UEFA Ifjúsági Liga: Győzelemmel jutott tovább a Honvéd-MFA
U19 férfi   |   Mérkőzések   |   2017. október. 18., 21:32
UEFA Ifjúsági Liga: Győzelemmel jutott tovább a Honvéd-MFA

A Budapest Honvéd–MFA U19-es labdarúgócsapata bejutott a 16 közé a bajnoki ágon az UEFA Ifjúsági Ligában: a kispestiek az idegenbeli 2–2 után a szerdai visszavágón 1–0-ra legyőzték a montenegrói Sutjeska Niksic együttesét.

A Bozsik Stadionban remek hangulat fogadta a fiatalokat, 2500 szurkoló buzdította őket a helyszínen. A találkozó egyetlen gólját Májer Milán szerezte a 24. percben. 

A Honvéd a következő fordulóban az orosz Krasznodarral találkozik, az első mérkőzést november 1-jén rendezik, míg a visszavágóra november 22-én kerül sor.

A felnőtt BL főtábláján szereplő 32 klub utánpótlás-csapatain túl az előző évi UEFA-együtthatók alapján a legjobb 32 ország U18-as bajnoka is részt vesz az Ifjúsági Liga küzdelmeiben, így került a mezőnybe a kispestiek korosztályos együttese.

A főtáblás gárdák fiataljai ugyanazon csoportbeosztás alapján küzdenek a továbbjutásért, mint a felnőttek. A bajnoki ágon két oda-visszavágós kört rendeznek, amely után a nyolc továbbjutó a másik ág csoportmásodikjaival küzd meg a 16 közé jutásért.

Eredmény, bajnoki ág, a 16 közé jutásért, visszavágó:
Bp. Honvéd-MFA–Sutjeska Niksic (montenegrói) 1–0 (1–0)
Továbbjutott: a Bp. Honvéd-MFA, 3–2-es összesítéssel.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Bravúros győzelemmel zárta az évet az U19-es válogatott
Bravúros győzelemmel zárta az évet az U19-es válogatott

Emberhátrányban is tudtunk gólokat lőni az olaszoknak a két csapat Recanatiban rendezett felkészülési mérkőzésén, és 3-2-es győzelemmel zártuk az ...

Legyőztük Ausztriát, elitkörben az U19-es válogatott
Meccsbeszámoló
Három gól és győzelem Olaszország ellen

Emberhátrányban is tudtunk gólokat lőni az olaszoknak a két csapat Recanatiban rendezett felkészülési mérkőzésén, és 3-2-es győzelemmel zártuk az ...