Kleinheislerék kiejtették a Legiát

  • 2017-08-02 23:02:45 |

A Kleinheisler Lászlót foglalkoztató kazah Asztana egy lépésre van attól, hogy bejusson a Bajnokok Ligája főtáblájára. Korhut Mihály csapata is továbbjutott a BL-selejtező 3. fordulójában, Kádár Tamásék búcsúztak.

Szerdán este játszották le a lengyel bajnok Legia Warszawa és a kazah Asztana BL-selejtezős párharcának visszavágóját. A kazahok egy hete, hazai pályán 3-1-re nyerni tudtak, így kedvező helyzetből várták a találkozót. Az Asztanában Kleinheisler László, a Legiában Nagy Dominik is a kezdőcsapat tagja volt, és mindketten végigjátszották a 90 percet.

A kazahok a 81. percig tartották a 0-0-ás döntetlent, ekkor a Legia megszerezte a vezetést, de a továbbjutáshoz szükséges második gólra már nem futotta az erejéből. Az Asztana 3-2-es összesítéssel továbbjutott, és már csak egy párharcot kell megnyernie a BL-főtáblás szerepléshez.

A Dinamo Kijev a 12., és a 89. percben kapott gólokkal 2-0-ás vereséget szenvedett a svájci Young Boystól, így 3-3-as összesítéssel búcsúzott a BL-selejtezős sorozattól. Kádár Tamás végigjátszotta a találkozót az ukránok védelmének bal oldalán, egy sárga lappal került be a meccs jegyzőkönyvébe.

Az izraeli Hapoel Beer-Sheva 3-1-re kikapott ugyan a bolgár Ludogorets otthonában, de múlt heti, 2-0-ás győzelmének köszönhetően továbbjutott a párharcból. Korhut Mihály végig a pályán volt az izraelieknél.

"B" csoport

Csapat M Gy D V RG KG GA P
  • Svájc
6 6 0 0 12 3 9 18
  • Portugália
6 5 0 1 22 3 19 15
  • Magyarország
6 2 1 3 8 7 1 7
  • Feröer-szigetek
6 1 2 3 2 10 -8 5
  • Andorra
6 1 1 4 2 13 -11 4
  • Lettország
6 1 0 5 2 12 -10 3

További mérkőzések

2017. augusztus 31. (csütörtök)

B | Groupama Aréna

  • Magyarország
  • HUN
  • Magyarország
  • 20:45
  • Lettország
  • Lettország

2017. szeptember 03. (vasárnap)

B | Groupama Aréna

  • Magyarország
  • HUN
  • Magyarország
  • 20:45
  • Portugália
  • Portugália

2017. október 07. (szombat)

B |

  • Svájc
  • SUI
  • Svájc
  • 20:45
  • Magyarország
  • Magyarország

2017. október 10. (kedd)

B | Groupama Aréna

  • Magyarország
  • HUN
  • Magyarország
  • 20:45
  • Feröer-szigetek
  • Feröer-szigetek
Főszponzoraink
Szponzoraink
Top