Egy hét alatt kétszer játszik az U21-es válogatott
U21 férfi   |   Archívum   |   2012. október. 08., 11:03
Egy hét alatt kétszer játszik az U21-es válogatott

Róth Antal együttese a moldávokkal és az osztrákokkal mérkőzik meg a következő egy hétben.

Az U21-es Európa-bajnoki selejtezők után a korosztályos csapat kerete kicserélődött, a jövő évi tétmérkőzéseken már azok az 1992-es és 1993-as születésű labdarúgók vesznek részt, akik eddig az U20-as illetve az U19-es válogatottban szerepeltek (ezért ezentúl U21-es válogatottként hivatkozunk erre a gárdára). Róth Antal együttese a következő egy hétben két felkészülési mérkőzést is játszik, előbb csütörtökön, 16 órától Gyirmóton a moldáv válogatott lesz az ellenfél, majd jövő hétfőn, a határmenti Parndorfban Ausztria korosztályos együttese fogadja a mieinket. Miután a meccsnakpok hivatalos FIFA-játéknapok lesznek, Róth Antal két külföldön játszó labdarúgót is be tudott hívni a keretbe, a liverpooli Adorján Krisztián és a Heerenveenben szereplő Otigba Kenneth készülődhet a két mérkőzésre. A Videoton két játékosára, Kovács Istvánra és Szolnoki Rolandra, valamint a szombathelyi Radó Andrásra ugyanakkor nem számíthat a szakmai stáb a soros mérkőzéseken. - Minden egyes meccs szolgál tanulságokkal, a mai edzésen elsősorban az előző, szerbek elleni mérkőzésen elkövetett hibákra hívtuk fel a figyelmet - mondta az mlsz.hu-nak Róth Antal. - Annak a találkozónak jócskán voltak pozitívumai is, ezeket természetesen szeretnénk megtartani az előttünk álló mérkőzéseken. A célunk, hogy a következő hónapokban kialakuljon egy belső mag, amire hosszú távon építhetünk, ennek egyik előfeltétele, hogy a játékosok közül egyre többen harcolják ki a helyüket a klubcsapatukban. Ebben a korban még minden egyes játékpercért meg kell küzdeni a felnőtt csapatban, igyekszem arra ösztönözni a labdarúgókat, hogy teljes erőbedobással harcoljanak meg a helyükért klubjaikban. A válogatott kerete: Kapusok: Jova Levente (Ferencvárosi TC) Dombó Dávid (Dunakanyar-Vác) Védők: Baráth Botond (Budapest Honvéd) Otigba Kenneth (SC Heerenveen) Kelemen Dávid (MTK Budapest) Jagodics Márk (Szombathelyi Haladás) Tóth Ferenc (MTK Budapest) Farkas Norbert (Puskás Akadémia) Deutsch Bence (SZTK-Erima) Nagy János (Újpest FC) Középpályások: Szakály Attila (Szombathelyi Haladás) Tölgyesi Viktor (KTE-Phoenix Mecano) Vernes Richárd (Budapest Honvéd) Adorján Krisztián (Liverpool FC) Vécsei Bálint (Budapest Honvéd) Pekár László (Kecskeméti TE) Skriba Máté (DUNA FC Tatabánya) Gyurján Bence (Szombathelyi Haladás) Magos Mátyás (Újpest FC) Támadók: Bacsa Patrik (Diósgyőri VTK) Ugrai Roland (Szombathelyi Haladás) Zamostny Balázs (FGSZ Siófok)

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott
U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.

U21: Tanulni kell a győzelemből
Meccsbeszámoló
U21: Lendületet adhat a folytatásra a keddi győzelem

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.