti 1-0-s győzelmet követően Marco Rossi elárulta, hogy bár vannak posztok, ahol kíváncsi néhány játékos teljesítményére, az írek elleni kezdőcsapat már jobban hasonlít majd az ideális Európa-bajnoki kezdőhöz. A szövetségi kapitány csak négy játékost hagyott meg a Ciprus elleni kezdőből, Gulácsi Pétert, Szalai Attilát, Kleinheisler Lászlót és Schäfer Andrást. A védelemben a második válogatott mérkőzésén pályára lépő Kecskés Ákos és Orbán Willi kapott szerepet Szalai Attila mellett, a középpálya tengelyében Nagy Ádám szerepelt Kleinheisler és Schäfer mellett, a jobb oldalt Bolla Bendegúz, a bal oldalt Fiola Attila játszotta be, a két támadó pedig Szalai Ádám és Varga Roland volt.

Kezdeményezőbben kezdtük a találkozót, mint múlt pénteken, már az első percekben labdabirtoklási fölénybe kerültünk, emellett sok labdát szereztünk a középpályán, és az ellentámadásokból többször is eljutottunk az írek kapujának előterébe, komolyabb helyzet azonban nem alakult ki ezekből az akciókból. Az ír válogatott a 5. percben egy szabadrúgást követően veszélyeztetett először, a jobbról érkező labdát Egan fejelte a keresztlécre. Összességében azonban a mieink irányították a játékot, de a félidő hajrájáig csak néhány távoli lövésig jutottunk, ezek nem okoztak gólveszélyt.

A 39. percben alakítottuk ki az addigi legnagyobb helyzetünket, Szalai Attila beadását követően Szalai Ádám csúsztatott kapura, Bazunu vetődve szögletre tolta a labdát. A szögletbeadásra Kecskés Ákos érkezett, de fejesét blokkolták az ír védők, így 0-0-s döntetlennel ért véget a játékrész.

A szünetben kettőt cseréltünk, Varga Kevin és Lovrencsics Gergő állt be Bolla Bendegúz és Varga Roland helyére. A második félidőben fokoztuk a tempót, továbbra is igyekeztünk minél több labdát szerezni a felezővonal közelében, és akcióink során közelebb kerülni az ír kapuhoz. Az 55. percben Szalai Ádám 20 méterről, a jobbösszekötő helyéről lőtt kapura, a szünetben csereként beállt Kelleher a bal sarok elől szögletre ütötte a labdát. Három perccel később egy ír kontra végén Szalai Attila mentett nagyot a kapunk előtt. A folytatásban többet támadtunk, és percekre sikerült is nyomás alá helyezni a vendégek kapuját. A 63. percben Nego Loic és Bogdán Ádám érkezett a pályára, előbbi Kleinheisler Lászlót, utóbbi Gulácsi Pétert váltotta. Nem sokkal később egy labdaeladást követően az írek veszélyeztettek, de Idah jó 20 méteres lövését védte Bogdán.

A 76. percben ismét Szalai lőhetett kapura egy támadásunk végén, de nem volt elég erős a próbálkozása. A 79. percben Fiola Attilát le kellett cserélni, Hahn János állt be a helyére. A hajrához közeledve az írek több gyors ellentámadást is vezettek, de a meccs vége a miénk volt: a 82. és a 83. percben is nagyon közel álltunk a gólszerzéshez, előbb Kecskés Ákos jobb oldali beadása után Szalai Ádám fejelt kapura, majd egy perccel később Szalai Attila lőtt 10 méterről, mindkét esetben Kelleher kapus mutatott be bravúrt, és tenyerelte a kapu fölé a léc alá tartó labdát. A 86. percben Szalai Ádám forgolódott a 16-os vonalánál, majd lőtt nem sokkal a bal felső sarok mellé. A 88. percben újoncot avattunk, Szalai Ádám helyére Schön Szabolcs érkezett.

A 90. percben előbb az írek előtt adódott egy helyzet, majd Schön Szabolcs lövését védte az írek kapusa, így az eredmény a lefújásig nem változott, a magyar válogatott küzdelmes mérkőzésen, harcosan játszva 0-0-s döntetlennel zárta az Eb-t megelőző utolsó felkészülési mérkőzését. A mieink sorozatban 11. mérkőzésüket vívták meg veretlenül, jövő kedden pedig a Puskás Arénában, a portugálok elleni találkozóval megkezdik szereplésüket az Európa-bajnokságon.

Magyarország-Írország
2021.06.8. (kedd)
Magyarország HUN
Magyarország
Írország
Írország IRL

Magyarország
Magyarország
Marco Rossi
4
5
6
8
9
13
17
26
1
Bazunu
2
Doherty
4
Duffy
5
Egan
6
Cullen
8
Hourihane
9
Idah
10
Parrott
11
McClean
14
Knight
20
O'Shea
Magyarország-Írország
Írország
Stephen Kenny
Írország
Cserék
Magyarország
Magyarország
2
Lang Ádám
7
Nego Loic
62'
90'
10
Cseri Tamás
12
Dibusz Dénes
14
Lovrencsics Gergő
45'
53'
18
Sigér Dávid
19
Varga Kevin
45'
48'
82'
82'
21
Botka Endre
22
Bogdán Ádám
62'
75'
23
Nikolics Nemanja
24
Schön Szabolcs
88'
25
Hahn János
78'
92'
Írország
Írország
3
Ryan Manning
84'
7
Ronan Curtis
12
Harry Arter
15
Daryl Horgan
55'
16
Caoimhin Kelleher
45'
17
Jayson Molumby
55'
65'
90'
18
Jamie McGrath
19
James Collins
88'
22
Chiedozie Ogbene
88'
23
Mark Travers
24
Lee OConnor
25
Andrew Omobamidele


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot
Koszovót is legyőzve folytattuk a veretlenségi sorozatot

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.

Szurkolói információk a Magyarország–Koszovó mérkőzésre
Meccsbeszámoló
Marco Rossi: "Nem mindig játszunk tökéletesen, de folyamatosan fejlődünk"

Csapatunk Szoboszlai Dominik góljával Törökország után Koszovót is legyőzte, így 14 mérkőzés óta veretlen.