Kleinheisler gólpasszt adott Nagy Dominikék ellen

  • 2017-07-26 23:38:10 |

A kazah Asztana Kleinheisler Lászlóval a soraiban 3–1-re legyőzte a Nagy Dominikkel felálló lengyel Legia Warszawát a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában.

Az Asztana és a Legia mérkőzésén fontos szerep jutott a magyaroknak, a válogatott két fiatal labdarúgója mellett a játékvezető is magyar volt: Bognár Tamás fújta a sípot. A 36. percben szerzett vezetést az Asztana, méghozzá Kleinheisler László gólpasszával: a középpályás fejjel hozta helyzetbe a találatot szerző Kabanangát. A kazahok a szünet előtt meglőtték második góljukat is, de a meccs hajrájához közeledve szépítettek a varsóiak. Nagy Dominik ekkor már nem volt a pályán, a 62. percben cserélte le edzője, míg Kleinheisler a  vendég szépítés után hagyta el a pályát. Az utolsó pillanatokban a harmadik gólját is megszerezte a kazah  együttes, és ezzel jelentős lépést tett a továbbjutás felé.

Az előző fordulóban a Budapest Honvédot búcsúztató izraeli bajnok, a Hapoel Beer-Seva kétgólos előnyt szerzett hazai pályán a bolgár Ludogorec ellen. Korhut Mihály, a házigazdák magyar válogatott védője végigjátszotta a találkozót.

BL-selejtező, 3. forduló, magyar érdekeltségű eredmények:

Hapoel Beer-Seva (izraeli)–Ludogorec (bolgár) 2–0 
Gólszerző: Nwakaeme 19., Ohana 79.


FK Asztana (kazah)–Legia Warszawa (lengyel) 3–1 
Gólszerző: Kabananga 36., Maevszkij 45., Twumasi 94., ill. Sadiku 79.

"B" csoport

Csapat M Gy D V RG KG GA P
  • Portugália
10 9 0 1 32 4 28 27
  • Svájc
10 9 0 1 23 7 16 27
  • Magyarország
10 4 1 5 14 14 0 13
  • Feröer-szigetek
10 2 3 5 4 16 -11 9
  • Lettország
10 2 1 7 7 18 -11 7
  • Andorra
10 1 1 8 2 23 -21 4

További mérkőzések

Főszponzoraink
Szponzoraink
Top