Elbukott Andorrában a válogatott

  • 2017-06-10 15:30:59 |

A magyar válogatott mélyen tudása alatt játszva 1-0-ás vereséget szenvedett Andorrában a két csapat világbajnoki selejtező mérkőzésén.

Az oroszoktól elszenvedett hétfői 3-0-ás vereség után a magyar válogatottra pénteken már tétmérkőzés várt, Andorrában léptünk pályára vb-selejtezőn. Bernd Storck szövetségi kapitány helyzetét nehezítette, hogy több sérültet is nélkülöznie kellett a találkozón, Elek Ákos és Szalai Ádám mellett Hangya Szilveszter és Kádár Tamás sem léphetett pályára. A bal oldali védő posztjára így a 19 éves Tóth Bence, a Puskás Akadémia védője került, aki Lang Ádámmal, Vinicius Paulóval és Bese Barnabással alkotta a hátsó négyest. Előttük Nagy Ádám, Kleinheisler László és Stieber Zoltán futballozott a tengelyben, a két szélen Gyurcsó Ádám és Dzsudzsák Balázs kapott helyet, Eppel Márton pedig a centerposzton kapott lehetőséget.

Az andorraiak egyáltalán nem voltak megilletődöttek a találkozó elején, az első percekben a magyar térfélen zajlott a játék. A 9. percben egy szöglettel veszélyeztettünk először, majd Gyurcsó Ádám szabadrúgása után a keresztléc fölött suhant el a labda. Nem tudtuk azonban átvenni az irányítást, teljesen kiegyenlített volt a mérkőzés, az andorraiak már a felezővonal környékén megpróbálták elfojtani az akcióinkat, amikor ez nem sikerült, akkor megszállták tizenhatosuk előterét, és nem adtak területeket a támadásokra.

Bernd Storcknak már a 20. percben cserélnie kellett, Stieber Zoltán combja meghúzódott, nem tudta folytatni a játékot, Nagy Dominik állt be a helyére. A 26. percben vezetést szereztek az andorraiak: Nagy Dominik vesztett labdát az ellenfél térfelén, ebből gyors ellentámadást indítottak a hazaiak, melynek végén Rubio adott be az alapvonal közeléből, a jobb oldalról, a túlsó oldalon, az ötös sarkánál érkező Rebés pedig kapura fejelt, a labda előbb a bal kapufára hullott, majd onnan a hálóba pattant (1-0).

A 30. percben vezettük az első igazán veszélyes akciónkat, ennek végén Tóth Bence tette le szépen lövésre a labdát Eppelnek, aki 13 méterről a jobb alsó sarkot vette célba, de a hazaiak kapusa vetődve szögletre ütötte a labdát. Próbáltuk nyomás alatt tartani a hazaiak kapuját, de nem volt könnyű dolgunk a tömörülő védők gyűrűjében, és a szünetig nem is jegyezhettünk fel több komoly lehetőséget.

DSC_3624-2

A második félidőt lendületesebben kezdte a magyar válogatott, de a gyors egyenlítő gól nem jött össze, a kizárólag a védekezésre koncentráló andorraiak továbbra is hősiesen védekeztek. Az 55. percben Bernd Storck szövetségi kapitány cserélt, Lang Ádámot hozta le, és Balogh Norbertet személyében egy csatárt küldött pályára helyette. Balogh pár perccel később egy átlövéssel mutatkozott be, majd a 63. percben Nagy Dominik lövését védte a kapus.

Kétségbeesetten támadott a magyar válogatott, de a támadóharmadban hiányoztak a váratlan húzások, azok a megoldások, amelyekkel meg lehetett volna bontani az egyszerű, de hatékony játékot bemutató andorraiak védelmét. A 71. percben az utolsó cserelehetőségét is kihasználta a magyar válogatott, Gyurcsó Ádám helyére Sallai Roland érkezett. Semmi sem akart összejönni a hazai kapu előtt: a 77. percben Dzsudzsák éles szögből leadott lövését ütötte szögletre Gomes kapus, öt perccel később ismét Dzsudzsák szerezhetett volna gólt, de Gomes ismét hárított.

A hajrában sem tudtunk újítani, nem volt ötlet és átütőerő a támadásainkban, az andorraiak utolsó erejüket is mozgósították az eredmény tartása érdekében, és sikerrel jártak: a négyperces hosszabbítás végéig sem tudtunk gólt szerezni, a hazaiak 1-0-ra megnyerték a találkozót. A magyar válogatott hat forduló után - a Feröert legyőző, 18 pontos Svájc és a Lettországban diadalmaskodó, 15 pontos Portugália mögött - 7 ponttal áll a vb-selejtező csoport harmadik helyén, a feröerieknek 5, Andorrának 4, Lettországnak 3 pontja van.

Andorra-Magyarország 1-0 (1-0)
Magyarország: Gulácsi Péter - Bese Barnabás, Vinicius Paulo, Lang Ádám (Balogh Norbert, 55.), Tóth Bence - Nagy Ádám - Dzsudzsák Balázs, Kleinheisler László, Stieber Zoltán (Nagy Dominik, 20.), Gyurcsó Ádám (Sallai Roland, 71.) - Eppel Márton

"B" csoport

Csapat M Gy D V RG KG GA P
  • Svájc
6 6 0 0 12 3 9 18
  • Portugália
6 5 0 1 22 3 19 15
  • Magyarország
6 2 1 3 8 7 1 7
  • Feröer-szigetek
6 1 2 3 2 10 -8 5
  • Andorra
6 1 1 4 2 13 -11 4
  • Lettország
6 1 0 5 2 12 -10 3

További mérkőzések

2017. augusztus 31. (csütörtök)

B | Groupama Aréna

  • Magyarország
  • HUN
  • Magyarország
  • 20:45
  • Lettország
  • Lettország

2017. szeptember 03. (vasárnap)

B | Groupama Aréna

  • Magyarország
  • HUN
  • Magyarország
  • 20:45
  • Portugália
  • Portugália

2017. október 07. (szombat)

B |

  • Svájc
  • SUI
  • Svájc
  • 20:45
  • Magyarország
  • Magyarország

2017. október 10. (kedd)

B | Groupama Aréna

  • Magyarország
  • HUN
  • Magyarország
  • 20:45
  • Feröer-szigetek
  • Feröer-szigetek
Főszponzoraink
Szponzoraink
Top