Kádár csapata magabiztosan vezeti csoportját az Európa Ligában

  • 2017-09-29 13:46:20 |

Korhut Mihály együttese, a Hapoel Beer-Sheva 3-1-es vereséget szenvedett a cseh Plzen otthonában. Korhut végigjátszotta a mérkőzést. A Beer-Sheva a G-csoport 3. helyén áll, de csak jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg a Plzen. 

A Dinamo Kijevben szintén végig a pályán volt Kádár Tamás, akinek csapata 3-2 arányban nyert idegenben a korábban a csoportkörtől a Videoton FC-t elütő Partizán Belgrád ellen. A Dinamo győzelmével négypontos előnnyel vezeti csoportját a svájci Young Boys előtt. 

A svájci Lugano 2-1-re kikapott hazai pályán a Steaua Bukaresttől. Vécsei Bálint ezúttal már a keret tagja volt, pályára viszont nem lépett. Csapata az eddigi két játéknap során nem szerzett pontot. 

Szalai Ádám és Kleinheisler László továbbra is sérültek, így ezen a játéknapon sem léptek pályára az Európa Ligában. Előbbi csapata, a Hoffenheim 2-1-es vereséget szenvedett a Ludogorets vendégeként, míg az Asztana 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a Slavia Prahával. A Hoffenheim továbbra is pont nélkül áll a C-csoportban, míg az Asztana az A-csoport utolsó helyén tartózkodik jelenleg a csütörtök este megszerzett 1 pontjával. 

"B" csoport

Csapat M Gy D V RG KG GA P
  • Svájc
8 8 0 0 18 3 15 24
  • Portugália
8 7 0 1 28 4 24 21
  • Magyarország
8 3 1 4 11 9 2 10
  • Feröer-szigetek
8 2 2 4 4 15 -11 8
  • Andorra
8 1 1 6 2 17 -15 4
  • Lettország
8 1 0 7 3 18 -15 3

További mérkőzések

Főszponzoraink
Szponzoraink
Top