Másodikként zártunk a Vilotic-tornán
U19 férfi   |   Archívum   |   2013. szeptember. 09., 19:01
Másodikként zártunk a Vilotic-tornán

U19-es válogatottunk a döntőben nem tudta megnehezíteni a belgák dolgát.

A franciák 3-1-es legyőzésével döntőbe jutó magyar válogatott a másik csoport győztesével, a belga korosztályos csapattal mérkőzött meg a Vilotic-torna megnyeréséért. A belgák egy nappal többet pihenhettek a találkozóra, a mieinknél ráadásul kiesett egy kulcsember is: a korábbi két meccs egyik legjobbja, Tamás Krisztián sérülés miatt nem játszhatott. Ezzel együtt sem számított olyan rossz kezdésre senki, mint ami végül megvalósult, hiszen a belga válogatott már az 1. percben vezetést szerzett, majd a 4. percben megduplázta az előnyét. A folytatás sem alakult sokkal jobban a mieink számára, egy kapushiba után háromra nőtt a különbség, majd másodpercekkel a szünet előtt büntetőből 0-4-re alakult az állás.

A szünetben Mészöly Géza négy játékost is lecserélt, és noha a fordulás után jelentősen feljavult a játékunk, gólt ismét a belgák szereztek. A második félidőben a mieink előtt is adódtak lehetőségek, annak ellenére is, hogy Nagy Dominikot második sárgája után kiállította a játékvezető. Lehetőségeinkből egyet sikerült gólra váltani, a 66. percben a Bobál Gergely buktatásáért megítélt büntetőt a sértett értékesítette, így alakult ki az 1-5-ös végeredmény.

- Az első félidőben rengeteg helyezkedési hibát vétettünk, nagyon sok volt a labdaeladás, a két korai találat megpecsételte a sorsunkat - értékelt a meccs után Mészöly Géza. - El kell ismerni, hogy a belgák támadói kitűnően játszottak, gyorsak, atletikusak voltak, két-három játékosukat képtelenek voltunk megállítani, a nagy különbségű vereséghez azonban a mi gyenge játékunk is hozzájárult. A második félidőben a négy cserének köszönhetően már pariban voltunk az ellenféllel, de a felzárkózásra nem volt esélyünk. A torna utolsó mérkőzésére sajnos nem tudtunk fizikálisan megfelelő állapotban kifutni, a második helyre és a franciák legyőzésére azonban így is büszkék lehetünk.

Vilotic-torna, döntő:
Belgium - Magyarország 5-1 (4-0)
Magyarország: Hrabina Alex - Polgár Kristóf (Talabér Attila, 74.), Asztalos Dávid, Lorentz Márton, Vallejos Dominique (Mervó Bence, 46.) - Németh Márió (Berecz Zsombor, 46.), Nagy Dominik, Kalmár Zsolt (Csirszki Martin, 70.) - Farkas Zoltán (Tóth László, 46.), Bobál Gergely, Medgyes Zoltán (Pongrácz Viktor, 46.)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen
U19: Győzelem Montenegró legjobbjai ellen

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.

U19: Fiatal csapatunk alulmaradt Izraellel szemben
Meccsbeszámoló
U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott győzelemmel folytatta szereplését a vajdasági Vilotic-tornán.