Női válogatott: elmarad a svéd-dán meccs a selejtezőcsoportunkban
Női A-válogatott   |   Mérkőzések   |   2017. október. 18., 13:44
Női válogatott: elmarad a svéd-dán meccs a selejtezőcsoportunkban

Nem játsszák le a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő Dánia és Svédország egymás elleni, göteborgi mérkőzését, mert a vendégek nem tudtak megállapodni a játékosok fizetéséről.

A Dán Labdarúgó Szövetség (DBU) szerdai bejelentése szerint hiába kínált az eddigi 2 millió dán korona (82 millió forint) helyett 4,6 milliót (190 millió forint) a női csapat versenyeztetésére, ami a fizetések növekedésével is járt volna, a játékosok szakszervezete ezt nem fogadta el, s inkább a sztrájk mellett döntött. 

A DBU már tájékoztatta a nemzetközi szövetséget (FIFA), hogy a csapat nem áll ki a pénteki összecsapáson, így azt várja, milyen döntés születik az ügyben, amely akár kizárás is lehet a vb-selejtezőkből.

A felek már fél éve tárgyalnak, hogy az Európa-bajnoki ezüstérmes női válogatott labdarúgói nagyobb jutalmat kapjanak. A futballisták követelésük elérése érdekében szeptemberben nem álltak ki a Hollandia elleni barátságos mérkőzésen, ám ezt követően a magyar válogatott ellen már pályára lépek Gyirmóton. Női A-válogatottunk sokáig jól tartotta magát a dánok elleni vb-selejtezőn, de a második félidőre az Eb-ezüstérmes felőrölte a mieink erejét, és magabiztos győzelmet aratott. 

A dán és a svéd válogatott mellett a horvát és az ukrán nemzeti csapat szerepel azonos selejtezőcsoportban a magyar együttessel, amely csütörtökön Horvátországot fogadja Gyirmóton.


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Egy Jakabfi-góllal nyert Máltán a női A-válogatott
Egy Jakabfi-góllal nyert Máltán a női A-válogatott

A magyar válogatott végig dominálni tudott a máltaiak ellen, és végül Jakabfi Zsanett találatával megérdemelt győzelmet aratott a két csapat ...

Női U17: Újabb jó kezdés, de újabb vereség Törökország ellen
Meccsbeszámoló
Vereség Belgiumban, maradtunk a B ligában

A magyar válogatott végig dominálni tudott a máltaiak ellen, és végül Jakabfi Zsanett találatával megérdemelt győzelmet aratott a két csapat ...