Negyedik helyen zártunk a Balaton Kupán
Női A-válogatott   |   Mérkőzések   |   2016. július. 30., 16:08
Negyedik helyen zártunk a Balaton Kupán

Női A-válogatottunk 0-0-ás döntetlent játszott a szerbekkel a Balaton Kupa bronzmérkőzésén, majd tizenegyesekkel alulmaradt ellenfelével szemben.

A magyar válogatott a fehéroroszoktól elszenvedett vereség után a románokkal szemben alulmaradó szerb együttessel játszott a Balaton Kupa bronzmérkőzésén. A mérkőzés köszöntéssel kezdődött, Tálosi Szabina és Tóth Gabriella 75., míg Szabó Viktória és Mosdóczi Evelin 25. válogatottsága alkalmából vette át az MLSZ ajándékát Dénes András szakágvezetőtől.

A találkozó végig kiegyenlített volt, egyik csapat sem tudott mezőnyfölényt kialakítani, és helyzetekből is keveset láthattak a nézők. A küzdelemre azonban nem lehetett panasz, érezhetően nagyon szerettek volna javítani a felek a két nappal ezelőtti vereség után, rengeteg volt a párharc a pályán, az akarás mindkét oldalon dicsérhető volt. Gól végül nem született, 0-0-ás döntetlennel zárult a 90 perc, és a szabályok értelmében tizenegyesrúgások döntöttek a harmadik helyről. Ebben a szerbek bizonyultak jobbnak, a mieink kétszer hibáztak, míg ellenfelünk minden lövését értékesítette.

A tornát a fehéroroszok nyerték, miután 5-2-re legyőzték a román válogatottat. A torna legjobb játékosának a Ferencváros futballistáját, a szerb Jelena Csankovicsot választották meg.

- Amit erre a mérkőzésre elterveztünk, azt jól megoldották a lányok, összeszedett, fegyelmezett játékkal rukkolt elő a csapat, és egy jó meccset játszottunk az igen erős szerb együttes ellen - mondta Markó Edina az mlsz.hu-nak. - Előrejátékban nem tudtunk kiemelkedőt nyújtani, de a fegyelmezettséggel, a szervezett védekezéssel elégedett vagyok. Két olyan meccs van mögöttünk, ami a komplett keretünknek is kihívást jelentett volna, de most a legfontosabb az volt számunkra, hogy a fiatalokat is megnézhessük erős ellenfelekkel szemben. Elégedett vagyok a döntetlennel, és azzal is, hogy a németek elleni Eb-selejtező előtt védekezésben jól teljesítettünk.

Magyarország-Szerbia 0-0 - tizenegyesekkel 2-4
Magyarország: Szőcs Réka - Papp Dóra, Tálosi Szabina, Szabó Viktória, Pinczi Anita - Fenyvesi Evelin, Tóth Alexandra - Mosdóczi Evelin (Nagy Lilla, 63.), Szuh Erika (Öreg Cintia, 91.), Tóth Gabriella (Diószegi Fanni, 75.) - Németh Loretta (Süle Dóra, 75.)


Címkék:

Kapcsolódó hírek

Vereség Belgiumban, maradtunk a B ligában
Vereség Belgiumban, maradtunk a B ligában

Női A-válogatottunk a párharc első mérkőzéséhez hasonlóan ismét előnyből kapott ki 5-1-re a belgáktól a Nemzetek Ligája rájátszás keddi, ...

Egy Jakabfi-góllal nyert Máltán a női A-válogatott
Meccsbeszámoló
Női Eb-selejtező: egygólos vereség Törökországban

Női A-válogatottunk a párharc első mérkőzéséhez hasonlóan ismét előnyből kapott ki 5-1-re a belgáktól a Nemzetek Ligája rájátszás keddi, ...