Nem tudta megnehezíteni a svédek dolgát a női válogatott
Női A-válogatott   |   Mérkőzések   |   2017. október. 24., 21:19
Nem tudta megnehezíteni a svédek dolgát a női válogatott

Női A-válogatottunk nem tudott szoros meccset játszani az olimpiai ezüstérmes svéd válogatottal a borasi vb-selejtezőn.

Már szeptemberben, a dánok elleni hazai vb-selejtezőn is megmutatkozott, hogy az európai elittel egyelőre nem tudja felvenni a versenyt a magyar női válogatott, így Svédországban is a tisztes helytállás lehetett a mieink fő célja. Egyenlő feltételek mellett is a svédek lettek volna a mérkőzés favoritjai, de azok után, hogy a mieink múlt héten küzdelmes meccset játszottak a horvátokkal, a házigazdák pedig kipihenten várták a találkozót (a dánok nem utaztak el Svédországba, elmaradt a két csapat vb-selejtezője), hatványozottan nehézzé vált a feladatunk. 

A késő őszi, esős, hideg időben, viszont remek hangulatú stadionban, 6500 néző előtt (köztük mintegy 100 magyar szurkolóval) rendezett találkozó forgatókönyve a vártnak megfelelően alakult, a svédek domináltak, a mieink pedig védekezésre fordították energiájukat. A házigazdák jóval gyorsabban, pontosabban futballoztak, nagyszerűen lőttek távolról, így csak az első negyedóra végéig tudtuk tartani a döntetlent: a 14. percben Hurtig vette be Szőcs Réka kapuját. A 20. percben Fischer góljával 2–0-ra alakult az állás, majd jó néhány kimaradt lehetőség után a hazaiak a 42. és a 43. percben is eredményesek voltak, előbb Asllani, majd Seger révén, kialakítva a 4–0-s félidei eredményt. Beszédes statisztikai adat, hogy a hazaiak az első félidőben szerzett négy góljukból hármat szögletből vagy szabadrúgásból értek el. 

A fordulás után is megmaradt a svédek fölénye, az 50. percben Asllani saját maga második, csapata ötödik találatát szerezte. A folytatásban azonban feljavult a védekezésünk, a svédeknek voltak ugyan helyzetei, de jól álltuk a sarat hátul, így újabb gólt nem tudtak szerezni a házigazdák. Magabiztos győzelmükhöz természetesen így sem férhetett kétség, az ötgólos különbség jelenleg reális képet ad a két válogatott közötti különbségről. 

– A svédek kíméletlenül kihasználták azokat a hibáinkat, amik már az előző meccseinken is előjöttek: fizikális fölényüket kihasználva három gólt szereztek szögletből vagy szabadrúgásból az első félidőben. A második félidőben mutatott játékunk már sokkal biztatóbb volt, feljavult a védekezésünk, támadásban is voltak momentumaink. A második 45 perccel elégedett vagyok, ebben a periódusban kihoztuk a maximumot magunkból a világ egyik legjobb csapata ellen. El kell ismerni, hogy reális az eredmény, jelenleg ekkora a különbség a két csapat között. A mérkőzés hangulata és körítése nagyszerű volt, remélem, eljön az idő, amikor otthon is hasonló körülmények között játszhat a magyar női válogatott – értékelt a találkozót követően Markó Edina szövetségi kapitány. 

Svédország–Magyarország 5–0 (4–0)
Magyarország: Szőcs Réka - Papp Dóra (Magyarics Zoé, 46.), Szeitl Szilvia, Tálosi Szabina, Tóth Alexandra - Mosdóczi Evelin (Csányi Diána, 67.), Vágó Fanni, Csiszár Henrietta, Fenyvesi Evelin, Szabó Viktória - Kocsán Petra (Rácz Zsófia, 59.)

 


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Vereség Belgiumban, maradtunk a B ligában
Vereség Belgiumban, maradtunk a B ligában

Női A-válogatottunk a párharc első mérkőzéséhez hasonlóan ismét előnyből kapott ki 5-1-re a belgáktól a Nemzetek Ligája rájátszás keddi, ...

Egy Jakabfi-góllal nyert Máltán a női A-válogatott
Meccsbeszámoló
Női Eb-selejtező: egygólos vereség Törökországban

Női A-válogatottunk a párharc első mérkőzéséhez hasonlóan ismét előnyből kapott ki 5-1-re a belgáktól a Nemzetek Ligája rájátszás keddi, ...