U21: Michael Boris kihirdette első Eb-selejtezős keretét
U21 férfi   |   Archívum   |   2017. augusztus. 22., 15:47
U21: Michael Boris kihirdette első Eb-selejtezős keretét

A magyar U21-es válogatott szeptember 5-én Gyirmóton, Málta ellen kezdi meg szereplését a 2019-es korosztályos Európa-bajnokság selejtező sorozatában, de előtte még egy németországi felkészülési mérkőzésen is pályára lép.

2019-ben Olaszország és San Marino közösen rendezi meg az U21-es Európa-bajnokságot, a 12 csapatos döntő egyben a 2020-as olimpia európai kvalifikációs tornája is lesz. A sorozatban az 1996. január 1-je után született labdarúgók vehetnek részt. A mieink a belgákkal, a törökökkel, a svédekkel, a ciprusiakkal és a máltaiakkal együtt kerültek a 6-os számú csoportba, melynek első helyezettje automatikus résztvevője lesz az Eb-döntőnek, a kilenc csoport négy legjobb másodikja pedig rájátszásban szerezheti meg a két maradék helyet. Az Eb-selejtező sorozat márciusban kezdődött meg, csoportunkban eddig egy mérkőzést játszottak le, a belgák hazai pályán a vártnál szorosabb meccsen, 2-1-re legyőzték a mieink első ellenfelét, a máltai válogatottat.

A magyar válogatottra első tétmérkőzése előtt még egy felkészülési összecsapás is vár: szeptember 1-jén 18.00 órakor Padernbornban, a németek ellen lép pályára a csapat. Michael Boris szövetségi edző 20 mezőnyjátékost és 3 kapust hívott meg a két mérkőzésre készülő keretébe, amely vasárnap kezdi meg a közös munkát.

A keretben három olyan játékos szerepel, aki már A-válogatottsággal is rendelkezik: Sallai Roland, Vida Máté és Tóth Bence. A keret magja az OTP Bank Ligában szerepel, de három légiós is hazautazik a találkozóra: a lengyel élvonalban szereplő Kecskés Ákos, a portugál Guimaresben futballozó Bíró Bence, valamint a keret legfiatalabb tagja, a 2000-es születésű Szoboszlai Dominik, az osztrák másodosztályú Liefering labdarúgója.

Ami a csapat programját illeti: a játékosok a vasárnapi találkozót követően augusztus 30-án, szerdán utaznak el Padernbornba, a pénteki felkészülési mérkőzés helyszínére, majd a szombati hazaérkezés után Győrben készülnek a szeptember 5-i, Málta elleni Eb-selejtezőre (Gyirmót, 17.00).

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Demjén Patrik (MTK Budapest)
Bukrán Erik (DVTK)
Horváth Dániel (Csákvár)

Védők:

Lenzsér Bence (Paksi FC)
Jancsó András (Swietelsky-Szombathelyi Haladás)
Kecskés Ákos (Termalica)
Tóth Bence (Videoton FC)
Szalai Attila (Mezőkövesd-Zsóry FC)
Spandler Csaba (Puskás Akadémia)
Szivacski Donát (Vasas)

Középpályások:

Óvári Zsolt (DVTK)
Csernik Kornél (Ferencváros)
Vida Máté (Vasas)
Haris Attila (Balmaz Kamilla Gyógyfürdő)
Tóth Máté (Swietelsky-Szombathelyi Haladás)
Katona Máté (MTK Budapest)
Szoboszlai Dominik (Liefering)
Szabó Bence (Videoton FC)

Támadók:

Zsótér Donát (Újpest FC)
Sallai Roland (Puskás Akadémia)
Koszta Márk (Mezőkövesd-Zsóry FC)
Bíró Bence (Guimares)
Makrai Gábor (DVTK)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott
U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.

U21: Tanulni kell a győzelemből
Meccsbeszámoló
U21: Lendületet adhat a folytatásra a keddi győzelem

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.